Jászberényben a Déryné Művelődési Központ
nagyterme csütörtökön este szépen megtelt. Az új jász himnusz, a jász forgó –
mely a 18 jászsági települést és a jászkürtöt jelképezi – a kürt hangja mind a
jász identitást volt hivatott megjeleníteni. A folytatásban pedig a
közbiztonságról, az összefogásról és a szövetségről volt szó.
Baráth
László, a Védelem Holding vezetőjeként és biztonsági szakemberként, a Városőr
Egyesület alapítójaként egyórás bevezetőt tartott arról, hogy mit is kellene
tenni Jászberény és a Jászság közbiztonságának javítása érdekében. Ebben az
önkormányzatoknak, a rendőrségnek, a polgárőröknek, városőröknek, s az új civil
kezdeményezésnek, az Összefogás Jászberényért, Szövetség a Jászságért
Egyesületnek lenne szerepe. Ez az egyesület most alakult, a hivatalos
bejegyzése folyamatban. A 12 alapító között nagy tekintélyű biztonsági
szakemberek mellett más szakmák képviselői is jelen vannak. A fórum is arra
hivatott, hogy megismertessék szándékaikat, és lehetőséget adjanak a
csatlakozásra.
A
rendezvényen elhangzott, az egyesület pártoktól függetlenül képzeli el
tevékenységét. Elsőként pedig a lakosság konkrét igényeinek felmérést fogják
elkészíteni, hogy a biztonság terén tudják, milyen elvárásoknak kell megfelelni.
Baráth László tájékoztatójában részletesen kitért a rendőrség helyzetére,
melymorális, pénzügyi és
létszámgondokkal küzd. Elhangzott, hogy a jövőben önkormányzati rendőrséget
volna hasznos létrehozni a hatékonyabb munka érdekében. A jobb, a lakossági
elvárásoknak megfelelő közbiztonság érdekében azonban az összefogás, a
szövetség erősítése elkerülhetetlen. Az új egyesület ezt tervezi elősegíteni,
hiszen csak lesz eredmény, ha mindenki maga is tesz saját biztonságáért, a
szomszédok segítik egymást. A Városőrök a rendőrökkel, a polgárőrökkel
együttműködnek, ami már létező gyakorlat a Jászságban.
Halmai
Ferenc alezredes, mb. rendőrkapitány kifejtette, hogy jelenleg a rendőrség
egyedül nem képes megoldani feladatait, így az együttműködés, az összefogás a társadalom
különböző rétegeinek képviselőivel elengedhetetlen. Sok hozzászóló értett egyet
az új egyesület céljaival. Volt aki a cigánykérdés megoldását követelte, a
törvények azonnali megváltoztatását, és megtapsolták felszólalását a jelenlévők.
A Neszűr problémáinak kitárgyalása is szóba került, így a közönség azon része,
mely nem érintett közvetlenül ebben hazamehetett, de a tanácskozás
folytatódott. KE