Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Államigazgatás

Bemutatjuk

Bér, jövedelem

Borturisztika, borturizmus

Cégvilág

Civil hírek

Család

Egészségügy / szociális intézmények

Elemzések, tanulmányok

Életmód

Energiagazdálkodás

Építési ügyek

Érdekességek

Események

EU pályázatok

Fiatalok

Foglalkoztatás

Fogyasztóvédelem

Gasztronómia

Gyermek és ifjúsági ügyek

Gyermeknevelés

Helyi önkormányzat

Helytörténet

Humán

Információ

Innen-onnan

Innováció

Interjú

Irodalom

Jegyzet

Jótékonyság

Karácsonyi ünnepségek

Katasztrófavédelem

Képviselők

Kiállítások, konferenciák

Kitüntetés

Koncert

Konferencia

Kórház, klinika vagy egészségügyi centrum

Könyvismertető

Környezetvédelem

Közbiztonság

Közérdekű információk

Közlekedés

Közlekedési információk

Köztársasági elnök

Közvélemény

Kulturális programok

Lelkisegély

MSZP

Műszaki Tudományok

Nemzetiségi ügyek

Népművészet

Nyugdíjasoknak

Oktatás

Parlament

Párthírek

Pedagógia

Politika, közélet

Rendezvény

Rendőrségi hírek

Sport / fittness / szabadidő

Sportrendezvény

Szabadidő

Szociális ügyek

Szociálpolitika

Társadalom

Távközlés

Technika

T-Kisebbségek

Történelem

Tudományos hírek

Turizmus

TV, rádió

Utazás

Ünnepségek

Vallás

Vélemények

Vízszolgáltatás


Össze kellene magunkat szedni végre!

      
Fotó: InternetJó sorsom úgy hozta, hogy sokfelé járok az országban. A cél és a feladat mindig ugyanaz: pedagógusokkal találkozni, eszmét cserélni, kérdéseikre  választ együtt keresni, a jó úton járókat megerősíteni, a bizonytalanokba lelket önteni. Közben figyelni, tapasztalatokat gyűjteni, az arra érdemeseket másutt másokkal megosztani. 

Eközben meg- megakad a szemem ezen-azon. Egyik helyen látom, milyen sokan nem használják ki (tanítás nélküli munkanapon sem) az immár házhoz érkező segítséget. Előadás közben beszélgetnek, lapozgatnak, karórájukat bűvölik. (Szegény tanítványaik vajon leképezik őket?) Másutt már előre megkeresik a vendéget beszélgetni közös dolgaikról, jelezni előre, hol szorít a cipő. Néhány óra alatt elém tárul az iskola érték- és szokásrendje, a kezet mosó, kötényt kötő ebédlői ügyeletesek serénykedése, az irodájában aggódva lázat mérő iskolatitkár, a meseíró pályázat eredményéről információt kérő magyartanár, az iskolai agresszióról szakdolgozatot készítő diákvezető. A falon felirat: a kis dolgokat nem tartjuk fejben, a hibákat közösen kijavítjuk... Egyetértek, így legyen.
A folyosón rend, nyugalom, gyermekrajzok, sportversenyeken kapott serlegek, a névadó mellszobra alatt virág. Otthonos minden. Hát még mikor egy aranyos kamasz  kinyitja előttem (és más felnőttek előtt) a bejárati ajtót. Mindannyian mosolyognak, köszönnek. Aki pedig az irodába kér bebocsátást, már a kopogás előtt leveszi a sapkáját. Tudja, hogy így illik. Örül a lelkem.
Nem úgy a buszon! A sofőr fülkéjét elválasztó ajtón felirat látható. Közelebb lépek, elolvasom: "Ne csalj, ne lopj, ne hazudj! Megteszi helyetted a kormány." Azóta egyfolytában háborgom. Mi jogon használja bárki ilyen otromba módon a közszolgálati járművet? A munka, a biztos kenyér jó (a továbbiakért még a sztrájk fegyvere is megengedett)? Nem kell meghunyászkodnia annak, akinek a jelenlegi vezetés nem tetszik, bár engedtessék megjegyezni, hogy annak idején a többség legitimitást adott neki. E tényt kéretik figyelembe (ha nem is tiszteletbe) venni! Nem sorolom tovább dohogásom okait, csak megjegyzem: fáj, nagyon fáj a lelkem! Ilyenkor karácsony közeledtén meg egyébként is... Össze kellene szedni magunkat végre - ha kérhetem.

Publikálta
null