Az idei jászberényi expo több sajátosságot mutatott. Egyfajta látleletet a
gazdaságról és a város lakosságának igényeiről. Ez utóbbi arról tudósít, hogy
az ingyenes egészségügyi szűrésekre nagy szükség van, s nemcsak az expo három
napja alatt. Nem véletlen, hogy a Szent Erzsébet Kórház szolgáltató csapata
nyerte el, immár negyedik alkalommal, a közönségdíjat.
Az ingyenes szűrésekre igyekvők
már reggel sorban álltak a Bercsényi úton, a nyitásra várva. Később is
türelemmel kivárták a sorukat egy-egy szűrésnél. A tapasztalat szerint pénteken
főként a nyugdíjasok keresték fel a nővéreket, szakasszisztenseket, szombaton
és vasárnap pedig olyanok, akik máskor munkahelyükről nem tudnak eljönni, de a
hétvégén éltek a lehetőséggel.
Czigány Anikó, a kórház ápolási
igazgatója elmondta, hogy ennyiféle szűréssel még nem voltak jelen az expón. Az
allergia-szűrést és tanácsadást több mint százan vették igénybe a három nap
során. Ultrahangos vizsgálatból 100-at végeztek, csontritkulás-szűrést 380-at.
A látogatók közül 650 mérette meg a vércukorszintjét és több mint 500 a
koleszterinjét. Vérnyomásmérésre 460-an, testzsír-mérésre 300-an vártak. Új
dolog volt idén az emlő önvizsgálatának oktatása és a pszichiátriai teszt.
Légzésfunkció- és CO-mérésen naponta száznál is többen részt vettek. A
háromszor 16 fős kórházi csapat egy perce sem volt szabad, állandóan voltak
érdeklődők. Mindez úgy, hogy az ÁNTSZ kistérségi intézete is ott volt az expón,
mint máskor is, s náluk is lehetett ingyenes vizsgálatokat végeztetni, s
tanácsokat, felvilágosítást kapni aktuális egészségügyi kérdésekről. A kórház
negyedik közönségdíja azt is jelzi, a szűréseknél fontos az ingyenesség is!
Az expó katalógusának
áttanulmányozása során 16 olyan kiállítót számoltam össze, melyek az
egészségmegőrzéssel, welness-szel vannak valamilyen kapcsolatban. A
gyógynövények és bioélelmiszerek kínálói mellett sokféle eszközt is bemutattak a
kiállítók. Különféle masszázs-ágyak, fotelek, jádeköveságyak, bioptron-lámpák,
egészségjavító központok, életmód-tanácsadók, japán és távol-keleti növényi
olajok, eszközök kínálata óriási volt, s ezeket keresték is a vásárlátogatók. A
szépségipar is idesorolható, hiszen márkás kozmetikumokat is megismerhettünk.
A 11. Jász Expót megtisztelő
vállalkozók véleménye nagyon megoszlott. Vannak törzs kiállítók – Jásztej,
Dometic stb. –, melyek a várost, a Jászságot reprezentálják, ezért minden évben
eljönnek, pedig üzleti szempontból nem éri meg számukra. Vannak, akiknek
fontos, hogy az itt létesült kapcsolat, az érdeklődés felkeltése után a komoly
üzlet is létrejön a következő hetekben, hónapokban. Itt a személyes jelenlétnek
már üzleti eredménye van. Az sem elhanyagolható szempont, hogy látják, mások
hol tartanak az üzletben, milyen újdonságaik vannak, s találkoznak régen látott
ismerősökkel is.
Az induló vállalkozások számára
is fontos a berényi, a jászsági piac feltérképezése. Ilyen az egyik díjazott,
az M.M. Megújuló Energia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Muhari Mihály Dániel
elmondta, az emberek keresik az alternatív lehetőségeket, mert a jövő ezt
kívánja. A cég komplex fűtési-hűtési rendszereket tervez és kivitelez. A
falfűtés hatékonyabb a radiátornál, és nyáron hűtést lehet vele biztosítani. A
napkollektorok és a geotermikus energia használata már a családi házak számára
is megvalósítható. Volt is érdeklődés nála, de a részben konkurenciát jelentő
Konkoly Electro Kft. napkollektorai és szolgáltatásai iránt is.
Szintén első alkalommal volt
Jászberényben a nagykátai Kőturkáló cég, s nagy sikert arattak sokféle érdekes
termékükkel. Olyannyira, hogy Koch György jászberényi telephelyet keres. Azt
mondta, csak széles választékkal szabad a közönség elé kiállni, mindent egy
helyen kell biztosítani, akkor a vevő elégedett lesz.
A vállalkozók közül az
autókereskedők is sokan, sokféle termékkel voltak jelen. Ők most nincsenek
könnyű helyzetben, s erről nem Jászberény tehet. Az üzemanyagárak az egekbe
szöktek, a gázolajüzemű járművek forgalma nagyon visszaesett. Az udvaron
kiállítók kérdezték, hogy az Agrármarketing-centrum csinos faházai, s a nemes
borok, italok és élelmiszerkínálatuk hová lett. Az udvar rendezetlensége is
bosszantott többeket, főleg a felhőszakadás utáni állapok láttán. Tóth
Mihályné, a szervező cég, a Compexpo Studio Kft. vezetője elmondta, az AMC
megszűnt. Az iskola udvarának egy részét – az aszfaltozott pályát – évekkel
ezelőtt ők csináltatták. Ezen a nyáron – az iskola révén - az udvar másik
oldalára díszburkolat került, így középen nagy a szintkülönbség alakult ki. Ez
viszont nem az ő kompetenciájuk, hanem a tulajdonosé. Volt olyan állandó
kiállító, mely most nem jött el, s az általa korábban lerakott térburkolatot is
felszedte, ami a környezetet – az iskolát - is
„szegényítette”. Az expót azonban ezen a helyszínen, ilyen változások
mellett is meg rendezték, rendezik ezután is.
A hagyományokat követve a
szórakozás is része volt a programnak, zenés táncos és humoros műsorok
váltogatták egymást, karatésok mutatkoztak be, s a közönséget is megénekeltette
egy-egy előadó. Volt bőven enni és innivaló, finom kenyérlángos és fagyi is.
Kétségtelen, hogy nem volt annyi, s olyan színvonalas kiállító, mint a korábbi
években, de az élet változik. Úgy is fogalmazható, életünkben csak a változás
állandó.
Kiss Erika
|