Amikor Jászberényben, a Kossuth út és a Pajtás utca sarkán álló házat
1996-ban felújították, mindenki csodálta a látványt. Hát így is lehet, ilyen
szépen, a korbeli polgári ízlést mutató díszítményeket is visszavarázsolva
felújítani régi épületeket. A példa ragadós lett, szerencsére egyre több régi
és új épület is kap olyan külső-belső díszítést, mely egyedi arculatot ad az
ingatlannak, őrzi, idézi a múltat. Ma már a hatvanas évek egyen kockaházai is
csinosabbak, ha ablakaikat, ajtóikat, párkányaikat kicsit „feldobják”
valamilyen díszítménnyel. Az épületszobrászat egyre elterjedtebb hazánkban.
Különleges és ritka szakma ez manapság. Szerencsére Jászberényben él egy ilyen
mester, Szabó Károly, akivel életútjáról beszélgettem.
- Bár jó tanuló voltam, szüleim nem szerették volna, ha elkerülök
Jászberényből, így a kőműves szakmát tanultam ki, ami nem volt számomra nagy
kihívás. Felnőtt fejjel szakközépiskolai bizonyítványt szereztem Szegeden.
Maszek kőművesként dolgoztam 12-13 éven át, sok-sok házat építettem a városban,
de a környező falvakban is. Azonban mindig többre vágytam, valami olyanra, ami
maradandó, ami nem a hétköznapi rutin eredménye. A mestervizsgát is letettem
1974-ben, majd a nyolcvanas évek végén külföldre mentem dolgozni. Művezetőként
Németországban 4, majd Ausztriában 3 évet dolgoztam. Itt ismerkedtem meg az épületszobrászattal,
a technológiával, a mai modern anyagokkal. Nagyon tetszett a dolog, s ezt látva
a munkaadó cégem Bécsben beiskolázott engem, ahol 3 éves esti-levelező
tanulmány után épületszobrász végzettséget szereztem. Ausztriából hazatérve
alapítottam meg építési vállalkozásomat 1998-ban. Szerencsére a megrendelők
igénye is változott az elmúlt években, sokan szeretnék régi fényében látni
házukat, az újaknál pedig kérik a díszítést. Így van munkánk bőven szerte az
országban.
Szabó Károly szerény ember, nem
dicsekszik egy-egy szép munkájával, lassacskán szedjük össze, hogy hol, melyik
épület homlokzata őrzi az ő keze munkáját. S nemcsak az övét, mert Csaba fia is
követte apját. Ő Budapesten tanulta az épületszobrászatot és a homlokzatdíszítést,
utána pedig a szívének kedves a kőszobrászatot is. Így ma már a családi
vállalkozás tagja ő is. Egy-egy épület arculatát megformálni nem kis munka és
felelősségteljes is. A megrendelő igénye számít, de a mester felelőssége, hogy
a nem helyén való dolgokról olykor lebeszélje az építtetőt.
-
Természetesen a megrendelő akarata a döntő –
magyarázza. - Egy-egy épületnél a fekvése, a környezete, a funkciója is
meghatározza a díszítés milyenségét. Ezt alaposan meg kell beszélni, s
általában a terveinket, javaslatainkat elfogadják. Nem szívesen csinálok túl
cicomázott dolgot, de a megrendelő szava dönt végső soron.
Jászberényben egykoron Hoy Nándor
készített stukkókat, belső épületdíszítéseket, s rá Szabó Károly még emlékszik
is. Sajátos stílusa volt, amiről még ma is felismerhető munkája - mondja. -
Ezek azonban belső díszítések voltak. Arról is szó esik köztünk, hogy a régi,
XX. század eleji polgári házak külső és belső díszítéseit – melyek olykor már
csak néhány töredékében találhatók meg -, hogyan tudják rekonstruálni,
újratervezni és elkészíteni. Nos, az ilyen feladat a szakma szépségét jelenti
és kihívást is, ami izgalmassá teszi a feladatot. Restaurátor műhelyük is van,
ahol régi díszítéseket „kivallatják”, s a rekonstrukciót elkészítik.
Természetesen az új díszítések a mai kor anyagait használják, a gipszet, a
műgyantás alapanyagok több száz fajtáját Víztaszító, fagyálló, időálló
anyagokat használnak, hogy a követelményeknek, igénybevételnek megfeleljenek.
Állandóan kísérleteznek is, aminek eredménye a Szabó cég titkának is számít. Ezért
Szabó Károly végleges garanciát vállal munkáiért, ami manapság ritkaságszámba
megy.
A
Jászteleki út végén is szépen felújított és díszített házat láthatunk
néhány hónapja. Mellette megújult a kereszt is. A kettő együtt a Szabó család
keze munkáját dicséri. A keresztet Szabó Csaba varázsolta újjá, de ő volt az is,
aki a Hatvani út végén lévő kereszt rekonstrukcióját végezte 2007-ben.
Szabó Károlynak terve az, hogy az
egész vállalkozást majd fia viszi tovább, ezért is irányítja úgy a dolgokat,
hogy ez az elképzelése is valóra váljon majd. Addig azonban sok mindent
szeretne itt Jászberényben is megvalósulva látni, mert hát szíve csücske
szülővárosa. Például a Déryné Művelődési Központ épületének felújítását, a
városházásáét. A Nagyboldogasszony Iskola épületének homlokzat-felújítási
tervéhez – egy pályázathoz – már árajánlatot is készített.
Kiss Erika
|