Ha majd egyszer történészek kutatják a XXI. század elejének történetét,
minden bizonnyal megállapítják, nemcsak a hagyományőrzés volt erős, de a
hagyományteremtés is. A régi korok emlékeit megőrzők igyekeztek a szép
hagyományokat újrateremteni. Persze úgy, hogy a lényeg ne vesszen el, de az
adott kor emberének élményt, örömet hozzon. Nos, ilyen hagyományőrző és teremtő
folyamat része, hogy a Jászberény határában lévő - egykor a város megélhetését
adó -, tanyavilág emlékeit felelevenítik, s a kápolnához, iskolához kötődő
szokásokat újra teremtetik. Nemrég ezért jártatunk búcsúban Homokon, az elmúlt
hétvégén pedig Peresen.
A verőfényes napsütésben
ragyogott a 2004-ben, Nagy József építési vállalkozó kezenyomán megújult
kápolna. A harangláb tetején ott volt a kis harang, és misére szólított.
Mellette pedig, az a nagy emlékkő, melyet tavaly avattak fel az egykor volt
iskola emlékére. A kápolna nagy napra készült, belül szépen feldíszítve.
Nemcsak a búcsú miatt csinosították az asszonyok, de keresztelőre is. Többekkel
beszélgettem, s együttesen megállapítottuk, hogy legalább 30 éve volt utoljára
Peresen keresztelő. Ezért is lesz emlékezetes Oláh József számára, hogy őt itt
keresztelte meg 2009-ben Medvegy János jászberényi apátplébános.
Emlékezők és emlékek
A kápolna hátsó részén található
a kör helyisége, az a közösségi tér, ahol olvasni, beszélgetni, okosodni
jöhettek össze a peresi tanyavilágban élők. A falon az 1904-ben épített iskola
rajza, néhány tablókép őrzi emléket. Sajnos a ’70-es években elpusztult az
iskola, igaz a tanyavilág is. Az 1960-as években még 250 tanyai gazdaság
működött itt, de a téeszesítés erősen befolyásolta az életlehetőségeket. Ma
tucatnyit, ha találunk. Csíkné Fábián Éva meséli, az édesanyja még itt él, a
terület szélén közel van a kövesúthoz, így könnyű a városba bemenni. Kasza
Antal is meg tudja mutatni, hol gazdálkodtak szülei és ő maga is sok évtizeden
át.Bathó Jani bácsi – a város Pro Urbe
díjas gazdája – öleléssel, puszival köszönt, s örül, hogy most itt találkozhatunk.
Szatmári Zoltán hellyel kínál az egyik padon, üljek csak le, nem lesz rövid a
szertartás. Ő is itt nőtt fel, egyike azoknak, akik sokra vitték az életben,
pedig a peresi kis házikóból csak a szomszéd tanyát övező facsoportig lehetett
jószerivel ellátni.
Az autók száma egyre szaporodik a
kápolna körül, a Jász-Plasztik Kft. nagybusza – ezúttal nem dolgozókat szállítva a műszakba - is megérkezik. A cserkészek gyalog vagy
biciklivel jöttek, s hozták a zászlókat a búcsúba, de gyorsan átöltöztek, mert
a ministránsi feladat is az övék volt. Aztán feltűnik egy díszes hintósor. A
Jászsági Hagyományőrző Egylet viseletbe öltözött tagjait hozzák. A legutolsót
Horti István vezeti, s felesége, Hortiné dr. Bathó Edit mellett ül Medvegy
János apátplébános.
Nem véletlen, amit látok, hiszen
ez régen is így volt. A kápolnának nem volt saját papja, a főplébániáról járt
ki kéthetente, havonta valamelyik atya az itteni hívek lelki szolgálatára. A
peresi hagyományok újrateremtője, Kasza Lajosné Almási Gizella tavaly gondolta
úgy, a papot eztán is hintóval hozatják ki a búcsúba. Az sem véletlen, hogy ő a
peresi búcsú „háziasszonya”, hiszen férje és ő is peresi, a nagypapája pedig a
négyszállási kápolna kántora volt. Gizikével felidézzük, hogy a jászberényi
határban – ahol tulajdonképpen a lakosság harmada, 10 ezer ember élt régen –
hol idézték fel a hagyományokat. A nagyárki búcsú híres, de azt a jászárokszállásiak
szervezik, s a jászágói határban is az ott élők. Jászberényhez tartozóan Homok,
Peres egészen biztos. Négyszálláson – bár azon a részen még több tanya van, mint
Peresen – szokott búcsú lenni, de nem akkora, mint Peresen. Kaszáné Gizikét
kérték, hogy a négyszállásit ő szervezze, de nem kis feladat ez, s aki még
aktív dolgozó, annak nehezen fér bele újabb és újabb plusz feladat.
- Az iskola ott volt balra az út
mentén – mutatja Kaszáné. – A Kasza, Lengyel, Taczman, Szatmári, Oláh, Bíró,
Pócz, Bathó, Kövér családok éltek itt a Gyilkos és Fecske dűlők mentén. Ezeknek
a családoknak a tagjai, leszármazottjai vannak most itt. Évről évre egyre
többen jönnek el a búcsúba az elszármazottak is.
Mise, keresztelő, körmenet
Az öthónapos Oláh József
gyönyörű, nyugodt kisfiú. A zsúfolásig teli – 60 ülőhely és kb. 20 állóhely
lehet benne – kápolnában Medvegy János apátplébános szép misét mondott. Ez
alatt kicsit szundikált. Aztán a keresztelési ceremóniát érdeklődéssel, de
csendesen figyelte. Ha nagyobb lesz, nyilván elmesélik neki, milyen szép
keresztelője volt. Meg azt is, hogy anyai nagymamája itt járta az iskolát, s
anyukája, Kövér Csilla is itt nőtt fel Peresen.
A keresztelő után a mise
folytatódott, majd már elmúlt dél, amikor a körmenetre sorba álltak az
ünneplők. A kis harang hosszan szólította a híveket. A népes menetben legalább
320-350 ember – talán több is, mint tavaly - járta körbe a kápolnát énekelve,
emlékezve. Aztán a kápolnába visszatérve felcsendült a magyar és a székely
himnusz, melyet kint és bent lévő egyaránt énekelt. A folytatásban a Jászsági
Hagyományőrző Egylet tagjai következtek. Két középkori népéneket – egyik
felvidéki, másik nyírségi – énekeltek a vasárnapi peresi búcsú zárásaként.
Persze nem volt még vége a
napnak. Egy-egy pohár, üdítő, sör, aprósütemény várta a híveket az asztalnál. A
beszélgetés során kiderült, melyik peresi miért nem jöhetett, vagy mi történt a
nagymamával, a gyerekkel, rokonnal az elmúlt egy év alatt. Szóba került, hogy
régen a peresi búcsú valójában Kisasszony napján, azaz szeptember 8-án volt. Az
iskolai tanév is akkor kezdődött. Az „újkori” búcsúk azonban augusztus utolsó
vasárnapján vannak, praktikus okokból. Az elszármazottaknak kedvezőbb, ha még
szünidőben van ez az esemény, s az egyházfik számára is ez az időpont a
megfelelő.
A kápolnában közben nagy
sürgés-forgás volt. Az asszonyok pakoltak csomagoltak. Semmi sem maradhat itt,
mert feltörik az ajtót, ellopják amit itt találnak. Sajnos számos példa volt az
elmúlt években, így elővigyázatosságból mindent össze kell pakolni, hazavinni.
Velkeiné Pócz Ilona tanárnő az oltárképet öt éve festette az ellopott helyet.
Most becsomagolva pihen majd jövő augusztusig. Ő is ide járt iskolába,
kisgyermekként naponta 3 kilométert gyalogolt a tudományért. Kasza Lajos
testvére, Erzsébet az egyik Szűz Mária-szobrot öleli át, s veszi le az
oltárról. Az édesanyja csináltatta a festett kerámiaszobrot. Lajos fia után már
közel 15 év telt el, s nem fogant újabb gyermeke. A szobrot azért csináltatta,
Mária hátha megsegíti. S így lett, Erzsébet nemsokára megszületett. Hát ezt a
családi ereklyét nem tehetik ki tolvajoknak, esetleg vandáloknak.
Csomagolt Versegi József is, aki
a harangozást és az oltári szolgálatot végezte régen is. Ő a harangot őrzi, de
sok régi dokumentum, iratok, fényképek is vannak nála. Majd egyszer megmutatja,
s akkor még többet tudhatok meg a peresi tanyavilág életéről. Nagy József is
sok mindet tud a kis kápolnáról, hiszen ő újította fel 2004-ben, a hívek sok
támogatásával. Most éppen a főtemplom felújításán dolgozik, de a peresi kápolna
ügye sem hanyagolható. Az 1912-13-ban, alap nélkül, homoktégla lábazattal
készített kápolnát mindig óvni, javítgatni kell, s ő bizony számon tartja!
