Tízévesnek lenni nagyszerű dolog.
Stílusos, vidám, bohókás szülinapi partit rendezett a jászberényi Hamza Studio, hiszen ők a
tízévesek. Meghívták barátaikat, ismerőseiket, művésztársaikat, s egy
karakteres kiállítást rendeztek a Jászkürt Fogadóban, ahol valamennyien – régi
és új - önarcképet mutattak be önmagukról. Az önarckép egyben tükörbenézés is, kiderül
milyenek vagyunk, s miben változtunk. A Hamza Studio tagjai is ezt a változást
igyekeztek elénk tárni. S valóban látható a fejlődés, az örök változás, hiszen
az eltelt 10 év nem múlt el nyomtalanul. A szárnypróbálgatás után a tanulás, a
helykeresés, az egyéni út megtalálásának göröngyös útja következett legtöbbjük
életében.
A jubileumi tárlaton Nagy Tamás,
Bartos Kinga, Demény Andrea, Beluzsár Csaba, Berke Péter, Nagy Ildikó, Kugler
Erika, Szabó Lívia, Farkas Edit, Bak Ágnes, Papp Anett, Mihalik Judit, Szabóné
Lengyel Eszter önarcképei mellett olyanokét is láthattuk, akik lélekben a Hamza
Studio tagjai, de nem itt élnek, nem itt alkotnak. A szegedi Kovács Zsigmond
karikaturista az egyik, a másik pedig Kowalsky Balázs Gyula, a Kowalsky meg a
Vega elnevezésű formáció frontembere. Neves zenész, énekes itt látható alkotásából
azonban az látszik, hogy az ecsetet is olyan jól kezeli, mint a kottát. Mivel
az együttes egy tagja jászberényi, így a határtalan művészet összeköti őt is a
Hamzásokkal.
Az április 2-i
kiállítás-megnyitóra eljöttek a családtagok, a gyerekek is ott totyogtak, s a
barátok, munkatársak is kíváncsiak voltak. Csákó Zoltán parapszichológus
megnyitójában azt elemezte milyen is a művészeti ábrázolás határtalansága. Az
önarckép egy lelki állapot kifejezése, de alkalom arra is, hogy szembenézzünk
önmagunkkal, s változáshoz is erőt merítsünk. A változáshoz belső erő kell. A
művészetben a forráspontig el kell jutni, ekkor tudunk változtatni. Ez nem megy
küzdelem nélkül. A bábból pillangóvá lenni is küzdelmes folyamat, a művészet útja
is erről szól. S amikor a pillangó felrepül, szárnyal, az a kiteljesedés.
Ezután Bartos Kinga olvasta fel saját versét, a szavakból rajzolt önarcképet,
majd sor került a szülinapi tortára is. Volt lufieresztés is, ahogy egy ilyen
jeles alkalommal lenni szokott.
A Hamza Studio Önarckép – Nézz
szembe önmagaddal című kiállítását a Jászkürt Fogadóban április 22-ig tekinthetik
meg az érdeklődők. Hétköznap 8-10 óráig, hétvégén 11-17 óráig látogatható.