Most azért ültünk le beszélgetni, mert munkássága elismeréseként a Város napján átvehette a Pro Urbe Jászberény Emlékérmet, ami nagy megtiszteltetés számára. Nem is tud róla sokat beszélni, elérzékenyül. Április 3-a óta mindennap megtalálja valaki a gratulációval.  A szépen karban tartott polgári ház egyik szobájában beszélgetünk jó hangulatban, s ő mesél.

  - Négyszálláson volt a családunk birtoka, ott nőttem fel, s ott tanultam meg a gazdálkodás minden részét. Hat elemit jártam ott, a tanyai iskolában. Már felnőtt fejjel a 7-8. osztályt, majd 1947-49-ben a földműves iskolában tanultam két évig. Ez nagyon magas színvonalú iskola volt, pedig a háború alatt nagy kár érte. Mi már a Kossuth út végi épületben tanultunk, de a gyakorlatot kint végeztük. Nagyon sokat tanultam ott.

Út a téeszbe

Kérdem, mi volt 1945 után, kulákok lettek ők is. Hát persze, de ezt nem kéne megírni, mondja. Amikor 1950-ben megnősült, még tudtak földet venni, előbb 7 holdon gazdálkodott, ahhoz toldott még ötöt. Volt az ő gazdaságában minden: gyönyörű búzája termett, s tartottak tehenet, birkát, termelt nekik takarmányt. Felesége meg a ház körül a libákat, pulykákat, kacsákat nevelte, de volt csirke is, s minden, ami kellett a falusi háztartásban. Nem szenvedtek hiányt semmiben. Aztán 1956 után már nem kerülhette el ő sem a téeszesítést.

  - A tanácsházáról jöttek, Szűcs Imre volt a mezőgazdasági osztály vezetője, s magyarázták, miért kell nekünk, négyszállásiaknak is megszervezni a termelőszövetkezetet. Amikor láttam, hogy ebből nem lehet kibújni, eladtam a lovakat. A többi jószágot, a gazdasági eszközöket, a földet beadtuk. Már 1959 őszén összeszántották a földeket. Na, ez keserves volt. Meg azt látni, hogy a többi gazda is mennyire megrendült, amikor ez történt. Nagyon nehéz volt ez, ne is beszéljünk róla – zárja el az emlékek sorát.

-         Aztán téeszelnök is volt Jani bácsi – terelem mégis a szót vissza 1959-re.

  -  Az később volt. Mi előbb az Aranykalász téeszt alakítottuk meg. Fájdalmas ez nekem, mert amikor én beléptem, többen jöttek utánam. Úgy gondolták, ha Bathó János belép, akkor nekik sincs más út. Sok kis téesz jött létre. Mindenki maga vetett, a jószágokat egy-egy nagyobb istállóba terelték össze, de nem volt ez jó megoldás. No, akkor jött Beszteri Mihály, aki korábban polgármester volt, aztán meg tanácselnök-helyettes. Nyolc kis téesz egyesült, és Miska bácsit választottuk elnöknek. A központ a Mészáros-malom épületében volt. Az egyesített téesz – a tanácsiak utasítására - Lenin nevét vette fel. Akkor én lettem az állattenyésztési vezető. Közös ólakat építettünk, erre kapott a téesz hiteleket. Aztán a Homoki tanyák részét is hozzánk csatolták, vagy ezer holdat. Teltek az évek, a hitelek csak szaporodtak. Akkor még a tagság tudott a háztájiban megélhetést teremteni, mert a közösből nem sok jutott. No, 1965-ben a homokiak már nagyon haragudtak Beszteri Mihályra, s közfelkiáltással engem választottak elnöknek. Harminc milliós volt akkor a Lenin téesz adóssága. A munkaegység már átalakult, havonta kellett – különösen a műhelybeli, háztájival nem bíró – dolgozóknak a fizetést előteremteni. Állandóan ezt intéztem, hogy legyen annyi készpénzünk. Négy évig csináltam, nagyon beteg lettem. Ez vetett véget a Lenin téeszes korszaknak.

Jani bácsi életrajzából tudom, hogy 1970-ben a FOTK-nál lett főművezető. A kisállatokat feldolgozó cég ekkor kezdte a tevékenységet Jászberényben. Aztán a 40 fős induló csapat  280 fősre növekedett. Naponta 600-700 libát is vágtak, s feldolgoztak. Nagy üzlet volt a nyúl is, kamionszámra küldtek Olaszországba. Jani bácsi a FOTK-nál sem a munka könnyebbik végét fogta meg. Az őszinteség, az egyenes jellem akkor sem hiányzott belőle. Igazságtalanság érte, szóvá tette. Aztán felmondott.

A folytatást feleségével, Margit nénivel együtt mesélik, s az évszámokat is együtt pontosítják. A Szolnok megyei kiskernek Molnár József volt a jászberényi vezetője. Ő szólt, hogy baromfiboltot nyitnak, s a Bathó házaspár 1979-ben oda ment dolgozni. A friss baromfi iránt nagy volt a kereslet, s náluk mindig volt széles választék. Szívvel, lélekkel vitték a boltot, ami a főtér végében, a Csiri-kocsma mellett, a Dózsa György út elején volt. (A csemegetömb egyik üzlete volt ez, de már lebontották. A szerk). Hét évet dolgoztak ott együtt, aztán Jani bácsi visszament a FOTK-hoz, s onnan került nyugdíjba.

Az aktív nyugdíjas

-         A gazdakör hogyan alakult meg?

  - Én fiatal gazdaként, 1948-49-ben is gazdaköri tag voltam. Összetartotta az a gazdákat, segített is sok dologban, amit egymaga nem tudott volna elintézni senki. No, hát tudtam mi is a teendő. A rendszerváltás után egyszer meghívtak Hódmezővásárhelyre, ahol a gazdakörökről volt szó. Szervezzünk Jászberényben is, kaptam írásos anyagokat, alapszabály-tervezetet. Az önkormányzatnál is támogatták a javaslatomat, hát így alakítottuk meg 31-en 1993-ban. Gazdálkodó emberek jöttek össze, akik ismét a mezőgazdaságból akartak megélni. Sok segítséget tudtunk adni, közösen vettük a vetőmagot, az értékesítésben össze tudtunk fogni. Voltak pályázati lehetőségek. 1994-ben traktorokat lehetett venni, az állam 500 ezer forintot adott, meg kedvezményes hitelt 300 ezret. Akkor 28 traktort vettek a tagjaink, 14 millió jött ezzel Jászberénybe. Az ország egyik legjobb gazdaköre lett a mienk. Addig rágtam Magyar Levente polgármester fülét, hogy sikerült megszerezni az Árpád úti iskola épületét. Átalakítottuk, s az a székházunk máig. Szakmai előadásokat, ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamokat tartottunk, népfőiskolai előadásokat. Fontos szervezete lett ez a gazdálkodóknak, akik tudhatták, amiben csak lehet, segítek nekik.  Ma már sajnos más a helyzet, a gazdasági helyzet is megváltozott, meg a tagság is elöregedett, ahogy én is. Túl vagyok már a 80-on.

-         S mivel telnek a napok mostanában?

  - Előbb volt egy neszűri birtokunk, de az sok munkával járt, nem bírtuk már a feleségemmel. Eladtuk, de nem lehetünk meg föld, fák, virágok, aprójószágok nélkül. Így a vízműtelep közelében vettünk egy kisebb telket. Kút is van rajta, kis házikót is húztunk rá. Van abban minden, zöldségek, gyümölcsfák, eper is terem. Szóval ellát bennünket, meg a családot. Két lányunk, öt unokánk szereti a nagymama főztjét, lekvárját, pogácsáját.

Ez utóbbit magam is kóstoltam, s ahogy az Bathóéknál szokás egy kis csomaggal bocsátottak útra, amikor elbúcsúztam. Jani bácsi újra elmondta, mennyire nagy dolog ám, hogy ezt a Pro Urbe Emlékérmet megkapta. Nagy megtiszteltetés. A gazdakörnek évek óta örökös, tiszteletbeli elnöke, az is nagy tisztesség. Nekünk jászberényieknek meg nagy szerencse, hogy vannak Bathó Jánosok, akiktől tanulhatunk, akik mellé érdemes odaállni.

Kiss Erika

Publikálta null