Mindig örömmel adunk hírt arról, ha egy jászberényi valamilyen magas,
országos, megyei kitüntetésben, elismerésben részesül. Ezt a sort folytatjuk
most, hiszen Halmai Ferenc rendőr alezredes, a Jászberényi Rendőrkapitányság
Közrendvédelmi Osztálya vezetője is elismerésben részesült augusztus 20-án. Ő
miniszteri jutalmat és kitüntetést vett át dr. Drackovics Tibor igazságügyi és
rendészeti minisztertől.
Amikor a kapitányságon leültünk
beszélgetni kiderült a hír lényege az, hogy ilyen miniszteri kitüntetést a
jászberényi rendőrök közül – az elmúlt évtizedekben – kevesen kaptak, az meg
külön érdekesség, hogy Halmai Ferenc már másodjára kiérdemelte ezt az
elismerést. Első alkalommal 1990 őszén, az Antall-kormány belügyminisztere,
Horváth Balázs adta át. Azaz, a szakma elismerése igazán erős, Halmai Ferenc
jól, eredményesen végzi munkáját, immár két évtizede.
Mindehhez hozzáteszi, van egy
elismerése még, ami nagyon fontos számára, amit a civil szféra javaslatára
kaphat meg valaki. Ő pedig 2006-ban a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat
rendészeti díját így érdemelte ki. Mi jöhet még, kérdeztem a 45 éves alezredest?
- Szeretnék továbbra is itt dolgozni, amíg lehet, amíg az egészségem
engedi. Jászalsószentgyörgyi vagyok, a szívem jászsági, nem akarok elmenni
innen. Volt számos lehetőség, de nem éltem vele, pedig fel is kértek, hogy
pályázzak meg egy magasabb beosztást, de én nem szeretnék elmenni a Jászságból.
- Hogyan lett rendőr?
- A középiskolai évek alatt jött a gondolat. Így érettségi után
határőrtiszti főiskolára kerültem, 1986-ban végeztem, s két évet dolgoztam is.
Azonban vissza akartam jönni a Jászságba, a jászberényi kapitánysághoz 1988-ban
kerültem, a járőr alosztályon lettem vezető helyettes. Itt tanultam bele igazán
a szakmába, végigjártam minden területet. A rendőrtiszti főiskolát is
elvégeztem természetesen. Igazán jó iskola volt, amikor 1991-ben a
jászárokszállási őrsöt létrehoztuk. Ott másfélévet voltam vezető, aztán a
jászladányi őrsöt vezettem. Komplex feladatokat kellett megoldani, igazi tanuló
évek voltak ezek is. Aztán 1994-ben a közrendvédelmi osztály vezetői posztjára
neveztek ki, s itt vagyok ma is.
- Hány embert irányít?
- Négy alosztály tartozik ide, mintegy 60 fővel. Sajnos állandó
létszámhiánnyal küzdünk. A rendészeti szakközépiskolákból hozzánk kerülnek a
fiatalok. Aztán később innen viszik el őket más szakterületre. A rendőri munka
alapjait itt tanulják. Ha nincs elég érettségizett szakközépiskolás, akkor a
pótlás is nagyon nehéz.
- A közbiztonság helyzete nagyon változatos. Legfőképpen a hiánya miatt
születnek sajtóhírek, sok botrányos esetről hallunk szinte naponta.
Jászberényben a neszűriek is ezt követelik szinte minden nap. Hálátlan
feladatot vállalt.
- A társadalom elvárása és a jogi környezet valóban távol esik
egymástól. Mi jogalkalmazók vagyunk, a törvények szerint kell eljárnunk. A
jogalkalmazás viszont nem mindig esik egybe az emberek elvárásával. Egy-egy
eset súlyossága is más. Egy idős néni számára, akinek ellopták a krumpliját, a
gyümölcsöket a fájáról, aztán az utolsó tyúkjait is, ez lehet katasztrófa, hiszen a tojások eladásából
tartotta fenn esetleg magát. Tehát őt kétségbeejtő helyzetbe taszította a
tyúklopás. Ez számára igazi tragédia. Én pedig tudom, hogy a tyúktolvajt sosem
találom meg, hiszen a jószágot már régen megették, s bizonyítani kellene, hogy
ki volt a tettes.
- Rosszak a törvények, módosítani kellene őket?
- Lehet ez is segítene, de én ettől nagyobb gondnak látom az erkölcsi
mérce, az értékrend hiányát. Régen nem
azért nem loptak az emberek, mert féltek a rendőrtől vagy a büntetéstől.
Szégyen volt lopni, bűnt elkövetni, szabályt szegni. A nevelés, a családok
szerepe más volt. Most sok fiatal vagányságból követ el bűncselekményt.
Ledöntik a szobrokat, összetörnek műemlékeket. Ez most sikk, szinte divat. A
család pedig nem ad olyan értékrendet, ami visszatartaná a fiatalokat esztelen
rongálásoktól, lopásoktól.
- Mi jelent Önnek sikerélményt a pályáján?
- Sok eredményes ügy ad azért sikerélményt. Például egy pusztamonostori
gyilkosság tettesét fogtuk el gyorsan, Jászladányon egy elmebeteg fiút – aki a
nagymamáját megölte, a házat meg felgyújtotta - fékeztünk meg. Ezek jó
pillanatok. Azonban a legnagyobb sikerélményt az állampolgárok, a civil
társadalom elismerése adja. Szívem szerint a rendőri munka, a közbiztonság
eredményességét az alapján mérném, hogy a lakosság mit mond. Tudják, hogy
bizalommal fordulhatnak hozzám, tudják, hogy segítek, amiben lehet. Ezt a
bizalmat több mint 20 éve érzem, s ez nagyon fontos számomra.
Kiss Erika
|