Megkérdeztük az
embereket Jászberényben, hogyan készülnek a karácsonyra, s a 2008-as évet
hogyan értékelik. Két ember, két életpálya, mégis van bennük közös.
Alvári Csaba
Jászberény főépítész:
- A karácsony számomra megnyugvást jelent, együttlétet a
családdal, ajándékcsomagolást és játékot a gyerekekkel. És utazást is, hiszen
szüleink Jászberényben élnek, így jövünk hozzájuk a két ünnep között, s a
tágabb családdal is együtt töltjük ezeket az év végi napokat. A kisfiam 3, a
lányom 9 éves. Nagy karácsonyfát szoktunk állítani, s a két lurkó a fa alatt
csomagolja ki az ajándékokat, bebújnak alá, ott játszanak. A szentestét négyen
töltjük együtt. Délután nagyot sétálunk hármasban, Jézuska keresőbe megyünk.
Eddig még mindig hamarabb odaért hozzánk a Jézuska, így nem találkoztunk vele
személyesen, csak a szépen feldíszített fát meg az ajándékokat hagyta ott
nekünk. Luca lányom már készít apró ajándékot, az iskolában van ilyen
foglalkozás. Azonban ír még levelet is a Jézuskának, kívánságait felsorolja.
Karácsonytól nincs koránkelés, este együtt fekszünk le, együtt olvasunk, egész
nap sokat játszunk. Feleségemmel együtt szabadságon vagyunk, így az év vége
nagyobb pihenés számunkra, mint a nyári szabadság. A családé, beleértve
szüleinket, testvéreinket is, az év vége. Nagy élmény a jászberényi utazás is,
a gyerekek készülnek erre, s nagyon jól érzik itt is magukat. A nagyszülőknek
is nagy öröm, hogy itt vagyunk velük, s mindig tartalmasan, élményekkel teli
napokat töltünk együtt.
-A 2008-as esztendő érdekesen alakult számomra.
Megtanultam, hogy az eredményeket több évben kell számolni, hiszen egy-egy
pályázat és a megvalósuló beruházás az éveken átnyúlik. Így lesz jövőre
kerékpárút, körforgalom. Nagyon szeretném, ha az óvodacentrum ügye 2009-ben
pályázatnyertes lenne, és a beruházás így 1-2 év közelségébe kerülhetne. Nagy
eredmény, és számomra öröm, hogy sikerült 2008-ban, de már 2007-től kezdve, a
városrendezési terv módosításait beépíteni és elfogadtatni minden fórumon. Az
idei év számomra sok apró szakmai elismeréssel is járt, örülök, hogy kis
dolgokban is kikérik a véleményemet a város lakosai, üzletemberei, s gyakran
meg is fogadják tanácsaimat. Ez megtisztelő számomra. Ha a Jézuska teljesítené
az én kérésemet is, akkor az 10 milliárd forint lenne. Ebből lehetne a belvárostolyanra átépíteni, amilyenre szeretném.
Szabó J. Róbert
református lelkész
-A karácsonyvárás időszaka sok feladatot ad számomra.
Sok alkalom van a gyülekezetben, tagjainkkal gyülekezeti programokat szervezünk,
istentiszteleteket tartunk. Az adventi időszak sűrű eseményekben nálunk,
reformátusoknál is. Azonban a karácsonynak van egy szép, felemelő része, üzenete,
és ez igen fontos minden keresztény ember számára. Isten emberré lett, és ez
lehetőséget ad minden embereknek, hogy megismerjék őt. Ez a nagy hír, a
karácsony legfőbb üzenete. Ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy ha megértjük
e hír személyes jelentőségét, akkor megváltozzunk, átgondoljuk tetteinket és
változtassunk azon, ami nem jó, ami nem helyes. Van remény, hogy a változás
eredményt hoz, van, akiben bízhatunk, aki nem hagy bennünket cserben.
-Számomra 2008 nagyon fontos, meghatározó, izgalmas, s
életem legszebb éve volt, hiszen megnősültem. Eddig az életem, a mindennapjaim
a munkáról, a szolgálatról szóltak. A feladatok sorjáztak előttem, azok szabtak
irányt a hétköznapoknak. Most azonban a magánélet került előtérbe. Feleségemben,
Melindában sok nagyszerű ajándékot kaptam. Már nem vagyok fiatal, 37 évesen
találtam meg életem párját, de úgy gondolom érdemes volt várni. A fiataloknak
is üzenem: érdemes megvárni azt, akit Isten nekünk szánt, mert csak így
teljesedhet ki életünk. Nem szabad türelmetlennek lenni a párkapcsolatban, én
ezt tapasztaltam meg. Feleségemet a gyülekezet nagy szeretettel fogadta, ez a
beilleszkedését segítette és segíti, ami nagyon fontos mindkettőnk számára. Az
idei évet a jászberényi gyülekezet nehéznek gondolta, hiszen az emberek számára
sem volt egyszerű. Mégis sikerült a gyülekezeti házunkat felújítani, külsőleg
tatarozni, amihez a jászberényi önkormányzattól is kaptunk anyagi támogatást. A
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzattól kapott támogatásból és a gyülekezet
anyagi áldozatvállalásával pedig, a templomtornyot és a sisakot újítottuk fel.
Év elején nem gondoltuk, hogy ezt sikerül valóra váltani, mégis sikerült. Most,
a gazdasági válság miatt, sok kétségbeesett emberrel találkozom. Azt mondom,
nem kell kétségbeesni, az nem old meg semmit. Ahogy más esetben is megbizonyosodtunk
róla, hogy Isten segít nekünk, ebben bízni kell 2009-ben is. Ebben bízom magam
is, és hiszem, hogy így lesz.