Különleges kiállítás nyílt csütörtökön este a Városi Könyvtár és Információs Központ tetőtéri galériájában. Egy műgyűjtő képeiből válogatták a bemutatott anyagot. Szabó Jánosné könyvtárigazgató elmondta, a művészetek más ágait is szeretik egy-egy ilyen alkalommal a könyvtárba „hívni” Így ez alkalommal Erős Dénes gitározott, s Pócz Ildikó, a Liska SZKI 12. d osztály tanulója egy verset mondott el.
A kiállításban látható képek igen ismerősök. Ez azért tűnik így, mert több is Jászberény egy-egy utcáját, életképét mutatja. Telek Béla művésztanár a megnyitójában elmondta, Pólya Ferenc műgyűjtő nagyon sok érdekes és értékes tárgyat gyűjtött össze az óráktól a könyveken át a rajzokig, festményekig. A műgyűjtő különbözik a hétköznapi embertől, hiszen egy ócska, kopott tárgyban is meglátja az értéket. Szellemi, ízlésbeli és lelki többlettel rendelkezik. Az értékmentés pedig, egy idő után kiderül, hiszen sok olyan is bekerül egy-egy gyűjteménybe, ami valóban kuriózum. Nos, Pólya Ferenc festményei között sok olyan van, mely ritka és kulturális érték.
A könyvtári kiállításhoz válogatott anyagba főleg jászberényi vagy a kistérséghez kötődő, és jobbára nem ismert alkotók művei kerültek. Gecse Árpád, Gy. Riba János neve persze ismert. Rácz Kálmán a gimnázium rajztanára volt. Bundschun Ottó szintén itt tanított és festett is, ha tehette. Kisújszállási István, Buchard Bélaváry István erdélyi származású, s neves tanárok mellett tanulták a piktúrát. Pólya Ferenc gyűjteményébe került darabjaik is karakteresek. A Berényi Műhely három tagjának, Velkeiné Pócz Ilonának, Nagyné Koncz Évának és Lajkóné Nagy Máriának is vannak képei a műgyűjtőnél, most ki is állította ezeket az alkotásokat. Tehát a kiállításban sok érdekesség látható. Gazdag látványélményt nyújt - zárta a megnyitót Telek Béla.
Azonban az egész kiállítás tulajdonképpen azért jött létre, hogy egy méltatlanul elfeledett, vagy inkább fel se fedezett, soha el nem ismert festőre a figyelmet ráirányítsa Pólya Ferenc. A gyűjtő elmondta, Gálffy Béla (1901-1985) nemesi családból származott, Vágó Pál unokaöccse volt. Itt élt Jászberényben, s a Szilvásban gyakran felállította festőállványát. A bohém művész mindent elkövetett, hogy a művésztársadalom befogadja, de ez nem sikerült, nem vették festőszámba, hiszen gazdag rokonsága ismert volt. Megesett, hogy piacnapokon – a tanács engedélyével - a Déryné utca sarkánál árulta képeit. Most sokat láthatunk a Pólya-gyűjteménybe került darabok közül a könyvtárban. A Csincsa, egy-egy utcarészlet, a jákóhalmi táj ismerősnek tűnik. Pólya Ferenc egy könyvet is összeállított már Gálffy Béla történetéről, mert igen kalandos volt életútja, életműve pedig értékes, nem lehet az enyészeté. A műgyűjtő ezért küzd, ez hajtja, ezért fontos a tevékenysége.
Az érdekes kiállítást november 30-ig láthatja a könyvtárba látogató közönség.
KE
|