Csökkenő helyi adóbevételek A jászberényi önkormányzat bevételeinek is fontos része a helyi adókból származik. Általában ezek a források a fejlesztéseket segítik, így nem mindegy mennyit tud beszedni a városháza. A helyi adók alakulásával minden évben foglalkozik a képviselő-testület. Koncz Andrásné, az adóigazgatási iroda vezetője 2005 végén is elkészítette összefoglalóját. Ebből kitűnik, ahogy 2004-ben, úgy 2005-ben is csökkent a helyi adóbevétel, bár az adófizetési kötelezettség mértéke nem változott. Idén csak 1 milliárd 574 millióra számíthatnak, míg 2004-ben ez az összeg 1 milliárd 758 millió volt. A csökkenésnek számos gazdasági oka van. A legsúlyosabb, hogy a legnagyobb adózónál bekövetkezett gazdasági változások eredményeként a korábbi évhez képest csak 88,6 %-ot kellett fizetnie. Ezenkívül még 84 milliós túlfizetése is volt, s azt visszautalni kérte. Megszűnt, felszámolás alá került cégek miatt 44 milliós iparűzési adó esett ki. Így összességében 186 millió 430 ezerrel kevesebb a 2005. évi iparűzési adó 2004-hez képest. Az adóbevételek alakulása érzékeny műszerként mutatja a városban működő cégek, vállalkozások helyzetét, gondjait is. Az építményadóknál a vállalkozások tulajdonában egyre kevesebb ingatlan van. A magánszemélyek ingatlanaiban is változások történtek. A külterületi, nem lakás céljára szolgáló építmények egy része olyan elhanyagolt állapotba került, hogy összedőlt, használhatatlanná vált. A kerti ingatlanok egy része pedig állandó lakhellyé lépett elő, így nem kell építményadót fizetni utánuk. A városnak építményadóból 116 millió forint bevétele van, s ez 5 millióval több, mint tavaly. A kommunális adónál is csökkent a bevétel. Ennek oka, hogy még 2004-ben több nagyobb vállalkozás – 100 főt, vagy annál is többet foglalkoztató cégek – beszüntették termelésüket, csőd, felszámolás sorsára jutottak, s új vállalkozás nem indult helyettük. Mások viszont elvitték a termelést más településre, így nem Jászberénynek adóznak. A kommunális adók tekintetében 2005 második félévében javulás mutatkozott, mert a csatornaépítés kapcsán sok munkást foglalkoztatnak 6 hónapnál is hosszabb ideig a beruházáson. Ez esetben a kommunális adót Jászberénynek kell fizetni. Hasonló pozitívum egy nagy bevásárlóközpont megnyitása, ahol szintén több száz munkahely létesült. Az elemzés szerint azonban az 1-2 főt foglalkoztató kereskedelmi cégek esetében csökkenés várható, éppen a konkurencia megjelenése miatt. A gépjárművek súlyadójából 199 millió a város bevétele. Az adóiroda kimutatásából kitűnik, hogy a gépkocsik száma egyre növekszik. Míg 2003-ban 10 610 jármű után kellett adót fizetni, addig 2005-ben 12 961 után. A termőföldek bérbeadásából 562 ezer bevétel származik. A talajterhelési díjat is adók módjára szedik be. Ezt 2004-ben kellett először fizetni annak az ingatlantulajdonosnak, aki vízfogyasztó, s bár lenne lehetősége, de nem köt rá a csatornahálózatra. Tavaly 804 ezer forint bevételt jelentett ez a díj. Idén csak 256 ezer beszedésére volt kilátás, mert utólagos bevallást kell készíteni, azaz 2006 márciusban. Ezért jövőre derül majd ki, hogy mekkora lesz az idei talajterhelési díj bevétele, ami a környezetvédelmi alapba kerül, s ilyen célú felhasználásra fordítható. A jászberényi adózók a korábbi évekhez hasonlóan fegyelmezettek, igyekeznek rendesen fizetni adóikat. A fegyelem azonban kissé lazulni látszik, mert egyre gyakrabban fordul elő, hogy határidőre nem teljesítenek, csak késve. Főként a nem helybeli, a gyorsan tovább álló vállalkozások, de magánszemélyek is „feledékenyek”. Az azonnali beszedési és behajtási cselekmények száma növekedett idén, 1802 esetben került rá sor, míg 2003-ban csak 1375 alkalommal kellett ilyen lépést tenniük az adóiroda munkatársainak. Például iparűzési adóhátralékot 5,5 milliót tartanak nyilván a felszámolás alatti cégeknél. Az idei teljes kintlévőség összege 68 millió forint.
|