A múlt hétvégén már pénteken nagy volt a nyüzsgés Jászberényben a Szabadság téren és
környékén. Kirakodó vásár kezdődött, s jó programok, akciók is. A Coop-Star
áruház átriumában évről évre nagyobb érdeklődést kap a Berényi borünnep, melyet
már ötödik alkalommal rendeztek meg idén. A rendezvény külsőségei is változtak,
egységes standokon, szép dekorációk mellett kínálhatták a finom nedűket a
bortermelők és értékesítők.
Múlt pénteken 15 asztalt
terítettek meg a résztvevők, s finomnál finomabb italokkal, musttal és
pálinkával is - kínálták az érdeklődőket. Most a kóstoláshoz jegyet kellett
váltani, ami kordában tartotta a látogatók olthatatlan szomját. A hazai
jelentős borvidékek mindegyike képviseltette magát, volt itt egri, villányi, balatonfelvidéki
pincészet, de több kereskedő cég is kínálta áruját. A kóstolgatáshoz sajtház is
települt az átriumba, a bejárat előtt pedig ott állt Tukacs Roland és testvére Jászberényben
már jól ismert mozgó látványpéksége. A finom, kemencében sült kenyérlángosért
késő estig sorban álltak a berényiek, hiszen erre is jól esett felhajtani egy
pohár bort.
Az idei szőlő- és bortermelés
helyzetéről az egyetlen jászberényi pincészet tulajdonosát, Turi Zoltán
kérdeztem. Ő elmondta, hogy igen szép a szőlő, mind mennyiségben, mind
minőségben jó évnek mondható a 2008-as esztendő. A korai fajtákat már le
kellett szüretelni a szeptemberi hideg előtt. A mostani gyönyörű, verőfényes és
száraz októberi napok viszont a késői érésű szőlőszemekben hetente 1 fokkal
javítják a cukortartalmat, így a bor is igen kiváló lehet belőle. A bortermelés
lényegét, eszenciáját is olvashattuk az egyik kiállító asztala mellett. Az állt
rajta: hagyomány, mesterség, remekmű.
A péntek délután hangulatához
hozzájárult a Jászság Népi Együttes. A Jártató és a Galagonya utánpótlás
csoportok produkcióit szívesen nézte a kíváncsiskodó közönség. A járókelők
jöttek mentek, de rövidebb-hosszabb időre megálltak, hogy kissé körülnézzenek,
s a műsorokba belehallgassanak.
Az ötödik Berényi Borünnepet hivatalosan
Percz László jászkapitány nyitotta meg. Arról beszélt, milyen fontos szerepe
van az emberiség történetében már az ókortól a szőlőművelésnek, a
bortermelésnek. A borkultúra a világ minden részén fontos, a gasztronómia
szerves része. Jeles irodalmi alkotásokat idézett, melyek a borivás szokásait,
művészetét és hatásait is megfogalmazták. A kultúrált borfogyasztás mindenkor
az étkezés koronája. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bornak meg kell ágyazni,
azaz az étkezéssel együtt jelentheti azt, amiért szeretjük. A lassan,
kortyolgatva fogyasztott bor egészségünk megőrzésében is fontos szerepet kap. A
vörösbor orvosi szer, századok óta ajánlják is a doktorok. A bor a lélekre is
jelentősen hat, hiszen költemények sora született erről is. Talán nincs is olyan
költő, aki bordalt ne írt volna.
A bordalok egész sorát is
hallhatta a Berényi borünnep közönsége. Voltak sokan, akik kimondottan a Vivat
Bacchus együttes koncertjére érkeztek az áruház átriumába. A nyári, könyvtári
fellépésük után ismét frenetikus sikert arattak, a zeneirodalom legszebb dalait
válogatták műsorukba. A péntek esti vidám, jó hangulathoz jelentős mértékben ők
is hozzájárultak.
Mindeközben már pénteken az
áruház elé kipakoltak akciós termékeket. A zöldség, gyümölcs vására szokásos
része az őszi Coop napoknak, de lehetett olcsóbban kabátokat, ruhát, cipőt is
vásárolni. A szombati folytatás sem volt meg érdekességek nélkül. Sajtokból
igazán gazdag és különleges választékkal várták a vevőket. A szórakozásról is
gondoskodtak a szervezők, mert a mulatság részeként szőlőevő versenyt és tréfás
vetélkedőt is rendeztek. A gyerekeket szórakoztatta a Madzag gólyalábas csoport
egy lovagi torna bemutatásával. A vásári akciósorozat részeként nagyon sok
ajándékot, nyereményt is kisorsoltak, már csak ezért is érdemes volt az áruház
környékét felkeresni a múlt hétvégén.