Ezt az elismerést a szakma javasolja, ezért olyan értékes, szögezte le a beszélgetés elején Szűcs Gábor. Minden évben hét ilyen díjat adnak át alapítása, 2003 óta. A táncművészet képviselőinek egy díj jut így évente. A hivatalos megfogalmazás szerint a „nem hivatásos táncművészet, hagyományőrzés, előadó művészet terén működőknek – hosszabb ideje kimagasló művészeti munkát végző - egyéni alkotóknak, művészeti együttes vezetőknek” adható ez a díj.

Azt is tudható, hogy kik voltak a kitüntetés kezdeményezői. Négy szakmai szervezet tett Gáborra javaslatot: a Martin György Országos Néptánc Szövetség, a Táncház Egyesület, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület és a Muharay Elemér Népművészeti Egyesület. Természetesen a Jászság Népi Együttest működtető Folklór Kulturális Alapítvány is támogatta a felterjesztést, és kiderült az is, hogy az Állami Népi Együttes művészeti vezetője, Mihályi Gábor – a Magyar Táncművészeti Szövetség elnöke - is tett ajánlást, hiszen ő is jól ismeri Szűcs Gábor munkásságát. 

-          Nagy elismerés ez számomra, hogy aránylag fiatalon kaptam ezt a díjat – kezdte a beszélgetést Szűcs Gábor. Fiatalon - kérdeztem. Igen, azt gondolom, 42 évesen még azért van időm a szakmában.

-          Hát akkor ugorjunk egyet, mióta táncolsz a JNE-ben?

-          Tízéves voltam, amikor bátyám után én is az együttes tagja lettem. Béla 1973-ban kezdett el táncolni, és utánpótlás csoportokkal foglalkozott már 1977-ben, így kerültem az ő keze alá. A felnőtt együttesbe 1983-ban kerültem fel. Ez 16 évesen azért nem volt kis dolog. A bátyám állított választás elé. Vagy focizok, meg bulizok a korombeliekkel, vagy komolyan veszem a néptáncot, az együttest. Én ezt választottam. Így 18 éves koromban már C-kategóriás néptánc-oktatói engedélyem volt. A sorsom tulajdonképpen eldőlt. Érettségi után már gyermek csoportot vezettem. A Déryné Művelődési Központ igazgatója, Papp Imre állást adott, így minden nap tudtam foglalkozni a néptánccal. A gyermekcsoportok számára 1985-86-tól már készítettem koreográfiákat, és természetesen a Jászság Népi Együttes felnőtt csapatának aktív tagja voltam.

-          A katonaságot kihagytad?

-          Az egy érdekes világ volt, ugyanis a helyi laktanyában voltam katona ’87-89-ben. Mozigépészként kirakat katona voltam. Nagy elődeim voltak, Szűcs Béla, Hájas Tibor. Szinte nekünk, jászságisoknak volt ez a poszt fenntartva, elismerték, hogy táncosok voltunk.  Naponta kijárhattam, így folytathattam táncos pályafutásomat is, sőt,  még az akkori NSZK-ban is jártam turnén a katonaság alatt.

-          A szakmai sikerek is következtek.

-          Papp Imre úgy látta, hogy szervezőkészségem nem rossz, közösségi ember vagyok, ezért 1991-ben kinevezett tánckarvezetőnek. Ez nagyon fontos feladat volt. Ugyancsak 1991-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere állami címet, ami mögött azért kell tudásnak lenni, ezt a néptáncosok nagyon jól tudják. 1992-ben a Rábai Miklós Televíziós Koreográfus Versenyen a második helyet értem el, mely egy újabb lendületet adott. 1991-93-ban és 95-ben Országos Szólótánc Fesztivált nyertem, így megkaptam az Örökös Aranysarkantyús táncos címet. Közben Táncművészeti főiskolára is jártam, táncpedagógus szakon tanultam, de végül a koreográfus szakot fejeztem be. A jászberényi főiskola művelődésszerzői szakát is elvégeztem.

-          Én tudom, hogy egyszerre száz dologgal is képes vagy foglalkozni. A család hogy fért bele a hétköznapjaidba?

-          Feleségemmel, Urbán Máriával együtt jártunk a Bercsényi úti iskolába, ahol a bátyám vezette gyermek néptánc csoportban ő is ott táncolt. Aztán a nagy együttesben is együtt táncoltunk. Tudta, hogy kit választ, kinek mond igent 1990-ben. A munkánk összekapcsolódik, jól tudja, nekem milyen feladataim vannak, így egymást segítve éljük a hétköznapokat. Ő is vezet utánpótlás csoportokat. 2001-ben együtt kaptuk meg a Martin György Néptánc Szövetségtől a művészeti vezetői nívódíjat.

 - 1996-ban, amikor Papp Imre, a Jászság Népi Együttes alapítója távozott Jászberényből, te vetted át az együttes vezetését.

-          Valóban, új helyzet állt elő. Én tánckarvezetőként azért gyűjtöttem némi tapasztalatot, s 1991-től a csángó fesztiválok szervezésében is részt vettem. Imre úgy ítélte meg, hogy folytatni tudom, amit ő elkezdett. Egy nap gondolkodási időt kértem, mielőtt igent mondtam, feleségemmel is átbeszéltük, de a táncosokkal is beszélgettünk erről. Nagy dolog és megtisztelő volt ezt 29 évesen elvállalni. A gondolkodási időt az is indokolta, mert voltak más irányú megkeresések is. Az Állami Népi Együtteshez, a Budapest Táncegyütteshez hívtak, de így elkerültünk volna Jászberényből. Jó lett volna a profi életet is kipróbálni, de a szívünk mégis idehúzott.

-          A profi és amatőr kategória közötti különbség az, hogy az egyik fizetésért, a másik szerelemből táncol a színpadon?

-          Így is lehet fogalmazni. Az a szint, ahol ma a Jászság Népi Együttes tart, az profi tánctudást, profi koreográfiákat igényel. A szakmabeliek tudják, hogy a mai, élvonalbeli amatőr néptáncegyüttesekből sok táncost lehetne a profi együttesekbe átvinni, anélkül, hogy bármit velük tenni kellene. Számos jászságis táncos találta meg útját a profi együttesekhez, de van, aki Hollandiában van egy táncszínháznál. Azonban a mi táncosaink nem főállású táncosok, ez a különbség. Ezért kell nekünk nagy hangsúlyt fektetni az utánpótlás nevelésére, hiszen folyamatosan szükséges, hogy jól képzett táncosok legyenek a fiatalok között is. Tulajdonképpen az utánpótláscsoportok szakmai vezetésének magasabb szintre való lépést jelentette 2001-ben a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény létrehozása. Ma közel 500 gyerek tanulja a néptáncot a Viganó keretei között, és több kiváló táncos, oktató tudja itt Jászberényben kamatoztatni tudását. Azt gondolom, hogy az együttesnél dolgozó kollégák, s az együttes mindenkori tagjai is akikkel dolgozhattam, hozzájárultak ehhez a díjamhoz.

-          Nemcsak az együttest kellett átvenni 1996-ban, de a csángó fesztivált is, ami óriási szervezőmunkával is jár.

-          A huszadik fesztiválra készülünk idén, és természetesen nagyon látványos, emlékezetes programot tervezünk a jubileum jegyében. A jászberényi csángó fesztiválnak nemzetközi ismertsége van, ez összeforr a várossal, s ez kötelez bennünket szervezőket, de a várost is. Nem kis munka ez, de szívesen csináljuk munkatársaimmal együtt.

-          A mostani elismerést, az alkotói díjat nem, mint aktív néptáncos, hanem mint együttes vezető és alkotó művész kaptad. Összeszámoltad már hány koreográfiát készítettél?

-          Nem készítettem statisztikát. Jelentős munkák ezek, hiszen gyakran külföldi csoportok számára is készítettem egy-egy koreográfiát. Kanadában nyolcszor voltunk oktatni, s a kintiek számára az ő képességeikhez illő koreográfiát vittünk. Speciális feladat volt, amikor 2000-ben Sydneyben jártunk az olimpia alatt. Néptáncos párként mentünk, de oktattuk is a kint élő magyarokat. Tanítottunk Hollandiában, Svájcban, Francia- és Németországban, de az USA-ban is.  Voltak hazai munkák több együttesnél is , az Állami Népi Együttes, a Honvéd Néptánc Együttes felkérésére, és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Együttes, a Hargita székely táncegyüttes számára is. Ezek mind profi együttesek, megtiszteltetés volt a felkérésük. De azért a Jászság Népi Együttesnek készített alkotások, nagyobb produkciók a legkedvesebbek számomra.

-          A beszélgetés elején említetted, hogy aránylag fiatalon kaptad ezt a díjat. Ez most erőt ad, inspirál?

-          Természetesen. Sok feladat áll előttünk, melyeket szívvel-lélekkel szeretnénk jól megoldani. Sok tervem van, sok kihívás vár még rám, hiszen 42 évesen még táncolok a felnőtt együttesben is.. Ez azonban pár év még talán, ha már nem esik majd jól, vagy úgy érzem, hogy nem leszek színpad „képes”, akkor abbahagyom.  Azonban az élet nem áll meg, újabb koreográfiákra, a fiatalok tanítására mindig nagy szükség lesz. De hogy közelre tekintsek, itt van a Víz utcai székház felújítása és a huszadik csángó fesztivál. Ez együtt nem lesz egyszerű dolog idén, a néptánctáborra is gondolva. Jövőre pedig, 2011-ben az együttes 40 éves lesz, ami szintén öröm számunkra. A Viganó megtartása, fejlesztése hosszú távú feladat, amit szintén szeretnénk teljesíteni munkatársaimmal együtt..

Kiss Erika

Publikálta null