Újra itt a képviselőválasztás évadja. Jelölteket állítanak a pártok, jönnek a kopogtatócédulákért. Közben szórólapáradat önti el a postaládát, ígérnek szépet és jót. A választások végeztével aztán jön a csalódás, Istenem, nem ilyen lovat szerettünk volna. Legalábbis az elmúlt húsz év során ötször éltünk meg ilyesmit. Ki volna méltó és jó képviselőnk? Hát, ezt nem tudom, de azt igen, hogy kik voltak a történelem során Jászberény és szűkebb környezete országgyűlési képviselői.

Az első igazi, szélesebb népképviseletre 1848-ban nyílt lehetőség. A választáson ekkor a lakosság egy kis része, 10%-a szavazhatott. Jászberényben 1537 személy rendelkezett választójoggal, amit vagyoni alapon határozott meg az 1848. V. törvény. Jászberény első választott képviselője Illéssy János volt.

Illéssy János (1792 – 1867) nagykun kapitány, jászkun kerületi kormánybiztos, a reformkor és az önkényuralmi rendszer egyik legkiemelkedőbb jászkunsági politikusa volt. Megválasztásának körülményei kissé kalandosak, ugyanis a jászberényiek a forradalom lázában úgy gondolták, hogy választott képviselőjük Kossuth Lajos legyen. Meg sem kérdezték, hogy vállalja-e a jelölést. Így esett meg, hogy Kossuth-ot más körzetben is megválasztották, de ő nem Jászberényt választotta. Újabb jelöltet kellett keresni. Ekkor Eördögh Andrást jelölték, sőt meg is választották, de ő sem vállalta a feladatot. Ezt követően már három személy is szóba került, Illéssy János, Bathó Ignác és Muhoray János. Többszöri, egyre kisebb érdeklődés mellett tartott eljárás során végül Illéssy János kapta a legtöbb szavazatot, így ő képviselhette a jászberényieket az új, népképviseleti országgyűlésben. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy Jászberény egy nagykunsági politikust választott meg képviselőjének e történelmi időben.

1861-ben Eördögh András (1811-1873), a balközéppárt képviselője már vállalta a jelölést. Ő Jászberény egyik meghatározó birtokos családjának a sarja, melynek tagjai a város vezetésében mindig jelen voltak.

1865 és ’75 között háromszor lett megválasztva Sipos Orbán (1835-1926). Ő a balközéppárt prominense volt az országgyűlésben. Ősi jászberényi család sarja, akit kiemelkedő közéleti munkássága eredményeként – a tisztelet jeleként – a jászok királyának neveztek idős korában. Többször volt országgyűlési képviselő, jászkerületi alkapitány, megyei alispán. Kitűnő politikus és diplomata, Jászberény talán legkiválóbb közéleti személyisége volt. Az 1869-es választáson Mizsei István (jobboldali) indult ellene, de csak 10 szavazatot kapott. 1872-ben is volt ellenfele, a Deák-párti Török János földbirtokos. A választási küzdelem ekkor is zajlott, a helyi sajtó beszámolt róla. Az itatás, majd verekedés nem volt ritka jelenség a kampány során. A választásra jogosultak száma Jászberényben 1863 volt. Az eredmény a következő lett: Sipos Orbán 999 szavazatot kapott, Török János 317-et.

Sipos Orbán

A magyarországi közigazgatási reform, az 1876-ban kialakított megyerendszer, s ezzel Jászberény vezető szerepének csökkenése a város tanult vezetőit, elöljáróit a korábbi progresszív, szabadelvű nézetektől eltolta jobboldalra. Így a későbbiekben az aktuális hatalom birtokosaival szemben álltak sok évtizeden át.

1878-ban báró Lipthay Béla (1827-1899) a Szabadelvű Pártból kivált, mérsékelt jobboldali, az egyesült ellenzék táborába tartozó politikus nyerte el a jászberényi választók bizalmát. Az ő támogatására érkezett Jászberénybe először gróf Apponyi Albert – ekkor az egyesült ellenzék vezére - a választási kampány során, s tetszett meg az akkori, szintén konzervatív beállítottságú városi vezetőségnek. Így 1881-ben és még 11 alkalommal, a felvidéki Apponyi gróf lett Jászberény képviselője.

Gróf Apponyi Albert (1846-1933) a XIX. század végén a kormányzó Szabadelvű Párt ellenzékeként működött. Az ellenzéki csoportok összefogásával létrejött jobbközép Nemzeti Párt vezetője volt 1892-től. Azonban a Nemzeti Párt 1900-ban – a hatalom megszerzése érdekében - beolvadt a Szabadelvű Pártba, ami így tulajdonképpen megsemmisült. 1903-ban kilépett ebből az „ál szabadelvű pártból”, és újra megalakította a Nemzeti Pártot. 1904-ben ismét a függetlenségi párthoz csatlakozott, s az ellenzék vezéreként szerepelve megnyerte a választást, de a kialakult politikai helyzetben kormányt nem tudtak alakítani. Végül koalíciós kormány alakult 1906-ban. A Wekerle kormányban kultusztárcát kapott, 1906-1910-ig volt miniszter.

A függetlenségi párt 1906 után kettészakadt, Apponyi a Kossuth-párthoz csatlakozott, s ismét ellenzékben politizált 1910-től. A pártnak 1914-től ő volt az elnöke. Az I. világháború alatti belpolitikai változások során az Esterházy, majd a harmadik Wekerle kormányban ismét kultuszminiszter volt 1917-18-ban.

Az őszirózsás forradalom, majd a tanácsköztársaság hónapjaiban visszavonult, a Pozsony melletti éberhardi birtokára. 1919 novemberében tért vissza Budapestre, s az antanttal folyó tárgyalásokban vett részt a nemzetközileg is elismert politikus. A magyar békeküldöttség vezetőjeként tárgyalt Párizsban hazánk sorsáról 1920-ban. Amikor látni lehetett, hogy Magyarország feldarabolása eldöntött tény, s a magyarok javaslatait nem veszik figyelembe, lemondott a békeküldöttség vezetéséről.

1920-tól már párton kívüliként, független képviselőként került minden választás alkalmával be a nemzetgyűlésbe, az országgyűlésbe.

1920-ban új választási törvény született, bevezették a titkos szavazást, s a társadalom jelentős rétege - a nők is – választójogot kapott. Iskolázottság 4 és 6 elemi, a férfiaknál 24, nőknél 30 év feletti kor volt az elvárás, így Jászberényben 10 ezer körüli választójoggal rendelkező volt.  

Apponyinak jászberényi választóival nem alakult ki igazán szoros, személyes kapcsolata csak néhány emberrel. Ebben a Bathó család – Bathó János kir. közjegyző, az ún. Apponyi-párt vezetője -  tagjai voltak némileg kivételezettek, akik fogadásában és vendéglátásában vállalták az évente sorra kerülő szerepet. Apponyi emlékirataiban írta: ”Midőn ott először megválasztottak, még viseltem legális költségeket: azután ezeket sem … Rendesen egy árva garast sem költöttem, zászlót, jelvényt sem fizettem. Szóval a szó legszorosabb értelmében ingyen mandátumot élveztem. A cigánynak adott borravaló és a vasúti menetjegy volt az egész választási költségem…. Az évenként tartott beszámoló és az ehhez fűzött politikai beszélgetések alkották egész fegyverzetemet. A legideálisabb viszony volt ez, amely választott és választó közt gondolható, mert ők azzal az őszinte hittel követtek, hogy ezáltal hazájuknak szolgálatot tesznek.”

A tizenként választás során Apponyi Albert ellenfelei voltak: 1881-ben Almásy Péter helybeli ügyvéd ’48-as párti programmal. Hatszáz szavazattal kapott kevesebbet ellenfelénél. 1884-ben báró Orbán Balázs (sz.1830 Udvarszék.), székely rabonbán, aki ’48-as programmal indult. A választáson Apponyi 483 szavazattal kapott többet. 1887-ben Orbán Balázs ismét indult Apponyi ellen, de ismét veszített. Apponyi 412 szavazatot kapott, Orbán Balázs 108-at.

1892-ben nem volt ellenfél. 1896-ban Erdélyi Sándor igazságügyminiszter indult Apponyi ellenében liberális programmal. 88 szavazattal maradt alul. 1901-ben érdekes helyzet volt, mert Apponyi éppen a Szabadelvű Párt színeit „viselte”, és ellene is egy régi szabadelvűpárti Almássy Géza – korábbi Jász-Nagykun-Szolnok megyei főispán – indult. Apponyi 883, Almássy 842 szavazatot kapott, és volt óvás, újraszámolás, országosan elhíresült cirkusz, de az eredmény maradt.

1905-ben nem volt ellenfele, 1910-ben Gyalog János szociáldemokrata párti jelölt 71 szavazatot kapott, míg Apponyira 489-en voksoltak. Az 1920, 1922, 1926, és 1931-es években sem volt hivatalosan ellenfele, s ezekben az években már független országgyűlési képviselője volt a magyar parlamentnek.

Apponyi 1933-ban bekövetkezett halála miatt időközi választást kellett tartani. Ekkor a város keresztény-konzervatív vezetése a pénzügyminisztert, Imrédy Bélát (1891-1946) jelölte, aki a Nemzeti Egységpárt (NEP) színeiben politizált. Ellenfele Baráth Endre Fkgp, jászberényi földbirtokos volt, aki a szavazatok 24,36 %-át szerezte meg. Imrédy 1935-ben lemondott miniszteri posztjáról és jászberényi mandátumáról is, a Nemzeti Bank elnökeként folytatta pályáját. Később a NEP átszervezésével létrehozta 1939-ben a Nemzeti Élet Mozgalmat, ami később Magyar Élet Pártjaként (MÉP) működött tovább. Ez „úri fasiszta” párt volt a magyar politikai palettán. Imrédy miniszterelnök volt 1938-39-ben, amikor az első zsidótörvényt bevezették, a másodikat előkészítették. A II. világháborút követően a népbíróság háborús bűnösként halálra ítélte, s 1946. február 28-án kivégezték. 

Imrédy távozása miatt ismét időközi választás történt 1935-ben. Ekkor a NEP fiatal politikusát Antal Istvánt (1896–1975) választotta meg Jászberény népe. Gömbös Gyula sajtótitkáraként (1932-től), miniszteri tanácsosként, a miniszterelnökség sajtóosztályának munkatársaként működött ezekben az években. A mandátumot az akkori választási törvény szerint, de érdekes módon nyerte el. Akkor nem kopogtató cédulát, hanem ajánlást – íveken – kellett gyűjteni. Az aktivisták 4723 ajánlást gyűjtöttek össze számára. Mivel egyedüli jelölt volt nagyszámú ajánlással, így tulajdonképpen nem volt szavazás, a jelölés alapján kihirdették, hogy elnyerte a mandátumot.  

Bár Antal Istvánt nagyon szerették Jászberényben – tényleg sokat tett a városért – a pártpolitika miatt 1939-ben nem ő, hanem Takács-Tolvay József (1876-1945), egy katonatiszt, nyugalmazott altábornagy lett a képviselő. Az 1938-as választójogi reform eredményeként a választókerületeket átszervezték, így Jászberény, Jásztelek, Jászfényszaru és Pusztamonostor alkotott egy kerületet. Amikor a NEP szétesett, a tagság egy része csatlakozott a Magyar Élet Pártjához („szelíden”, de fasiszta párt volt, a mozgalmat Imrédy indította el.) Így a jászberényi NEP egyszerűen átalakult a MÉP (Magyar Élet Pártja) helyi szervezetévé. A MÉP országos vezetése úgy osztotta el képviselőjelöltjeit, hogy Antal Istvánnak Pápán kellett indulnia, Jászberényben pedig vitéz Takách-Tolvay Józsefet indították. Ő a kampány során járt először itt. A választás napján 5235 szavazatot kapott. Ellenfele is volt, Jenes András Fkgp, aki 3321 szavazatot kapott. Ez jelezte, hogy Jászberényben a vezető elit keresztény konzervatív, nemzeti és „úri fasiszta” gondolkodásmódja mellett más politikai erő is kialakult.

A következő nemzetgyűlési választás 1945 novemberében volt, amit a Független Kisgazdapárt jelentős többséggel nyert meg. Ekkor ismét indult a kisgazdapárti Baráth Endre (1888-1955), és 69,63%-al, 11891 szavazatot kapva győzött. 1947-ben is megválasztották a jászberényiek, ekkor 51,14%-ot kapott, ami 8117 szavazatot jelentett. A kisgazdapárt frakcióvezetője volt a Parlamentben 1947-48-ban. A pártpolitikai erőviszonyok kedvezőtlen alakulása - a szalámitaktika – miatt, 1948. április 15-én lemondott mandátumáról, és visszavonult a politikai élettől.

1945-ben a kisgazdapárt listájáról került a nemzetgyűlésbe a szintén jászberényi. dr. Mizsei Béla (1922-2009). Ő már 1947 júliusában – a balra tolódó tendencia miatt - kilépett a Kisgazdapártból, és visszavonult a politizálástól. 1988-tól ismét politizált, a Független Kisgazdapárt újjászervezésének egyik résztvevője volt. 1990-ben a jászapáti választókerületben nyert egyéni képviselői mandátumot. Nem értett egyet Torgyán József pártelnök irányvonalával, így 1992-ben több társával együtt kizárták a Független Kisgazdapártból. Élete utolsó éveiben Jászladány díszpolgárának választották. Az ’56-os emlékérmet is megkapta, valamint a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjét is. Haláláig őrizte az igazi kisgazdapárti szellemiséget. 2009. május elsején hunyt el, Jászladányon temették el.

A demokratikus korszak után 1948-tól a kommunisták szereztek meg minden hatalmat. A pártokat megszüntették, azok álságos módon a Hazafias Népfrontba tömörültek. Az 1947-es választás után is tartottak szavazásokat, melyek során a kommunista párt és a Hazafias Népfront jelöltjeire lehetett voksolni.

Beszteri Mihály

Az új rendszerben, 1949-ben Lantos János földműves lett Jászberény képviselője. Utána,   1953-ban  Beszteri Mihály (1916-1993) dolgozó paraszt, téesz-alapító elnök, volt képviselő, aki korábban 1948-50-ben – még a kisgazdapárt színeiben - a város polgármestere volt.  1958-ban a fővárosból küldött Kiss Árpád (1918-1970), az Országos Tervhivatal elnöke, Kossuth-díjas mérnök volt Jászberény képviselője. Pótképviselője pedig Andrási Béla, a tanítóképző igazgatója lett.

A következő szavazáskor aztán, az 1963-1967-es ciklusban Andrási Béla (1915-1992) lett országgyűlési képviselő. Az ő pótképviselője pedig Gorjanc Ignác, a Hűtőgépgyár vezérigazgatója volt.  Aztán húsz éven át, 1967-87-ig Gorjanc Ignác (1924-1987) képviselte a várost a Parlamentben, az ipari bizottság elnökeként is. 1987-ben bekövetkezett halála után az ő pótképviselője, Kókai Rudolf (1926) került a Tisztelt Házba.

Gorjanc Ignác

A rendszerváltás után ismét változott a parlamentarizmus formája. 1990-ben az első szabadon választott parlamenti választás alkalmával dr. Kis Zoltán (1954) jogász, az SZDSZ képviselőjeként került az Országházba. Őt egyéniben háromszor választotta meg a Felső-Jászság, de 2002-ben és 2006-ban is az SZDSZ listájáról mandátumot szerzett, így politikai pályáját folytatta. A Földművelésügyi és a Környezetvédelmi Minisztériumokban, mint államtitkár dolgozott sok éven át. Mandátumáról 2007-ben lemondott, és távozott a politika színpadáról.

2002-ben és 2006-ban egyéni jelöltként a szocialista, szintén jogász dr. Gedei József (1966) lett a Felső-Jászság országgyűlési képviselője.

Publikálta null