Túl vagyunk a könnyeket csalogató
anyák napján, a vidám gyermeknapon. Fontos ünnepek ezek, különösen egy olyan
társadalomban, ahol a család, a gyermek, az anyaság vállalása nagyon fontos.
Manapság igazi babakultusz van, ami pozitív folyamat. A papákról azonban kevés
szó esik, pedig az ő szerepük is alaposa átértékelődött, megváltozott az elmúlt
években
Jó húsz évvel ezelőtt egy
kollegám apasága hatott rám revelációként. A szoptatáson kívül mindent ő
csinált, sőt legszívesebben maga szülte volna meg a kicsit, ha tehette volna.
Korábban – a hetvenes években - ilyen apai hozzáállást nem tapasztaltam.
Manapság azonban a fiaim korosztálya lépett apaszerepbe. Igaz, már túl vannak a
harmadik ikszen, nem a diszkózást, a nagy bulikat „vesztik el” a kicsi érkezésével.
Az apaságot – így felnőtt fejjel – igazán felelősen élik meg, ami nagy örömmel,
boldogsággal párosul. Az apák oldalán, de a mamák és a nagymamák számára is
szívet melengető ezt látni, tapasztalni. Felkészülten, nagy gyöngédséggel és
odaadással gondozzák a mai apukák a kisbabákat, ami rendkívül fontos a család
minden tagja számára.
Ezért, megérdemelnek minden
tiszteletet az apák is, ünneplés nélkül. A gyermekvállalás minden percét átélni
akaró és képes apukák előtt le a kalappal!
KE
|