Az Európa Klub szerda délutáni rendezvényének vendége Csányi Vilmos etológus, akadémikus, egyetemi tanár volt, és egy nagyon érdekes témáról, a közösségekről, azok szerepéről tartott érdekes előadást Jászberényben.
A vendéget most is Gömöri Árpád tanár köszöntötte és rendkívül alapos bemutatást hallhattunk tőle. Csányi Vilmos vegyészként, biológusként kezdte pályáját, majd magatartáskutatással is elkezdett foglalkozni. Humán etológiát tanított az egyetemen, s nagyon sokat publikált is. Eddig 30 könyve jelent meg. Ezek közül kettőt kutyáiról írt, s ezek nagyon népszerűek az állatbarátok körében.
Az előadásban arról esett szó, hogy állatok milyen csoportokat alkotnak, mi az összetartó erő ezekben, miként működnek együtt, s hogyan kommunikálnak. Kiderült, hogy ezek a tevékenységek nagyon esetlegesek, s az agresszivitás – pl. a csimpánzok életében – nagyon jellemző. Az emberek esetében azonban az együttműködés, a közösség az élet meghatározó része. Az ember érdekeit hajlandó a közösség érdekeinek alárendelni. A csoportokat éppen az együttműködés jellemzi. Az agresszivitást pedig a stresszoldó, a párkapcsolatot erősítő szex vezeti le, ami az állatvilágban sosem fordul elő.
A gyermekekről való gondoskodás is nagyon fontos része a közösségeknek. Egy gyermek nem pusztul el, ha anyja meghal, mert a családi közösség megtartja, gondoskodik róla. Az emberi közösségek meghatározó eleme a kommunikáció is. Az emberek zárt csoportjai meghatározzák az együttműködés formáit, szabályait, a tevékenységüket összehangolják. Az egyén az emberi közösségben szocializálódik. A kultúra hatására személyiséggé fejlődik.
Az is érdekes része volt az előadásnak, ahogyan a közösségen belüli tevékenységeket jellemezte Csányi Vilmos. Az egyén számára a kisebb közösségek a meghatározóak, s a nagyobbakhoz kevéssé kötődünk. Természeten a közösségeken belül is mindig van változás. Új jelenség az egyszemélyes csoport, amely az egyén újrafogalmazását is kikényszeríti. A magányos, szingli lét azonban új folyamatokat is elindít. A csoport tagjai között újra intenzív lett a versengés, e ez együttműködés lehetőségeit is átformálja.
|