|
Itt van az ősz, itt van újra. Ha ősz van, akkor Komlói Napok rendezvénysorozat is van. Ha Komlói Napok program van, akkor szeptember 3-án kiállítás is van: fotóké a színházban, olajképeké a múzeumban. Vagyis a hosszú nyári szünet után helyreállt a rend. Ha rend van, akkor érdeklődő közönség is van. Ha pedig minden együtt van, akkor készüljön róla beszámoló is. Íme!
Az őszeleji-nyárvégi hőség alig elviselhető, mégis rengetegen eljöttek a múzeumba, látni, hallani, megmártózni a szépben, találkozni, szót váltani egymással. Jakab Józsefné Rózsa asszony intézményvezető kedves szóval és a hidasi Videcz Ferenc Ősz című, a hangulathoz illeszkedő versével köszönti egytől-egyig személyesen ismert vendégeit. Az előtérben elegánsan várják a
 Him S'ingers Énekegyüttes tagjai, hogy művészeti vezetőjük, Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy tekintete jelt adjon nekik a szereplés elkezdéséhez. Négy művet énekelnek, az utolsó közvetlenül a nézegetéshez ébreszt kedvet, mondván "Nincs vonzóbb boldogság..."
Utánuk - a festőművész előzetes felkérése alapján - Molnár Valéria újságíró, grafológus következik, aki inkább harmadik minőségében, a barátéban szól. Kérdéssel indít: vajon lehet-e fényről, árnyékról, a belőlük összeállt festményekről beszélni, mikor azok a saját nyelvükön mindent elmondanak. Mindent a kívül-belül érzékelhető világról, önmagunkról, magányról, szépségről, örömről, vágyról úgy, hogy közben egyre jobban magunkra ismerünk. Minket tükröznek, minket fogalmaznak meg, mondanak el újra meg újra a sötétebb és világosabb tónusú tájképek, csendéletek, a Gordonkás lány, a gyönyörű napsárga Virágok és társaik, hogy minél többet tudjunk meg arról, mik és milyenek vagyunk, milyenek szeretnénk lenni, milyen a minket körülvevő világ. Közben megfejtésre vár az a kérdés is, vajon az elkészült, de még továbbgondolandó művészi tükrökben milyennek szeretnének látni bennünket mások és persze mi is magunkat.
 Mielőtt azonban megindulna a közönség közelebbről megismerni a falon látható képeket, Rózsa - az ünneprontás legkisebb szándéka nélkül - felhívja a figyelmet egy meggyújtott gyertyára. Soltész Istvánra emlékeztet a láng - mondja, aki ugyanebben a teremben többször bemutatta faragványait, minden adandó alkalommal pedig megnézte a többiekét. Elment, mégis itt marad, hiszen özvegye felajánlotta munkáinak egy részét a múzeum számára.
A pillanatnyi csend - milyen borzasztó, mégis milyen gyönyörű! - újraindul az élet. Ki Péternek gratulál, ki Valinak, ki képet néz, ki poharat köszönt, ki édeset vagy sósat kóstolva ünnepel.
|
