|
A komlói Közösségek Házában október 31-én rendeztek kiállítást Bátai Sándor papírmunkáiból és könyvtárgyaiból. Ez alkalomból három művészeti ág kapcsolódott szerves egésszé - a jelenlévők igaz gyönyörűségére.
A megjelenteket és az őket elbűvölőket a Ház igazgatója, Horváth Lászlóné köszöntötte kedves, érdeklődéskeltő szavakkal. Utána zene következett: Kiss Anikó gitáron játszotta és énekelte el saját szerzeményét, melyet Weöres Sándor egyik versére komponált. Utána Jász Attila költő kapott szót, aki részben saját verseivel, részben másoktól vett idézetekkel mondta el azokat a gondolatait, verseit, melyeket Bátai András munkái ihlettek. Rendhagyó, de annál érdekesebb volt, amit hallottunk tőle az idő mint folyamat és mint megélt pillanat összefüggéseiről egy-egy utalással a falakon látható különös képzőművészeti alkotásokra, titkaikra, üzenetükre. (A program végén lehetőség nyílt egy szűkebb körben Jász Attilával való beszélgetésre is.)
Nekem valami különös élményben volt részem pénteken. Épp a temetőből jöttem haza, amikor szembetalálkoztam Bátai Sándor semmi máshoz nem hasonlító munkáival. Nézem egymás után a papírból készült, archaizáló hatású képeit. Egyiken - mint valami régi-régi sírkövön - héber betűk, őseim üzenete. A másikon alig kibetűzhető latin írástöredék, megint másikon téglák, falfelületek nyomai, rajzok... csupa talány, az elmúlás és az ittmaradás örök kettőssége, a jelen-múlt-jövő összekapcsolódása. Nem szép mint esztétikai kategória, hanem nagyon mély, nagyon emberi, egyszerre fájó és felemelő. Mert minden darab azt üzeni, hogy nyomot kell hagynunk magunk után arról, amit elvégeztünk, arról, amit az utánunk következők vállalhatnak és folytathatnak... S akkor talán nem is olyan örök az elmúlás...
|
