A Tanácsköztársaság hónapjai
során, 1919-ben sok atrocitás érte Jászberény lakosságát. A diktatúra, „a proletáriátus biztonsága érdekében”
1919 áprilisában a helyi direktórium szükségesnek tartotta, hogy túszokat
szedjen. Így a prominens városi embereket összeszedték, és a börtön épületében
fogva tartották őket. Hogy kiket, azt a helyi Jászberényi Újságban név szerint
közreadták. A túszok között volt a malomtulajdonos Fecske János és fia Sándor
is. Ez néhány napos „őrizetet” jelentett, mert május elsején, másodikán – a
román csapatok közeledtének hírére - már el is engedték a túszokat. Fecske
Sándort – aki 28 éves volt ekkor - azonban május 2-án a vörösőrök újra
elfogták, és kis híján megölték.
A román csapatok közeledtek, de a
főtéren, a városháza előtt állandóan volt csoportosulás, mert csak így tudhatták
meg az emberek, mi is történik a városban. Fecske Sándor - akit az előző nap
engedtek el a fogságból - is ott volt ezen a napon a tömegben. A vörösőrök a
főtéren gyülekezőket haza akarták küldeni. Az egyik így szólt: „Elvtársak, menjenek haza!” Fecske Sándor
erre visszaszólt: „Én nem vagyok magának
elvtársa, én Fecske úr vagyok!”
Ez nem maradt válasz nélkül,
három vörösőr azonnal megmotozta, majd a direktóriumhoz „kísérték” a városháza
épületébe. Közben lökdösték, ütlegelték, kalapja is leesett. A városházán is
kiabáltak vele, meg is pofozták, majd az egyik vörös vezető, Paczauer Gábor – a
jászberényi direktórium tagja - parancsára a közeli fogházba – a bíróság
épületébe - vitték át, hogy ott agyonlőjék. Ezt maga Fecske Sándor mondta el a
bírósági tárgyaláson tett vallomásában, melyet a Jász Hírlap 1920. április 4-i
számában olvashatunk.
A fogházba kísérés alatt, melyet
többen „hajtottak végre” Gárdos (Gottseling) Henrik (1893-1958) vörösőr –
foglalkozására nézve kárpitos, 1919-ben a járási munkástanács elnöke - többször
megütötte, s fegyvert szegezett rá. Amikor belökték a fogház udvarára, többen
is ütlegelték puskatussal – főként Budai Antal, aki budapesti rézolvasztó volt
korábban - nyeles kézigránáttal, s már az udvaron le akarták lőni. A börtönépületből
azonban ekkor többen – éppen szabaduló túszok, 1-2 hétre bezárt „bűnösök” –
kiléptek. Köztük volt Egressy Kálmán (1894-1919), egyetemista, tartalékos
hadnagy, akit április közepén izgatásért 1 hónapi fogházra ítélt a jászberényi
forradalmi törvényszék.
Egressy rokonságban állt Fecske
Sándorral. A testvére Egressy Erzsébet Fecske Béla felesége volt, akinek a
nagypapája és Fecske Sándor nagyapja testvérek voltak.
Látva, hogy ütik-verik a rokonát,
odaszaladt, hogy ne bántsák. Ez azonban nem hatotta meg a vörösöket, sőt,
Gárdos Henrik őt vette célba pisztolyával, lőtt is, de nem találta el. Ekkor, a
keletkezett zűrzavart kihasználva, Egressy és Fecske Sándor együtt próbáltak
menekülni, a közeli őrszobába futottak. Budai utánuk lőtt, de ő nem talált el
senkit. Egressy az őrszobából kiment az onnan nyíló hátsó udvarra, de látva,
hogy arra már nincs menekülési lehetőség, vissza akart térni. Azonban Gárdos
addig már odaért, utána ment az udvarra, ahol közvetlen közelről mellbe lőtte.
Egressy Kálmán azonnal meghalt.
Gárdos Henrik Fecske Sándort is
le akarta lőni, az udvarra akarta kivinni, de ő nem volt hajlandó kimenni, ezért
újra megütötte. A börtönőrök közben odaértek, s ők nem engedelmeskedtek Gárdos
Henrik parancsainak. Megjelent közben Czetti István fogházgondnok is, aki végül
rendet tett. A vörösőrök eltávoztak a fogházból, otthagyták Fecske Sándort. Ő
végül Czetti István fogházgondnok védelme alatt hazament, tulajdonképpen
életben maradását neki köszönhette.
A Szolnoki Királyi Törvényszék
1920. március 26-án tárgyalta Egressy Kálmán megölésének, Fecske Sándor
letartóztatásának és bántalmazásának ügyét. Gárdos Henriket gyilkossággal
vádolták, Budai Antalt gyilkossági kísérlettel. Végül Gárdos Henrik szándékos
emberölésért – s nem előre megfontoltsággal is terhelve – 15 évi fegyházra
ítélték. Budai Antal a Jász Hírlapban megjelentek szerint 2 év fegyházat
kapott, de A vörösuralom áldozatai
Magyarországon c. könyvben 7 évi büntetés szerepel. (Valamelyik adat elírás
lehet! A szerk.) Paczauer Gábort
nyolc hónapi büntetést kapott ebben a perben, de más 1919-es ügyek miatt
életfogytiglanra ítélték, amit később 12 évre enyhítettek. Aztán fogolycserével
a Szovjetunióba került.
