Ez a 80 milliós ország ma nagyrészt az idegenforgalomból él. Nehezen elviselhető klímája, területéhez képest kicsi megművelhető földje, kevés ipara még - önellátó energiatermelésének köszönhetően minimális rezsiköltségek mellett is - ugyancsak rászorul arra, hogy páratlan ókori kincseit óvja, gondozza és a világ elé tárja.

















Megcsodálhattuk a hatalmas méretű műemlékeket, több nyelven követhettük a róluk szóló szakszerű és érdekfeszítő ismertetéseket. Lábunk felverhette ugyanazt a port, melyet fáraók, királyi feleségek, papok egykoron, láthattuk azokat a köveket, amelyekből híres építményeik, örök dicsőségüket hirdető sírjaik, monumentális emlékműveik, kolosszusaik emeltettek, hallhattuk a kései müezzinek istenimádó énekét, válogathattunk bazárok kínálatából, megismerhettük, hogyan és miből készülnek az alabástrom tárgyak, igazolást kaptunk az általunk vásárolt papirusz eredetiségéről, bepillanthattunk a mienktől teljesen eltérő másik világba. Tapasztalhattuk, mekkora  a régi-új gazdagság és azt, hogy milyen mélységesen mély a  nem szűnő nyomor. Így talán érthető, hogy leginkább az emberek (a velünk utazók és az ott élők) ragadták meg a figyelmemet I-VI.-ig.