Nem mindennapi dologba fogott a Jászberényi
Városi Könyvtár és Információs Központ, amikor felvállalta, hogy bemutatja
Sinka Istvánné gombgyűjteményét. Ehhez tulajdonképpen a tetőtéri galéria és az
előadóterem kicsinek bizonyult, nem tudták a gyűjtemény minden darabját a
látogatók elé tárni. Azonban ami látható, az varázslatos.
Csütörtökön délután Szabó
Jánosné, a könyvtár igazgatója köszöntötte a vendégeket, s elmondta, a könyvtár
közgyűjtemény, s Sinka Istvánné gyűjteménye is olyan, mely a köz érdeklődésére
számot tarthat. Már csak azért is, mert hozzá hasonló nincs Magyarországon, de
a legjobb tudása szerint a világon sem. Így a Guinness-rekordok könyvébe való
bekerüléshez szükséges lépéseket is megteszik.
A kiállítás megnyitására Cserháti
Ágnest televíziós műsorvezetőt kérték fel. Ő arról beszélt, milyen sok olyan
dolog van a világon, amiről nem tudjuk ki találta fel, ki használta először.
Ilyen a gomb is, mely – a fellelt információk szerint - a nomád, pásztorkodó
népek ruházatának vált fontos részévé. Kis apróság, ami nélkül nehezen tudnánk
élni, hiszen az öltözködési kultúra fontos része lett, a gombkészítés külön
szakmává vált az évszázadok során. Megemlítette, hogy Jászberényben is volt egy
gombgyár, melynek utolsó darabjait Sinka Istvánné gyűjteménye őrzi.
A kiállítás megnyitásának jó
hangulatú része volt egy régi magyar film részlete, mely a Selejt bosszúja
címmel készült az 1950-es években Latabár Kálmán és Ruttkai Éva
főszereplésével. A rosszul felvarrt gombok okoztak bosszúságot és mulatságot a
jelenetben.
Sinka Istvánné páratlan
gyűjteményének értéke, hogy a gombokat rendszerezte, feldolgozta, így jelentős
részét képekké formálva láthatja a közönség. A galéria falait színes gombképek
százai borítják, melyek között egyenruhák kellékeitől a gyermekruhákig nagyon
sokfélét fedezhetünk fel. A gyűjtemény más része anyaga, típusa, funkciója
szerint csoportosítva befőttes üvegekbe zárva várják a számolást.
A Guinness-rekord hitelesítésére
június 23-án, hétfőn, a kiállítás lebontásakor kerül majd sor. Addig még a
gyűjteményt bárki gyarapíthatja, a könyvtárba be lehet vinni a gombokat.
Csütörtökön is tekintélyes mennyiség gyűlt már egy kosárba. Ha így folytatódik,
akkor talán 500 ezernél is több gombbal kerülhet a rekordok könyvébe Sinka
Istvánné gyűjteménye, s ezzel Jászberény és Magyarország neve is!
Kiss Erika
|