Sajnos a jászberényi Hamza Múzeum falai nincsenek gumiból. Ezt kellett ismételten
konstatálni múlt hét csütörtökén, amikor Vass Julianna fotókiállítására és
könyvbemutatójára zsúfolódott össze a közönség a Gyöngyösi u. 7. alatti kis múzeum
összes termeiben. A jászberényi származású, Münchenben élő fotós nem először
mutatkozik be szülővárosában. Most németországi barátai közül is sokan eljöttek
Jászberénybe, hogy láthassák újabb kiállításának sikerét, osztozzanak vele
örömében.
A Hamza Múzeum igazgatója, B.
Jánosi Gyöngyi röviden bemutatta a fényképésznek indult, majd operatőrként is
dolgozó alkotót, aki Németországba kerülve, ott élve is hazája értékeit,
kultúráját örökíti át munkáiban. A 2007-ben készített, Látomások című fotóalbumát Deme Mária, a SZIE ABK tanára mutatta
be. A képek Erdélyben, egy kis faluban, Csomaközben készültek. Egy eltűnőben
lévő világról, az életünkről szólnak a képek sajátos látásmódban, a hétköznapok
elevenednek meg. A műalkotássá lényegült fotográfia gondolkodtat, érzéseket
kelt, benyomásokat elevenít meg, előhívja vizuális érzékenységünket.
Látomásokká válnak a beszédes képaláírásokkal, melyek nagyon találóan tudott
Vass Julianna megfogalmazni. Ettől is válnak a képek látomássá. A kötet
Jászberényben, a Verzal-Print nyomdában készült, ahol mindent hozzáadtak, ami
nyomdatechnikailag lehetséges, így vált még hatásosabbá a szép, elegáns fotóalbum.
Vass Julianna erdélyi fotóiból
egy kiállítást is berendeztek a Hamza Múzeumban, hogy a könyvbemutató még
hatásosabb lehessen. A kiállítás is különleges, hiszen a válogatást úgy
készítette a művész, hogy Pilinszky János – a képekhez illő, azokat kiegészítő
– versrészleteket is kihelyezett a fotók mellé. Ezek együtt mondják el azokat
az érzéseket, melyeket egy eltűnőben lévő világ szinte utolsó látványakor a
művész, s mi nézők is érzünk, érezhetünk. A kiállításnak ezért lett Életnyomat a címe. B. Jánosi Gyöngyi
elmondta, hogy a képek egyetemes, emberi mondanivalóval felruházott
életnyomatok, melyek emberi sorsokat, sajátos életminőséget villantanak fel.
Szinte érezzük a magányt, az elesettséget a képek láttán. Vass Julianna képei
nem kimódoltak. Érzékeny személyiségre vallanak, ezt a sajátos alkotói módszere
is bizonyítja.
Az alkotó örömének adott hangot,
amikor szót kapott. A sok régi iskolatárs, a tanárok, ismerősök mellett
személyesen is köszönetet mondott két mesterének, Koháry Józsefnének és Baráth
Károlynak, akik a fényképészetre tanították őt egykoron.
Vass Julianna Életnyomat című
fotókiállítása a Hamza Múzeumban március 31-ig tekinthető meg, és a Látomások
c. kötetből is lehet ott vásárolni. KE
|