Tudjuk, szép volna, kedveseink. Szép
is, ha sikerül összehozni. Sárközi
Jánosnak sikerült. A Jászkürt fotósa július 20-án Jász lányok címmel tárta a közönség elé legfrissebb képkollekcióját
a Honvéd Jász Kaszinó nagytermében. Fák, virágok, napfény: előre, lányok,
előre!
Megnyitó nélkül nincs kiállítás;
a jó kiállítást, mint a jó bor palackját, gyorsan meg kell nyitni. Itt speciel
egy hagyományőrző jákóhalmi íjász kürtszava, az ősmagyar himnusz, gyerekvers és
ugrós tánc kanyarított előhangot Jászberény polgármesterének tárlatnyitó
szavaihoz. Dr. Gedei JózsefSárközi János munkájának és művészetének –
művészet az, amit értünk vagy nem értünk, de mindig más csinálja, és általában
ügyesebben annál, ahogyan mi csinálnánk, ha lenne hozzá bátorságunk, és ezért
leszóljuk – méltatását érdeklődőkkel megtelt ülő- és állóhelyek előtt mondhatta
el. János tisztelői számosan vannak, barátai szintúgy. A városvezető véleménye szerint:
nem véletlenül. Szerintünk sem. 2001 óta a Jászberényi Nyár állandó velejárója
egy-egy újabb Sárközi-fotógaléria.
A kiállítót egy Útitárs
fantázianevű fotóapparátus megpillantásakor ragadta magával a fényképezés
szenvedélye. A gépet egy régi szüretkor, a nagymama padlásán találta. Nem is
sejtette akkor, hogy egy kézhez álló múzsához jutott. Múzsához, „aki” rávezeti,
hogy úgy lehet igaz az élete, ha fotóz.
Erre a bemutatóra három hónapig
készült, még az előző héten is exponálta a kiválasztott, ifjú modelleket.
Pipacstengerben, napraforgókkal, fűben, fákkal, rózsával, gyertyával, kosárral,
elhajított kalappal, szőkén, barnán, egyedül, csoportban, tisztáson, népviseletben,
ellenfényben és pólyában. Meg más variációkban.
Megtudtuk, egy felmérés azt
állapította meg, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legszebbek a magyar lányok.
Milyen felmérés, teljesen mindegy. Dokumentálva van ott is, hogy a jász lányok beragyogják
az eget.
Sárközi Jánosnál sincs ez
másképp, sőt, ezek a lányok leléptek a képekről, és eljöttek, hogy a látvány
több legyen kétdimenziósnál. A fényképezőgép formájú óriástortából VassLajos
jászkapitány nekik szelt először.
Tortát már nem ígérhetünk a
fotókiállításhoz ezután kedvet kapóknak, de augusztus 20-ig még elcsíphetik a
megállított, szépséges pillanatokat.