|
Mindenféle apróság került elő a
dobozból, csak éppen az nem, amit kerestem. A kis papírzacskót is
kihajtogattam, s kiráztam a tartalmát. Egy arany fülbevaló csúszott ki belőle.
Hogy kerestük a párját! A
lakásban, az ágyban, az ágy alatt, aztán az iskolában is. Hol eshetett ki a fülemből? Máig titok maradt. Nagy volt a
szomorúság, mert a szép kis köves ékszert még egészen kislányként kaptam apám
munkaadójától, Z. bácsitól. Náluk az volt a szokás, hogy karácsonyra a
dolgozóknak és családtagjainak is adtak ajándékot. Z. bácsi igazi úri ember
volt, hallottam szüleimtől. Megbecsülte dolgozóit, tisztelettel beszélt velük,
inkább kért, mint utasított vagy parancsolt, s mindig korrekten fizetett.
Feleségével együtt kedves volt a családhoz is, számon tartotta őket.
Nézem a kis, pirosköves
fülbevalót, s eszembe jutnak a lányok a közeli boltból. Felidézni se tudom
mindet. Két-három hónap multával mindig új arcokkal találkozok, cserélődik a
személyzet. Mert a tulajdonos mindig elégedetlen, s elküldi őket. Sosem felel
meg neki senki igazán. Fizetni a minimálbért se fizeti, vagy 6 órában foglalkoztatja
őket fél fizetéséért, s jó szót nem igen hallanak e rövid idő alatt.
Aztán ott van egy barátom esete.
A főnöke nagyszabású fejlesztésbe fogott. Új munkahelyek születése volt kilátásban.
Ehhez az is kellett, hogy a meglévő dolgozók megértsék, csak minimál bért tud
adni néhány hónapig. Fél évig. Egy év után barátom. állást változtatott,
magasabb fizetésért, s talán szakmailag rangosabbnak ígérkező munkáért. Az első
munkanapon aztán kiderült, a magasabb bért nem 8, hanem 12 órai munkával lehet
elérni, se szombat, se vasárnap nincs, a naptárból is törölve van. Ha munka van
menni kell, s meg se lehet említeni a pihenőnapot, mert máris lehet másik
állást keresni. A magasabb szakmai szint pedig azt jelenti, hogy neki van
végzettsége, s a többiek tőle fogják ellesni a fortélyokat.
Hány hasonló történetet ismerünk,
ami az új kizsákmányolók arcát „rajzolja” fel. Persze tudom én, hogy a
vállalkozókat ezer ág húzza. Legfőképpen az állam, mert annyiféle adót,
járulékot kell fizetni a dolgozók után, hogy azzal világelsők vagyunk. Azt
azonban nem értem, hogy a munkaadók a terhekkel párhuzamosan miért veszítik el,
ha volt nekik korábban, hagyományos emberi tulajdonságaikat. A tisztelet, a
korrektség, az emberi hang talán nem kerül pénzbe. Vagy ilyen nem is volt,
nincs is a mai kis- és középvállalkozói körben?
Ilyet nem tanultak se a családban, se a szocialista éra iskoláiban?
Szegény Z. bácsi talán forog is a
sírjában, mert elveszett az egyik fülbevaló, s mert igazi úri emberek sincsenek
ma már, akikkel az égi mezőkön találkozhatna.
Kiss Erika
|
