Jászberény egyik nagy beruházása
készült el a város szélén. A hűtőgépgyári bekötőutat felújították, a folytatásában
nem is túl koros tehermentesítő utat kiszélesítették, új buszvárókat
alakítottak ki, és a kerékpárút hossza is jelentősen megnőtt. A műszaki átadás
június végén megtörtént. Tulajdonképpen 4400 méter megújított, újraaszfaltozott,
megvilágított úttal vagyunk gazdagabbak, de új autóparkolók is létesültek az
Electrolux irodaháza mögött, kultúráltabb lett az állatkert előtti
parkolási-közlekedési lehetőség.
Sok jászberényi kerékpározott már
az új kerékpárúton, mely a Hatvani útig tart, s láthatta közben a kivitelezők
megfeszített munkáját. Nem egyszer 50-60 ember is dolgozott az út mentén. A
műszaki átadáson az illetékes hatóságok képviselői mellett jelen volt az
Electrolux két szakembere, Horváth István és Szőrös Pál is. A hiányosságok
listáját átadták a műszaki ellenőrnek, Fehér Lászlónak, de ez nem jelenti azt,
hogy nagy gond lenne, csak apró dolgok lettek feljegyezve, melyek a használók,
a közlekedők, gyári dolgozók, lakótelepi lakosok nagyobb komfortját szolgálják.
Az út mentén a közlekedési táblák
kihelyezése, illetve némelyik leszerelése a Közlekedési Felügyelet hatáskörébe
tartozik, így azok egyelőre maradnak. A lakótelep, a régi parkoló teljesen
körbe van véve zajvédő fallal. Az ott élők zöldnövényzettel való „beborítása”
iránt érdeklődtek. Az építkezés miatt kivágott fák, bokrok sorsa nagy viszályt
váltott ki tavasszal. A kivitelezőnek ezeket is pótolni kellett, s az igyekezet
látszik is. A műszaki átadáson azonban kiderült, a gyári biciklitároló mellett
elültetett tujáknak már nyoma veszett. Az új parkolónál a világítás nem
tökéletes, azt szakemberrel meg kell vizsgálni.
Fehér László, az OVIBER műszaki
ellenőre a június 20-án, hivatalosan megtartott műszaki átadáson elmondta, a
kivitelező az előírt határidőre minden létesítménnyel elkészült, a különböző
hatóságok kifogást nem emeltek, így a beruházás befejezettnek tekinthető. A
hibajegyzéken lévő kisebb hiányosságokat ezen a héten pótolták. A fásításból
van még hátra feladat, ezt is megteszik, de fát ültetni júniusban nem
szerencsés.
Az Electrolux részéről Horváth István
gratulált a szép munkához. Elmondta, hogy sokkal több problémára számítottak,
hiszen az útfelújítás alatt is folyamatosan dolgozniuk kellett. A ki- és
beszállítás azonban zökkenőmentesen zajlott, a kivitelezővel jól együtt tudtak
dolgozni, mindent meg tudtak beszélni.
Az apróbb hibák mellett egy
nagyobb gondról is szó esett. A június közepén leesett hatalmas mennyiségű eső
megmutatta, hogy a régi út, a régi közművek és az újabbak „együttműködése” nem
tökéletes. A személyporta előtti szakaszon, a gyalogátjárónál hatalmas tócsa
keletkezett, de az új parkolónál is gond volt a csapadékvíz elvezetésével.
Varga József, a kivitelező Duna Aszfalt Út- és Mélyépítő Kft. fő-építésvezetője
lapunk érdeklődésére elmondta, a régi elvezetők nem bírták a nagy esőzés után
elnyelni a vizet. Ez azonban most derült ki, hiszen nem volt korábban ekkora
esőzés. Több helyen is meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését ilyen nagy
terhelés esetén, de van rá ismert műszaki megoldás. Ez is olyan feladat, melyet
ezen a héten a kivitelező emberei megoldanak.
Mi jászberényiek pedig,
örülhetünk, hogy a mintegy bruttó 800 milliós – ebből 90%-os az állami
támogatás – beruházással gazdagodott a város. Az Electroluxnál – a cég
költségén – új esztétikus buszvárók lettek kialakítva. Új parkolók létesültek,
az állatkert környezete is csinosabb, kultúráltabb lett. Az Electrolux
kamionforgalma a tehermentesítő úton biztonságosabb, s a zajvédő fal az ott
élőket védi. A kerékpárút hossza is nőtt, most a sorompótól a Hatvani útig ki
lehet kerekezni. Igaz, utána óvatosan kell továbbgurulni, de reméljük a Hatvani
úton is lesz egyszer kerékpárút.
Kiss Erika
|