Az év
legnagyobb, legmeghittebb ünnepe a karácsony. Sok mindennel tehetjük széppé az
ünnepet. Ezek között talán első helyen szerepel, hogy mi kerül az asztalra,
milyen finomságokat készítenek a háziasszonyok, mivel várják a vendégeket. A
hagyományos karácsonyi étkek nem maradhatnak el, pedig bizony unjuk is már
őket. Mit lehetne mégis tenni, hogy a hagyományt is megtartsuk, mégis
különlegességgel lepjük meg szeretteinket.
Ezen gondolattal kerestem meg Bobák Józsefet. Arra
voltam kíváncsi, a Klapka György SZKI szakoktatójaként mire készíti fel a
tanulókat, s milyen menüt állítanak össze karácsonyra. A Kossuth úti tankonyhán
és tanétteremben bizony izgatottan vártak. Egy szép karácsonyi asztalt már meg
is terítettek a tanulók, s örömmel mutatták meg azt. A felkészülés során
megtanulták, hogy melyek a karácsony színei. A piros, a zöld, az arany és az
ezüst illik az ünnephez. Az abroszt, a szalvétát, a tányérokat, poharakat így
válogatták össze. A fenyőág is dísze ilyenkor az asztalnak, s a gyertya sem
maradhat el. A fényt, a győzedelmes fényességet jelképezi, mely Krisztus
születésekor is fontos volt. Kerülhet ilyenkor egy szép adventi koszorú is az
asztalra.
Az asztal díszítése persze szinte az utolsó lépése a
felkészülésnek. Előtte ki kell gondolni mit is főzzünk.
- A
hagyományosan a karácsonyi ünnepekhez illő ételektől nem lehet eltekinteni.
Nincs karácsony beigli nélkül. A hajtott tésztába mákot azért teszünk, mert az
a bőséget jelképezi. Szintén elmaradhatatlan a töltött káposzta. Ez azért is
praktikus, mert többször melegítve is tálalhatjuk az ünnepek után is. A
tradicionális ételeket is készíthetjük azonban korszerű módon, pl. friss
kaporral ízesítve a töltött káposztát. Szintén elmaradhatatlan étek ilyenkor a
hal. Nem kötelező a halászlé, a halleves is lehet különleges, de készíthetünk
előételt halból, pl. halsalátát. Levest lehet aszalt gyümölcsökből készíteni,
ami szintén különleges. Hagyományosan szárnyas ételeket sütnek ilyenkor. A
pulyka angolszász hagyományt őriz, de Európában ma már nagyon kedvelt ünnepi
étel karácsonykor. Nem muszáj ilyenkor egy egész pulykát (kacsát, stb.)
megvenni, hisz az nagyobb család számára is több napi ételt jelenthet. Pulykamellből is készülhet finomság, s úgy,
hogy az nem terheli túl a gyomrot. Lehet kacsát is sütni. Az egészben megsütött
szárnyas íze viszont különlegesebb, mint a szeletben készítetteké. Ezzel
azonban több a háziasszony dolga – mondta el Bobák József. – A köretek is
lehetnek könnyűek, párolt zöldségekből, friss és aszalt, párolt gyümölcsökből,
de adhatunk diókrémmel töltött almát is a sült mellé. Az alma is fontos
karácsonyi „kellék”, a család összetartozását jelképezi.
A tankonyhában a diákok gesztenyével töltött pulykát
készítettek, mely pompásan mutatott a sütőben. (receptjét külön közöljük)
Azonban felszeleteléséhez bizony komoly eszközökre is szükség volt, ami nem
minden háztartásban található. A tanulók
a karácsonyi készülődés jegyében több menüsort is összeállítottak,. Íme, ezt
ajánlják, talán lesz olyan, akinek ezzel is segítünk:
Levesek: halleves, pezsgőleves, aszaltgyümölcs
leves, tárkonyos halgombóc leves. Sültek: gesztenyével töltött pulykamell,
rizsgombóccal. Mandula-köntösben sült pulykamell, mandarinos rizzsel. Ropogós
kacsamell, diókrémmel töltött almával. Különleges lehet, ha pontyszalagokat
feketeerdei sonkába göngyölve gombás rizottóval tálalunk. Tésztaféle: mákos
béles, de lehet a tésztát koszorú alakra is formázni, az is egyedi,
készíthetünk máktortát narancsos csokoládémártással.
Persze a nagy készülődésben, sütés-főzés során ne
feledjük, a legegyszerűbb étel is lehet a legfinomabb, ha szeretettel várjuk a
családot az asztalhoz. Kiss Erika
|