A Jász Múzeum idén is különleges programmal csatlakozott a Jászberényi
Nyár rendezvénysorozatához. Mondhatni a csütörtöki vacsoraesttel zárult
tulajdonképpen a közel három hónapos sorozat. A múzeum A terített asztal örömei címmel rendezett időszaki kiállítást –
mely 2009. március 19-ig látogatható -, s hogy a vendégeket még jobban
odacsalogassa, három gasztronómiai estet is rendeztek.
A vacsoraestekről, az időszaki
kiállításról beszélgettem dr. H. Bathó Edit múzeumigazgatóval, aki elmondta,
mindig is törekedtek arra, hogy a múzeumi kiállításokat élővé tegyék, hogy az
érdeklődést széles körben felkeltsék, s több korosztályt is megmozgassanak. Az
elmúlt években sikerrel tették ezt, hiszen a kisiskolások a történelmi
játszóház alkalmával örömmel jönnek a Táncsics utcába. A múzeumok éjszakája is
vonzza a fiatalokat, hiszen változatos, érdekes, rendhagyó programokat kínálnak
ilyenkor. Tavaly, amikor egy mozitörténeti anyagot sikerült bemutatniuk, a múzeum
kertjében vetítéseket rendeztek, s az érdeklődés nagy volt. Az idei időszaki
kiállítást a gasztronómia határozta meg, a konyhai felszerelések, berendezések,
eszközök, sőt egy csárda is „beköltözött” a múzeum épületébe. Így kézenfekvő
volt, hogy vacsoraesteket is szerveznek, melyhez partner volt Bobák József és a
Múzeum étterem csapata.
- Nagyon hangulatos volt a polgári vacsora, amit a kertben sikerült megrendeztünk.
Igyekeztünk minden olyan körülményt megteremteni, ami egyfajta polgári miliőt
varázsolt ide. Az első vacsoraestet a nagy vihar miatt a Jász Kaszinóba kellett
áthelyezni. Akkor a jászsági népi étkezési szokások bemutatása volt a cél,
hagyományos paraszti ételekkel, italokkal. Nagy volt az érdeklődés, az az est
is jól sikerült. A polgári vacsora menüjében a fejlődés is látható volt. Itt
már teret kapott az előétel, a desszert, s az italok is mások volt. A polgári
étkezésben – a parasztihoz hasonlóan - is nagy szerepe volt a különböző
pörkölteknek, paprikásnak, de itt a köretek sokfélesége is megjelent. A
paraszti ételekhez régen csak kenyeret tettek az asztalra, nem volt jellemző,
hogy a birkapaprikás mellé krumplit adnak. A polgári menüben már van köret, és
savanyúság is került a tányérokra. Sikerült a világhírű, jászberényi születésű
Eigen Egon (1919-1982) rumos gyümölcsös, diós bevonatú tortakülönlegességét –
Tugyi Róbert cukrászmester remeklése eredményeként - tálalni a vendégeknek. A
polgári est hangulatát a cigányzene is megalapozta, Völgyi László jászteleki
prímás és Fehér Ödön és zenekara muzsikált, Bolla János pedig énekelt – mesélte az igazgató asszony.
A gasztronómia titkainak
feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak a Jászberényben elhunyt Draveczky
Balázs muzeológusnak. Az Eigen Egon-féle torta receptjét is ő gyűjtötte be,
őrizte meg, s most megízlelhettük ezt a finomságot. Az ő emlékének szentelte a
múzeumi sorozat a harmadik vacsoraestet, mely csütörtökön zajlott. Ismét egy
népi ételsort akartak bemutatni, olyat, melyet Balázs mester is szeretett,
kedvelt. Így esett a választás egy somogyi vacsora tálalására. A tányérokra
somogyi halsaláta került, majd savanykásan párolt marhahús következett
tejfölösen, Marcali környékéről, amihez kolbászos galuskát tálaltak. A vacsora
zárásaként kaposvári dióhabot fogyaszthattak a vendégek a múzeumkertben. A
somogyi est sem múlt el zene nélkül, a Sodrás együttes muzsikált, Dudás Dániel
és Mosóczy Lívia pedig somogyi táncokkal csalogatta a vendégeket egy kis
mozgásra.
Bobák József, a Jászsági
Vendéglátók Egyesülete elnöke a vacsora előtt felelevenítette Draveczky
Balázzsal kapcsolatos emlékeit, a somogyi népi ételek néhány sajátosságát is megemlítette, hogy ezzel még kiváncsibbak legyenek a vendégek a somonyi étkekre, melyeket jó ízűen fogyasztottak aztán el.
Kiss Era
|