Az országszerte most zajló Tini Könyvtári Napok, illetve az Összefogás
a könyvtárakért programsorozat keretében tucatnyi rendezvény helyszíne e héten
a Városi Könyvtár és Információs Központ. Reggeltől késő estig zsibong az egész
ház, hol kisiskolások fedezik fel a világot egy-egy érdekes program keretében,
hol kiállítás nyílik, vagy éppen vetélkednek a tinik. Kedden este hölgyek
vették birtokba a nagy előadót, pedig nem volt tilos férfiak sem ott lenni.
Egy érdekes program résztvevőit
köszöntötte Szabó Jánosné könyvtárigazgató. Pesten a Centrál Kávéházban
2005-től szerveznek Irodalmi centrifugát, melynek lényege, hogy költő, író,
irodalmár nőket hívnak meg, beszélgetnek velük a program szervezői. A
rendezvénynek valamilyen nőies tevékenységet takaró címet akartak adni, így
került a centrifuga a címbe, ami kifejezi a lényeket, a forgást, a változást. A
program szervezőit hívták meg most Jászberénybe, hogy a nőirodalom
érdekességeivel, újdonságaival a berényiek is megismerkedhessenek.
Gordon Agáta író, költő és
szerkesztő Bódis Krisztával már 2003-ban valami hasonlóra vállalkozott a Tilos
Rádió egy műsorában, s ez lényegült ált a Centrál Kávéházbeli centrifugává.
Elmondta, hogy az irodalmi közéleti szellemiséget szerették volna
újjáéleszteni. Az irodalomhoz játékosan közelítenek ezekben a műsorokban, s
legfőbb céljuk a női irodalom népszerűsítése. Már csak azért is, mert
Magyarországon a nők olvasnak többet. A centrifuga vendégei voltak már többek
között Albert Györgyi, Heller Ágnes, Palya Bea, Rakovszky Zsuzsa, Schmidt
Mária, Szécsi Magda, Tisza Kata, s egy férfi is, Závada Pál.
A jászberényi program is úgy
zajlott, mint a pesti, az est házigazdája volt Györe Gabriella újságíró,
irodalmár, szerkesztő, ő vezette a beszélgetést, és vendéget is hoztak
magukkal, Kiss Judit Ágnes költőt, aki magyartanárként főként az
íróasztalfióknak írta sok éven át verseit. Első kötete 2006-ban jelent meg. A
2007-ben kiadott Irgalmasvérnő című
kötete vetett véget 14 éves tanári pályafutásának, mert az egyik verse nem fért
össze munkaadója – egy katolikus iskola – szellemiségével.
A három hölgy beszélgetése során
tisztázódott, hogy nincs női irodalom, csak jó irodalom, s nők, akik írnak nem
szükségképpen feministák. Az kétségtelen, másként látják a világot, mint a
férfiak, de nem azért mert női írók, hanem mert nők. Kiss Judit arról beszélt,
hogy első prózai művének, A keresztanya –
Szomor Veron történeteia címe, fő
alakja egy 80 éves falusi asszony, aki nőként látja a világot, egészen más
dolgokat vesz észre, máshogy látja az embereket, s ettől olyan érdekes. Az
Irodalmi Centrifuga Alapítvány kiadókkal is együttműködik, így a műsor
szerkesztőinek, vendégeinek több kötete jelenhetett meg az utóbbi években. Ezek
közül is megismerhettünk néhányat. Az antológiák azért is fontosak, mert fiatal
szerzők számára adnak megjelenési lehetőséget.
Kiss Judit Ágnes több versét
olvasta fel az esten, s prózát is, hogy érzékeltesse, milyen gondolatok is izgatják,
mi is az, ami újra és újra a számítógép mellé ülteti a szerzőt. Ő a
szókimondóbb, a lázadóbb típusba tartozik, s ebben a korszakában, a testben a
lélek viszonyát boncolgatja.
Azt est végén egy játékra
buzdították a csekélyszámú közönséget, 10 magyar női írót, költőt kellett egy
ajándékkötetért felsorolni. Az egyetlen jelenlévő magyartanár(nő) mentette meg
a berényiek becsületét.