A jászberényi NB II-es
focicsapathoz új edző érkezett Diósgyőrből. Bár a szerződésére még nem kerültek
rá az aláírások, ez csupán technikai kérdés, munkáját Jászberényben már két
hete elkezdte. Az ötvenes éveiben járó vezetőedző, Földesi Károly sportmúltja
figyelemre méltó.
- A DVTK NB I-es csapatánál 1970 és ’76
között voltam játékosa, a Kaposvári Rákócziban is játszottam, 157 NB I-es
mérkőzést játszottam, s rúgtam 17 gólt. Voltam korosztályos válogatott is. A
katonaság után NB II-es csapatokhoz kerültem a Szolnoki MÁV MTE-nél is
játszottam, később a Jászkisérnek voltam játékos edzője. Kellemes jászsági
élményeim vannak, a Jászkisérrel megnyertük a Szabad Föld kupát. Több csapatnál
voltam edző, a diósgyőri csapat volt az első, ahol a serdülőket irányítottam.
Ausztriában is voltam ahol játékos-edzőként is dolgoztam. A folytatás ismét
Diósgyőr volt, ahol Tornyi Barnabás mellett pályaedzőként dolgoztam abban az
időszakban, amikor felkerültünk az NB I-be. Aztán Csank János pályaedzője
lehettem, majd az NB II-as csapat vezetőedzője voltam, s innen szerződök most
Jászberénybe.
- Milyenek az első benyomásai a csapatról?
- E rövid idő azt láttam, hogy fogékonyak az
újra a jóra, ők is szeretnék, ha megismételhetnék a korábbi bravúros
szereplésüket. Az a cél, hogy az első tízben szerepeljen továbbra is a JSE
labdarúgócsapata. Én hiszek abban, hogy ezt meg is tudjuk valósítani. A
szakosztályvezetésnek is ez az elvárása.
- Hogy alakul a játékos keret?
- A hétvégére fogjuk kijelölni a végleges keretet.
Még jönnek a napokban próbajátékosok, akiket tesztelünk edzésen és
edzőmérkőzésen. Hétvégére le kell hogy zárjuk, a bajnok rajtig csak három hét van, az összeszokás, a csapattá
formálódás hetei lesznek ezek.
- Hány új játékos lesz?
- Ezt ma (beszélgetés kedden délután készült
– a szerk.) nem tudom pontosan megmondani, azt terveztem, hogy maximum 6-7
ember lesz új. Úgy nem akarok játékost igazolni, hogy kispadra kerüljön, hiszen
itt vannak a tehetséges jászberényi fiatalok, számukra nagyon fontos, hogy
pályára léphessenek. Céltudatosan posztokra igazolok, olyanokat, akik a
kezdőcsapatban helyet kapnak. A minőségi játék a mérce az én szememben. Még nem
ismerem a helyi viszonyokat, de úgy tudom, vannak nagyon tehetséges fiatalok.
Szeretném, ha ők is lehetőséget kapnának. Azt vallom, hogy 80-85 %-ban helyi
kötődésű sportolókból álljon egy csapat. A közönség szempontjából sem mindegy,
hogy a berényi fiataloknak szurkolnak, aki itt nőtt fel, ismerik az emberek. Ez
a helyi vonzerőt is növeli. Kellenek a rutinos játékosok és a fiatalok is, így
kerek a dolog. A mai modern futballban olyan játékosokra van szükség, akik
sokat bírnak futni, gyorsak, és mentálisan jól felkészítettek, sikerre
orientáltak. Ez az edző dolga, hogy elérje. Erre készülök én is itt Jászberényben.
KE
|