A vandálok korán kezdték
Az elmúlt évben is számos alkalommal beszámoltunk olyan, Jászberény területén történt rongálásról, amely méltán vívta ki a közvélemény haragját.
Úgy tűnik, hogy a vandálok az ünnepek után sem sokáig pihentek, hiszen január 5-én a Lehel Sport Kht. cégvezetője, Csillag György tett feljelentést a kht. kezelésében lévő salakos labdarúgópálya öltözőépületében, valamint az ugyanitt lévő, a V. V. Rt. tulajdonát képező volt szolgálati lakásban történt rongálások miatt. A cégvezetőt a Jászberényi Rendőrkapitányság ügyeletese január 4-én 23 órakor értesítette, hogy az öltözőépületet és a volt szolgálati lakást ismeretlenek megrongálták. A rendőrség munkatársai egyébként 21 óra után - lakossági bejelentésre - mentek ki a helyszínre, ahol rongálást tapasztaltak. Mind a lakóépületben, mind az öltözőben az ajtókat, az ablakokat és a belső berendezések estek az ismeretlen elkövető(k) „áldozatául”. A kár értéke megközelítőleg több százezer forint körül lehet.
| |