Az előadás legfontosabb része arról szólt, hogy kik is az oszétek, s mi közük a jászokhoz. Erre természetesen a történelem ad választ.  Belső-Ázsiában, Kang-kü területén – ez a jelenlegi Kazahsztán - éltek az alánok, akik a szkíták és a szarmaták maradéknépei mai legjobb tudásunk szerint. A Kubáni-síkság jó életteret biztosított a legeltető állattartó nép számára, aki nagy területen éltek, vándoroltak. A tatárok terjeszkedése azonban arra késztette őket, hogy nyugatabbra vonuljanak. Azonban egy részük – akiknek később a nyelvi változások eredményeképpen jász lett a nevük - a kunokhoz csatlakozva továbbment nyugati irányba, míg a másik csoportjuk ottmaradt, majd a síkságról a Kaukázus hegyvidékére költözött fel. Ez, a hegyi életformát választó két nagyobb törzs a XVIII. századig ott élt.

Persze nem tudjuk még, miért oszétek? Csak a szomszéd népek nevezik, mondják így, ők maguk – akik ma is a Kaukázus hegyvonulatán és az előtte lévő síkságon élnek -, alánoknak mondják magukat. Hortiné dr. Bathó Edit elmondta, ősi múltjukból mennyi mindent megőriztek, például temetkezési, étkezési szokásaikban. Az oszétek a Kaukázus északi és déli lejtőin, a hegyvonulatok rejtekeiben éltek a XVIII. század derekáig. Amikor az elmenekült csoport – a jászok – 1745-ben a redemptióval küzd, akkor ők kicsit lejjebb jönnek a hegyről, és megalapítják Vlagyikavkáz városát.

Az előadásban arról is hallottunk, hogy Észak-Oszétia ma a Oroszország része, de nagyfokú autonómiát élvezve élnek, s jól érzik magukat ebben a helyzetben. Mintegy ötszáz ezren vannak az oszétek. Dél-Oszétia – ahol csak kb. 65 ezren élnek ebből a népből – Grúziához tartozik. Az oszétek vallása iszlám és pravoszláv.

A jász-oszét rokonság történetét több jeles orosz, oszét professzor is kutatta az 1970-es ’80-as években Magyarországon. Sőt, néhány éve ezekről a kutatásokról könyv is készült, s egy film is. Ezt a filmet a tévében is láthatták az emberek, így a magyar delegáció tagjai meglepetve tapasztalták, hogy mindenki ismerősként tekint rájuk. Az utca egyszerű embere is azzal köszöntötte őket, hogy tudják, a jászok nekik rokonaik. A hét nap során több tévériport is készült velük, így a hírműsorok sztárjaivá is váltak.

Persze nemcsak ez volt a meglepetés, de a szívélyes fogadtatás is. Vlagyikavkáz – mely  320 ezres és jelentős gépipari központ – testvérvárosa szeretne lenni Jászberénynek, tudományos, oktatási, egyetemek közötti kapcsolatokat szeretnének kialakítani velünk, s erre a legmagasabb szintű – parlamenti – felhatalmazás is megvan az ő részükről. A kitüntetett fogadtatás számos olyan elemet tartalmazott, melyek az ősi szokásokat is jól mutatta. Az étkezési ceremónia olykor 4-5 órás volt, s a birka minden részét – fejétől a farkáig -  feltálalták. Az árpasör ivása szinte rituálé számba ment, a tósztok, amit a vendéglátók mondtak többször is egy étkezés alatt, az ülésrend, az italok és ételek sorrendje is. Egy jó néprajzos számára persze az is fontos, hogy mi a hasonlatos. Az asztalról sosem hiányzó lepény, a kukorica görhénkre hasonlító étek, a vajalja, a sör, a pálinka, az édességek egyike-másika  sem volt ismeretlen a jász gyomor számára.

Bathó Edit elmondta, nőként nem ülhetett volna az asztalnál, de mert vendégként érkezett, így ez nem okozott problémát. Férfi központú az oszét nép, a hagyomány. Az idősek tisztelete is olyan fontos elem, amit bizony jó volna itthon is látni, tapasztalni. A csoport tagjai látták a síkságot, ahol az alánok éltek, s azt is sejtik miért itt, a Jászságban telepedtek meg. A Mátra hegyvonulata, s az alatta elterülő síkság bizony nagyon is hasonlatos arra a vidékre, ahol az ősök egykoron élhettek. A Kaukázus havas hegycsúcsai is csodás képet mutatnak, de a sziklába vájt erődítmények maradványai is, melyek a XIII. és XVIII. század között létesültek. Lefotózták Sztálin szobrát is, aki nem grúz volt, hanem oszét - állítják az ott élők.

A delegáció az oszét parlamenti elnökkel is találkozott, de az egyik – négy van Vlagyikavkázban – egyetemen is jártak. Felvetődött a diákcsere lehetősége, de az is, hogy a Jászság Népi Együttest is szívesen látnák, illetve az Alán Állami Népi Együttes eljönne a csángó fesztiválra. A múzeumigazgató dobogó szívvel fedezte fel a I. Rákóczi György nevét őrző kardot az ottani múzeum gyűjteményében, melyet a II. világháború egyik jeles tábornoka, Plijev adományozott nekik. A régészeti leletek is ismerősnek tűntek. A kivetített fotókon jól láthattuk, azokat a főkötő díszeket, csatokat, öveket, melyek a mi, Négyszálláson feltárt sírjainkból előkerült leletekkel szinte azonosak. Szóval, kicsi a világ, a kultúra pedig egyetemes!

Hortiné dr. Bathó Edit elmondta, a májusi látogatás történelmi jelentőségű volt, mert hivatalos keretek között a jászok most először látogattak el Észak-Oszétiába. Ez volt az első, hivatalos kulturális delegáció a mi részünkről. Az oszétek közül többen és többször is jártak nálunk, de most történt az első magas szintű, hivatalos kapcsolatfelvétel. A folytatásra is jó esély van, hiszen Jászberény város delegációját várják Vlagyikavkázban, majd az intézmények, civilszervezetek között is létrejöhet együttműködés. Csak rajtunk áll, akarjuk-e.

Kiss Erika

Publikálta null