Magyarországon sokak életét
alapvetően megváltoztatta az 1956-os forradalom és szabadságharc. Egy akkor 18
éves fiatalember, Kertész Tibor sokadmagával úgy gondolta, hogy nincs jövő
ebben az országban. Ő nem a politika, hanem az otthonteremtés kilátástalansága,
a tanulás és a gazdasági lehetőségek hiánya miatt indult világnak, s kötött ki
Svédországban, ahol befogadták. Nem véletlenül választotta ezt az északi
országot. Atlétaként sok svéd fiatallal megismerkedett, megbarátkozott, és úgy
ítélte meg, ott lehet jövője.
Göteborgban elvégezte a műszaki
egyetemet, majd a városi közigazgatásban dolgozott. Volt a svéd kereskedelmi
kamara elnöke, környezetvédelmi és jövőkutatási feladatokkal foglalkozó
bizottságokban is dolgozott az ENSZ kérésére. Egyszer azután a svéd
világcégtől, az Electroluxtól érkezett hozzá megkeresés. Ez arról szólt, hogy
szülőhazájában egy – az Electrolux által megvásárolt – gyárat kell az Electrolux-családba
integrálnia. A kihívás nagy volt, s mivel Kertész Tibor szerette az ilyen nagy
feladatokat, ezért igent mondott. Jászberényben, mert az a bizonyos gyár éppen
a mi városunkban működött, sikeres éveket (1991-1997) töltött el. Azt a hídverő
szerepet – a két ország kultúrája között -, amit vállalt, eredményesen
teljesítette. Jászberényi munkásságáról sokat tudunk, s most, amikor az
Electrolux nyíregyházi gyárának ötödik születésnapján találkoztunk – mellesleg
abban is nagy szerepe volt, hogy ez a gyár Magyarországon épült fel – arról az
időszakról kérdeztem, ami azóta telt el, hogy a gyár vezetését átadta Takács
Jánosnak.
- Mi történt Önnel azt követően, hogy elkerült Jászberényből?
- Még 1997-ben felvállaltam a menedzsment
comite vezetését, majd 2001-ben visszavonultam, de maradtam a vezető testület
tagja. A SAAB-program 1995-ben kezdődött, s ennek kapcsán az ipari és a
kereskedelmi kapcsolatok működéséért feleltem. Abban az évben már a svéd fél –
bár a magyar
állammal ekkor még nem volt aláírt együttműködési megállapodás – felvállalta
ennek koordinálását, s ezt a feladatot néhány kollégával én láttam el. Amikor
2000-2001-ben a Gripenek kapcsán a szerződés megköttetett a magyar állammal, akkor a
feladatom az volt, hogy a kompenzációt, az ipari együttműködést viszonyítsam a
Gripen-beszerzések költségéhez. Ez nagyságrendileg 7,4 milliárd svéd korona,
akkori számítások szerint mintegy 220 milliárd forint volt. Egészen a program
teljesülésének végéig, a tavalyi év júniusáig végeztem ezt a feladatot. Ehhez
kapcsolódik, hogy a SAAB-Gripennek vannak tervei, elvárásai a jövőre nézve is,
szeretnének a magyar
piacon továbbra is jelen lenni. Ezért 2009. június 4-én ismét megköttetett egy
újabb szerződés, és az ebből adódó feladatokat ismét felvállaltam. Azaz, miután
az Electrolux gyárának vezetését átadtam Takács Jánosnak, továbbra is a
svéd-magyar kereskedelmi, gazdasági kapcsolatok építésén, fejlesztésén dolgoztam,
s teszem ezt ma is. Svédországban egyébként számos feladatot vállaltam még, így
a környezetvédelemben, az iparban és a kutatásfejlesztésben is tevékenykedem.
- Mennyi időt tölt Magyarországon, mennyit Svédországban?
- Éppen nem régen számoltam
össze, hogy tavaly tizenegyszer voltam Magyarországon, azaz szinte minden hónapban
megfordultam itthon. A szakszervezeti kollégákkal éppen e beszélgetés előtt
viccelődtünk, hogy lassan itt az ideje, hogy előbb vagy utóbb úgy viselkedjek,
mint egy nyugdíjas, hiszen betöltöttem a 73. évemet.
- Egy vezető embernek is van magánélete. Ha lehet, mondjon erről
valamit. Hogy van a családja, mivel tölti a szabadidejét?
- Sajnos most lesz öt éve, hogy
Éva nejem, aki velem volt Magyarországon, harminc éves szenvedés után elhunyt.
Ez borzasztóan nagy csapás volt számomra, mert egy fantasztikus embert, egy
igazi társat veszítettem el. Ő nagyon hiányzik, de az élet nem állt meg, és
találtam egy olyan élettársat, akivel nagyon jól megértjük egymást. Nyugodt
szívvel mondhatom, hogy mindenki számára nagyon fontos, hogy legyen társa. Az
egyedüllét ugyanis nagyon nehezen viselhetőel, nagyon megviselheti az embert.
Idő közben boldog nagypapa lettem. Az Amerikában élő Andris fiam - bár nem
kapkodta el a dolgot – Olivia nevű kislánya most lesz 1 éves. Minden bizonnyal
ennek hatására a Göteborgban élő Cecilia lányom is hamarosan anya lesz, ő
várhatóan júniusban fog szülni. Harmadik gyermekem, Urbán fiam előtt így most
adott a feladat. Ő egyébként az Európai Unióban dolgozik Luxemburgban, de
egyelőre nem akarja beadni a derekát a gyermekvállalás kapcsán. Van egy
víkendházunk, szeretek mozogni, így a szabadidő eltöltése nem okoz gondot.
- Hogyan emlékezik vissza a jászberényi időszakra?
- Ó, hát az volt a csúcs.
Őszintén szólva, az emlékezetes nagy gyári tűzesettől eltekintve nekem csak
nagyon pozitív élményeim, emlékeim vannak az 1991-1997-es évek kapcsán,
melyeket a jászberényi
Elecrolux gyár élén töltöttem.
- Ha visszatekernénk az idő kerekét, s 1991-et írnánk, akkor ismét
elvállalná az Electrolux jászberényi gyárának a vezetést?
- Természetesen. Annyi sok barát
és kolléga köt Jászberényhez abból az időből, amit nem lehet elfelejteni.
Másfél hónapja például egyszer csak Vass Attila kopogtatott nálunk. Amikor
ilyen kedves vendég érkezik Magyarországról, Jászberényből, az ottani
Electrolux gyárból, akkor minden mást félre teszünk.
- Ennyi idő távlatából, nagy kihívás volt akkor az Ön számára, hogy a jászberényi gyár élére
került?
- Hál Istennek az ember ítélőképessége
olyan, hogy bizony sokszor nem tudhatja, mit is vállalt. Nagyon érdekes időszak
volt a ’90-es évek eleje Magyarországon. Az emberek bizonytalanok és
bizalmatlanok voltak, erre nem lehetett felkészülni. A szakmai vonallal nem is
volt különösebb gond, hiszen régóta folyt már itt hűtőszekrénygyártás, azaz
nagyon jól felkészült gárdára számíthattam. Az igazán kemény feladatot a
kultúrák, a svéd és a magyar,
különbségből adódó gondok leküzdése volt. Ehhez pedig az kellett, hogy az ember
ne csak mint iparban dolgozó vezető, hanem mint magánember is belegondoljon
abba, mit élnek át a kollégák ezekben az időkben. Ez igazán kemény kihívás
volt.
- Hogy ezt is sikerült megoldani, azt az is jelzi, hogy napjainkban is
mindenki nagyon jó szívvel emlékezik Önre Jászberényben?
- Ennek nagyon örülök, mert
amikor az ember egy olyan gyárat vezet, ahol négyezren dolgoznak, ott a vezetés
munkájának nyitott könyvnek kell lenni a dolgozók előtt. Nem lehet felvállalni
olyan dolgokat, melyek mögött nincs tartalom, nincs érték, nincs koncepció. Úgy
éreztem én is, hogy sikerült a bizalmat megteremtenem, s ez nagyon sokat
segített a munkámban. Bizalom nélkül ugyanis semmi sem működik normálisan.
- Nem gondolt még arra, hogy azt a sok tapasztalatot, tudást, amelynek
73 évesen birtokában van, átadja azoknak a fiataloknak, akik most kezdik a
vezetői pályafutásukat?
- Gondolni gondoltam már erre, és
amikor egyetemek felkérnek, akkor tartok is erről előadást. Egyébként nagyon
sok fiatal kolléga - a Wallenberg- és a SAAB-csoport munkatársai – keresnek fel
időről-időre, kérik, hogy beszélgessünk bizonyos témákról, segítsek
munkájukban. Ennél nagyobb öröm, hogy az ember fiatal kollégákkal dolgozhat,
nincs is. Értem, hogy miért vállalnak sokan például pedagógusi feladatot.
Nagyon nagy öröm az, amikor az ember látja, hogy azok a fiatalok, akiket
tanított, akiknek segített, sikeresek. Ezt a feladatot Svédországban és
Magyarországon is nagyon élvezem.
- Mikor jön hozzánk legközelebb, Jászberénybe?
- Tavasszal feltétlenül eljövök.
Soha nem fogom elfelejteni, hogy tavaly, amikor az öreg kollégákat elhoztam a
Jászság fővárosába, milyen nagy örömet jelentett nekem és nekik is. Azóta
sokszor hívtak, és mind elmondták, hogy milyen jó tapasztalatokat szereztek. El
voltak ragadtatva az eredményektől, különösen az fogta meg őket, hogy
megtaláltuk azt a hangnemet az emberekkel, amely az eredményes munkához kell.
Kertész Tibor nyugodt,
kiegyensúlyozott ember. Olyan, amilyen akkor volt, amikor az Electrolux
jászberényi gyárát vezette. Szinte semmit sem változott. Korából jó pár évet
letagadhatna, ugyanakkor ma is nagyon érdeklődő. Beszélgetésünk végén már ő
kérdezett, mégpedig arról, hogyan vélekedünk mi a mai magyarországi helyzetről.
Az ünnepség előtt és után pedig tényleg jóleső érzés volt látni, hogy milyen
nagy szeretettel köszöntik egykori munkatársai, ismerősei. Látható, érezhető
volt az iránta megnyilvánuló tisztelet és szeretet, melyet eredményes szakmai
munkája mellett emberségével vívott ki magának. No, és az sem mellékes, hogy
azt a „szerep”, melyet a magyar
és a svéd kultúra közvetítésében vállalt, jól sikerült. Ha színházban lennénk,
akkor percekig szólna a taps Kertész Tibornak azért, amit vállalt, s amit elért
szülőhazájában, szülőhazájáért. Köszönet érte.
