A foci Eb rányomta bélyegét Szuh Zsuzsanna képviselő fórumára. Csak
egyetlen férfi jött el a 12. sz. választókerületből, hogy a Jászberény szélén lévő körzet
fejlesztéseiről, terveiről, a város dolgairól meghallgassa az előadókat.
Azonban így is hasznos volt a találkozás, hiszen több új keletű problémára
derült fény.
Szuh Zsuzsanna eredményes
2007-ről adhatott számot. Elmondta, hogy Jászberény sok eredményes pályázaton
kapott állami és EU-s támogatást, ami meglátszik már a városon, a folytatás pedig
csak jobb lesz. Ez Gedei József polgármester-országgyűlési képviselőnek is
köszönhető, hiszen sok esetben tudott segítséget szerezni a városnak. A
városszéli körzetben új útszakaszok épültek és járdák, parkolók, buszvárók, de útfelújítás
is történt. Ezek a feladatok idén is folytatódnak, de a Kossuth úton haladó
kerékpárút lesz a legnagyobb beruházás, mely átszeli majd a várost.
Jászberény három nagy beruházásáról
Lányi László, a városüzemeltetési iroda vezetője adott tájékoztatást. A műfüves
foci pálya – nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas kivitelben - elkészült, most a
terheléses próbák zajlanak. A hűtőgépgyári bekötő- és tehermentesítő út, új
gyári buszvárók, kerékpárút műszaki átadása június 20-án lesz. S készülhetünk
már az augusztus 20-i ünnepre is, mely a kórházi rekonstrukció befejezését is jelzi
idén. Három nagy jelentőségű fejlesztés, amihez jelentős állami támogatásokat
pályázott és nyert el a város. A folytatásban is több nagy beruházást említett
Lányi László, melyek idén kezdődhetnek el. A gyűjtőutak felújítása 331 millióba
kerül, ebből 276 millió a támogatás. A mintegy 8 kilométernyi kerékpárút 366
millióból épülhet, amihez 308 millió a támogatás összege. Ez 2009-ben fog
megépülni. A Jászteleki út végétől indul, majd a Dózsa Gy. út, Szövetkezet út a
folytatás, utána a Kossuth úton végig a sorompóig. A Rákóczi úton is lesz
kerékpárút, ami elágazik a Sportpálya útra, és a Dohány utcára. Ez a szakasz
viszont összeköti majd a Rákóczi és Kossuth úti kerékpárutat. Az irodavezető
elmondta, több szakaszon szűk a hely, fákat, bokrokat kell majd kivágni, s ez
bizony érzelmi kérdés is. Természetesen a pótlásról is gondoskodni fognak a
beruházás keretében, s kérte a józan együttműködést a kritikus pontokon.
Szintén nemrég elnyert pályázat
révén épülhet az Adu-nál a körforgalom. S bár csak 6 milliós tétel, de nagyon
fontos, hogy a főtérre térfigyelő rendszert telepítenek, ami a rendőrséghez
lesz bekötve, így remélhetőleg a vandál rongálásoknak is vége szakad a
városközpontban. További tervek is vannak, melyekhez pályázati támogatást
remélnek, ilyen a Bercsényi úti iskola bővítése, az óvodacentrum, az állatkert
fejlesztése, ezekről még nem született döntés.
A körzetben több régi – nem panel
- bérház is van, melyek igen leromlott állapotúak, s nagy részük önkormányzati
tulajdonú. A lakók közül többen érdeklődtek ezek felújítására, korszerűsítésére
mikor kerül sor. Kiderült, erre szinte csak jelképes összeg áll rendelkezésre,
a jövőben erre is szánni kell nagyobb összeget. Pályázat ilyen felújításra
sajnos nincs. A Tescóval kapcsolatos problémák is kiderültek. A parkolóban
színpadot állítottak, ahol zene szól, műsorok zajlanak, olykor este 10 óra után
is. Ez zavarja a környező bérházak lakóit. Szintén éjszakai zaj hallatszik gyakran
a Tesco épületéből. Ennek okát is szeretnék tudni az ott élők. A Kossth út
óriási forgalma miatt ismét felvetették, hogy lámpás átkelőhelyet kellene
legalább a Kulacs vendéglőnél lévő zebránál. A Penny Markethez is zebra
kellene, de ezek azok a kérdések, melyeket évek óta nem tudnak megoldani a
város illetékesei, mert az út a Közútkezelő Kht. kezelésében, nem a városé. A
csapadékvíz elvezetését is több kis utcában meg kellene oldani, ami szintén a
képviselő asszony noteszébe került be, mint újabb feladat. KE
|