A Magyar Demokrata Fórum
Jászberényi Szervezete hirdetett egy találkozót, beszélgetést a párt
adóreform-csomagjáról. A Városi Könyvtár és Információs Központban kedden
délután Szentesi Mihály városi elnök köszöntötte az érdeklődőket, s a megyei
pártelnököt, Petronyák Lászlót is. Kerék-Bárczy Szabolcs, a párt külügyi
kabinetjének vezetője adott részletes tájékoztatást az adózási javaslatukról.
Elmondta,
hogy a kormány ötletcsomagjai váltják egymást, nem világos, hogy mit akarnak,
adót csökkenteni, szolgáltató államot vagy osztogatást. A Fidesz is egymásnak
ellentmondó programokat hirdetett már többször, az SZDSZ az adócsökkentés
mellett kardoskodik, de ebből még nem lett semmi. Az MDF konzervatív fordulatot
kíván elérni. Véleményük szerint Magyarországon a jelenlegi gazdaságpolitika
tarthatatlan. Tavasszal kidolgozták a Nemzeti Adószabadság Programot (NAP),
melynek alapja, hogy kisebb és szolgáltató állam jöjjön létre, ügyfélbarát
közhivatalokkal. Adóprogramjuk azt célozza, hogy áttekinthetőbb, egyszerűbb
legyen az adózás, a gazdaság kifehérítése is elinduljon, és alapvetően
fogyasztási típusú adózás legyen. Összességében a versenyképesség növelését is
elő kell segítenie az adórendszernek, de a munkavállalók zsebében is több maradjon,
mint most. A megvalósítás elemei közt ott kell lenni a pártfinanszírozás, a
közbeszerzések átalakításának, hiszen a korrupció elleni harcot sem lehet
elodázni.
Kerék-Bárczy
Szabolcs a NAP négy eleméről részletesen is beszélt. Az MDF elképezése szerint
az új adórendszer bevezetésekor egyszeri adóamnesztiát hirdetne. Az adókat
sokan nem tudják megfizetni, ezért vannak elmaradásban, s nem adócsalók. Ők a
tartozásuk 10 %-ának megfizetésével rendezhetnék ezt, s utána tiszta lappal
folytathatnák tevékenységüket. Az egykulcsos, 18 %-os személyi jövedelemadót
vezetnék be szigorú adóellenőrzés mellett. Ehhez természetesen az APEH
átlátható, ügyfélbarát működését is meg kell(ene) teremteni. Ez a lépés a
lakosság adóterhelését már könnyítené. A harmadik lépésben egyszerűsített és
újszerkezetű adórendszert vezetnének be, ami az áfa átrendezését takarja. Az
áfa 25, 12 és 5 %-os lenne az MDF elképzelése szerint. Számításaik szerint ez 7
százalékpontos csökkenést eredményezne. A 12 és 5 százalékos kulcs kedvezményes
kategóriát jelentene, mely a hátrányos helyzetűek számára biztosítana
segítséget.
Az
MDF régóta szorgalmazza az örökösödési illeték – a haláladó – eltörlését,
átalakítását. Ez a negyedik javaslatuk, aminek lényege, hogy 25 milliós érték
örökléséig nem kellene illetéket fizetni, az e feletti részre pedig 10 % lenne
a fizetendő kötelezettség. Ez szintén nagy terhet venne az emberek, családok
válláról.
A
beszélgetés során szó esett arról, hogy a minimálbért – ami az adó- és
járulékelkerülés egyik rákfenéje – rövid és közép távon az MDF megtartaná, mert
elgondolásuk szerint a munkára ösztönző adórendszerrel ennek szerepe is
megváltozna. Kerék-Bárczy Szabolcs azt is elmondta, a konzervatív párt
álláspontja szerint Magyarország nem tudja megoldani gazdasági és társadalmi
problémáit az adórendszer átalakítása nélkül. A jelen helyzetben azonban több
évre előretekintve erre nincs esély, hiszen az SZDSZ magatartása miatt nem lesz
előrehozott választás, azaz 2010-ig a jelenlegi, senkinek se jó helyzet
fennmarad. Az MDF ugyan „nyomja a vészcsengőt”, a költségvetést nem fogja
megszavazni. Azonban olyan kérdésekben, mely az ország egészének javát
szolgálja konstruktív ellenzéki pártként fog működni.