Szerdán több oka is volt a coop-üzletláncban dolgozó vezetőknek,
dolgozóknak, hogy ünnepre gyűljenek össze a Nagykunság fővárosában. A
jászberényi központú Co-op Star Zrt. ez évre tervezett beruházása valósult meg,
s megnyitottak egy az új hipermarketet Karcag központjában. Ez már ünnepre ad
okot. Azonban ez az élelmiszer-áruház az ötszázadik tagja a coop-csoport
integrált informatikai rendszerének, mely segíti a beszállítókat, a vásárlót,
de az eladókat is szerte az országban.
A szerdai, karcagi ünnepségen a
közel 3000 bolttal rendelkező Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója Murányi László
a teljesen magyar tulajdonban lévő coop-csoport fejlesztéspolitikájáról szólt. Ennek
része az utóbbi 5 évben kialakított és bevezetett mintegy 3 milliárd forintból
megvalósult informatikai fejlesztés. Hangsúlyozta, a magyar termékek
forgalmazásának elsődleges szempontját, a minőségi kínálatot és szolgáltatást a
boltjaikban.
A coopos informatikai rendszert
kidolgozó és megvalósító Laurel Számítástechnikai Kft. ügyvezető igazgatója,
Bessenyei István a szoftverfejlesztés és a rendszer-integráció megvalósításának
egyes állomásait említette.
Természetesen dr. Rédei István, a
Co-op Star Zrt. elnök-vezérigazgatója is ott volt az ünnepségen. Lapunk egy
külön beszélgetésre is kérte őt.
- A Jászkürt olvasóinak, gondolom, nem okoz
meglepetést, hogy cégünk újabb fejlesztéséről kapnak hírt, hiszen több mint 10
éve tervszerűen végezzük beruházásainkat. Évről évre részt vettünk országos
fejlesztési programokban is, és nyitottunk új üzleteket. A coop-csoport
2001-ben kezdte el az integrált informatikai rendszer kialakítását, s mi ebbe
bekapcsolódtunk. Ez a beszerzés és értékesítés munkáját egyaránt segíti, az
üzletek mind a régiós szállítóközpontokkal, mind az irányító vevőközponttal
kapcsolatban állnak. A vevők számára pedig azt jelenti, hogy gyorsabb
kiszolgálásban vehet részt, kultúráltabb, színvonalasabb szolgáltatást kap, és
a törzsvásárlói rendszerben kedvezményeket érhet el a coop-üzletekben. Ennek a
megújított informatikai hálózatnak lett az ötszázadik tagja a karcagi üzletünk.
-Ez egy új üzlet?
- Igenis, meg nem is. Karcag központjában a
Co-op Star Zrt. iparcikkáruháza mellett, zöldmezős beruházással egy teljesen új,
közel ezer négyzetméteres szupermarketet létesítettünk, ami árukészlettel
együtt 280 milliós kiadást jelentett. Cégünk fejlesztési terve szerint valósult
ez meg. Az üzleteink száma azonban nem nőtt, mert volt egy kisebb élelmiszer-üzletünk
Karcagon, amit ez az új szupermarket vált. Alapterületben, minőségben történt jelentős
változás. Jelenleg cégünknek 103 élelmiszerboltja és több mint 20 egyéb üzlete
van Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Békés és Heves megyében, valamint Pesten.
Az alapterület növelése a
kultúráltabb kiszolgálást is biztosítja, amire mindig törekszünk. Üzletpolitikánk
fő szempontja sok éve, hogy jó minőségű, főleg magyar termékeket találjanak
üzleteinkben a vevők. Kifejezetten kerüljük a silány és megbízhatatlan eredetű
termékek forgalmazását. S még egy dolog, ami fontos a vevők és eladók számára
is, a személyes kiszolgálás. Nálunk találkozhatnak eladókkal a vásárlók,
kérdezhetnek a termékekről, tudunk segíteni a választásban. Üzleteinkbe nemcsak
10 deka párizsiért, de beszélgetni is bejönnek az emberek. Ezt a fajta
kapcsolatrendszert is fenn akarjuk tartani, mert ez a mi arculatunk
meghatározója.
-Manapság nem nagyon lehet híreket hallani új beruházásokról,
fejlesztésekről.
- Amit a Co-op Star Zrt. megvalósított az
elmúlt években, azt a hosszú távú beruházási politikája mentén tette. A
fejlesztéseket a korábbi évtized koncepciói alapozzák meg. Cégünk olyan fajta
biztonsággal, anyagi hátérrel, kapcsolatrendszerrel rendelkezik, ami lehetővé
teszi, hogy a beruházásokat évről évre folytassuk. Kétségtelen, a vevők anyagi
lehetőségei a válság hatására szűkülnek, ezt az iparcikk területen érezzük is,
de az élelmiszerágazatban nem csökkent a forgalmunk. Sőt, 2009-ben kismértékű
növekedést tapasztaltunk, ami a korábbi évek beruházásainak eredménye. A
fejlesztési politikánkat éppen ezért folytatjuk. A már megkezdett beruházásaink
idén és jövőre megvalósulnak, úgy gondolom 2011-ben egy kis visszafogás lesz
majd. Beruházási hiteleket nem könnyű felvenni, a forint árfolyamváltozása hat
ránk is. Vannak olyan termékek, melyeket hazánkban nem lehet megtermelni – pl.
déligyümölcsök, tengeri halak stb. – amelyek beszerzése során a forint helyzete
negatívan hat. Gazdálkodásunkban nehezebb a helyzet, de a korábbi évek
üzletpolitikájának köszönthetően a fejlesztések megvalósulnak. Szentmártonkátán
és Tápiószecsőn van folyamatban új üzletek létesítése, melyek idén, illetve
2010-ben valóra válnak.
-Hogyan látja ezt a világgazdasági válságot, mi okozta,
s merre található a kivezető út?
- A pénzügyi oldalát tekintve úgy gondolom
már konszolidált helyzet alakult ki. A pénzügyi válság már nem mélyül. Nem
mondom, hogy kisebb visszaesés nem lesz, ilyen még bekövetkezhet, de egyfajta
egyensúly azért kialakul. A gazdaságot érintően más a meglátásom. Itt súlyosabb
a helyzet két okból is. Megítélésem szerint a tőzsdék túlértékelt papírjai, illetve
a gépkocsigyártás túlhajtása okozta a válságot. Sokan az amerikai
jelzáloghitelezéssel hozták ezt összefüggésbe, de szerintem sokkal súlyosabb ok
volt a világ autóiparának helyzete. Ez aztán az alapanyaggyártóktól a
beszállítókon át a kereskedőkre is kihatott, s mindenre, ami még a
gépkocsigyártással kapcsolatban volt. Az iszonyatos mennyiségű autógyártásnak
egyszer vége kellett, hogy szakadjon. Az értékpapírpiac is be fog állni egy
stabil, reálisabb szintre. Az autóipar helyett pedig valamilyen más
húzóágazatot kell találni a világgazdaságban. Látható volt, hogy ez a piac
egyszer be fog állni, mert a piac telítődik, felesleges pazarlásnak tűnt, hogy
1-2 évente új autót vegyenek az emberek. Ebből a válságból egy kicsit hosszabb idő
kell, hogy a világ kilábaljon, de szerintem 2-3 éves relációban ez is
megtörténik majd.
Alattyán ünnepe
A Co-op-Star Zrt. nemcsak a
karcagiakat örvendeztette meg egy új szupermarkettel, de az alattyániakat is.
Itt a régi helyett egy 720 négyzetméteres - az árukészletet is beleszámolva -
220 milliós beruházással megvalósított élelmiszer-áruházat építettek fel. A
kibővített árukészlet, az elegáns környezet nagy örömére szolgált a falu
lakosainak. A beruházás megvalósítását pedig úgy időzítették, hogy az Alattyán
által, június 26-28 között rendezett XV. Jász Világtalálkozóra elkészüljön. Nem
véletlen tehát az sem, hogy a világtalálkozó megnyitásakor ünnepélyesen is
átadták a boltot. Atalálkozó szombati
díszünnepsége során pedig az egyik Alattyánért díjat a Co-op Star Zrt.-nek
ítélték oda, melyet dr. Rédei István vett át.