Nézem szerdán a Duna Televízióban Elek Judit kétrészes filmjét Elie Wieselről, a magyar származású Nobel-békedíjas íróról, a megszenvedetten igaz emberről. Nézem csütörtökön az ATV-n a budapesti Syma-csarnokból való élő közvetítést, ahová a Hit Gyülekezete meghívására jöttek el oly sokan meghallgatni őt. És olvasom a Népszabadságban, miről cserélt eszmét a vendég a Sándor palotában Sólyom Lászlóval. Közben pedig tanulmányozom Popper Péter átdolgozott, kibővített izraeli naplóját, a Tűz a hegyent.
Hatásuk alatt szükségszerűen átélem, átgondolom megannyi más család története között az enyémét. De hallom a háttérben gyakorta felhangzó zsidó- és cigányellenes fenyegetéseket is. Veszett kutyák veszett csaholását. És egyetértek Elie Wiesellel, aki szerint egyre sürgetőbb törvényt hozni és azt betartatni nálunk is a holokauszt tagadása és a (tettlegesség szándékával telített) gyűlöletbeszéd ellen. Amely gondolatra tökéletesen rímel a Popper által feltett kérdés és az általa adott válasz:  "Meddig lesz zsidókérdés Magyarországon? Amíg Magyarország nem tekinti magyar ügynek a holokausztot, a magyar történelem szerves részének, és nem szólítja meg ezért önnön felelősségtudatát."
S míg begépelem a professzor sorait a gépbe, hallom Wiesel szavait, aki szerint sem ember, sem nemzet nem különb a többinél, nincs hát joga, előjoga a másik eltiprására. És látom az egyetértők sokaságát, akik között pásztáz a kamera. Ott vannak a zsidó hitközségek vezetői, ott a zsidó állam által kitüntetett házigazda Németh Sándor és a felesége, az izraeli nagykövet, Kiss Péter, eljött Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Dávid Ibolya, a zenész Gerendás, az újságíró Avar János, ott vannak a régi és az új SZDSZ-esek, a Legfelső Bíróság elnöke és rengetegen, akiket név szerint nem ismerhetek. Bizonyos pártok képviselői viszont nem jöttek el meghallgatni a szót. A SZÓT. Pedig legalább a maguk tisztességéért az ünnep közeledtével meg kellett volna tenniük ezt a gesztust.
|
