Az önkormányzati választási finisében a szocialista polgármesterjelöltek mellett kampányolt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön. Tiszafüreden kifütyülték, Egerben sem volt túl barátságos a fogadtatása. Este 6 óra után a jászberényi piactéren néhány száz ember várta. Voltak, akik tüntetni, fütyülni, demonstrálni érkeztek, mások viszont kíváncsiak voltak a kormányfőre.
A színpadon Gedei József és az MSZP kerületi képviselőjelöltjei fogadták Gyurcsány Ferencet. A szocialista polgármesterjelölt azt mondta, Jászberény a kormány kedvezményezettje volt az elmúlt négy évben. Csatornahálózat épült, az elkerülő út első szakasza, a kórház további fejlesztése is elkezdődhet, s az M3-as autópályához is közelebb kerültünk. A megoldásra váró feladatok között sorolta, hogy a buszpályaudvar fejlesztését a jelenlegi helyén, a korcsolyapályát viszont a régi helyén szeretnék látni a szocialisták. Azt is támogatják, hogy a főtér sétálóutcává váljék, s ezt megelőzően az elkerülő út II. szakaszának építésére is sort kell keríteni. Gedei József kitért arra, hogy a Hűtőgépgyár léte nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az itt élők boldoguljanak. Gorjanc Ignác idejében sportlétesítmények épültek, kulturház, állatkert, s támogatták a kórház tudományos munkáját is. Most az idő szava mást kíván. A XXI. században tudásközpontot kell létesíteni, mert hosszú távon ez ad lehetőséget a fejlődésre az Electroluxnak, beszállítóiknak, a kisvállalkozásoknak is.
Gyurcsány Ferencet újra füttyel fogadták, de ő nem hagyta magát, sőt biztatta is a fújolókat, miközben sokan tapsoltak. Amikor csitult a hangzavar, arról beszélt, hogy könnyű fütyülni, tiltakozni, zavart kelteni. Azonban indulatokból még sehol sem épült ország! A problémákat meg kell beszélni, s a megoldásokat kell megkeresni, csak ez visz előre. Ügyes szónoki fordulattal a hallgatóságot lecsendesítette. Arra hivatkozott, hogy a jászok nagyon jól tudják, a siker forrása a munka. Ők azok, amik mindig maguk intézték ügyeiket, s nem mentek mások feje után. A miniszterelnök hatásosan jelentette ki: az a hazugság, hogy az embereknek nincsen dolguk. Súlyos vétek abban ringatni az országot, hogy valaki majd elhozza a boldogulást. Ezen az úton Magyarország lemarad: járulékcsökkentésből nem lehet megélni, csak közös munkából van eredmény.
A miniszterelnök azt mondta, hogy a szociális kiigazítások után a reformok megvalósítását kezdik el. Fejleszteni és beruházni kell ahhoz, hogy munkahelyek legyenek, s jobb életnívó. Azt lehet, sőt könnyű mondani, hogy mindez hazugság, ahhoz viszont bátorság kell, hogy kimondjuk: a közös jövőt építeni nehéz feladat. Nem elég ismerni Szent István tetteit, meg is kell érteni intelmeit. S ha megértettük, akkor a cselekvés iránya is biztos. A reformokat együtt megcsinálhatja az ország. Jászberénynek pedig nem fütyülőkre, hanem Gedei Józsefre van szüksége, aki a tudja mit kell tenni a városért.
A hatásos beszéd után sokan odamentek a miniszterelnökhöz, autogrammot kértek, egy-két szót váltottak vele. A jelenlévők között egy táblát is magasba emeltek: Köszönjük a reformokat felirattal, amit lehetett így is, úgy is értelmezni. A vendég és kísérői Szolnokon folytatják a kampánykörutat.
|