A Jászberényt súlytó csütörtöki felhőszakadás a 11.
Jász Expora is rányomta bélyegét. A Bercsényi úti sportcsarnok most is beázott,
s az udvaron 30-40 cm víz is állt. Ez bizony hátráltatta a kiállítók munkáját, több
udvari standot nem lehetett kialakítani, s voltak néhányan, akik csak pénteken
délre foglalták el helyüket. Az első látogatók, érdeklődők pedig az Electrolux
hiányát említették, hiszen – ahogy fogalmaztak sokan – a Jászság szimbólumává
vált a cég. Az idei expón közel 100 kiállító vett részt, s közülük 30 a
jászsági székhelyű.
A péntek délelőtti megnyitón Sziráki András, a
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is úgy
fogalmazott a Jászság gazdasági teljesítménye alapján többet érdemelt volna a
11. Jász Expo. Utalt arra, hogy a megye gazdaságának igen fejletett része a
Jászság. Azonban a Felső- és az Alsó-Jászság között óriási a különbség. A
munkaerőpiac aránytalanságát jelzi, hogy míg Jászberénybe, Fényszaruba és
Árokszállásra naponta 1800 főt más kistérségekből utaztatnak a cégek, addig az
Alsó-Jászság nagyarányú munkanélküliséggel küzd.
Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés
elnöke először vett részt a Jászság legnagyobb üzleti rendezvényén. A gazdasági
fejlődés ellentmondásaira utalva azt mondta, hogy ezekre választ kell találni.
A változó gazdasági lehetőségek más módszereket, marketingeszközöket kívánnak.
Meg kell vizsgálni, hogy a gazdaság szereplőit hogyan lehet integrálni.
Sürgetőnek mondta a munkaerőpiaci anomáliák elemzését is, hiszen a szolnoki és
jászsági kistérség fejlettsége mellett a megyében öt kistérség küzd súlyos
problémákkal.
A vásárdíjak átadása következett megnyitón. A megyei
önkormányzat díját a jászberényi M.M. Megújuló Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
kapta. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara díját a Dometic
Zrt. nyerte el. Jászberény város díját dr. Gedei József polgármestertől a
jászapáti székhelyű Jásztej Zrt. vezetője vehette át. A kiállítást és vásárt
rendező Compexpo Studio Kft. a legszebb standot díjazta, s ez a Trio Média
Kft.-é az idén.
A vásárlátogatók sok érdekességet találnak most is az
expón. Az egészségmegőrzés, a természetes gyógymódok, gyógyászati eszközök,
gyógy- és biotermékek széles kínálatával találkozhatunk. A Szent Erzsébet
Kórház és a kistérségi ÁNTSZ standján már pénteken délelőtt sort kellett állni
az ingyenes szűrővizsgálatokért. Ennyi autó, köztük sokféle haszongépjármű –
még sosem volt egyszerre a Becsényi úti iskola udvarán. Az építőanyagokból, térkövekből
és burkolókból, kerti bútorokból szintén óriási a választék. A napkollektorok,
ajtók-ablakok, garázskapuk szintén a városi cégeket képviselik. A Dometic
standján pedig a legújabb szállodai és campingcélú készülékeket is láthatjuk.
Az expo szokásos kulturális programjai is csábítóak
lehetnek. Ennek érdekessége a vasárnapi humordélután. A 14 órakor kezdődő
műsort Kató néni, azaz Ihos József nyitja meg. A közönségdíjat is átadják majd
vasárnap az expo zárásakor, lehet szavazni a leghasznosabb, érdekesebb
kiállítóra. KE
|