|
 Öregapó korú ez a sokak által szeretett országos rendezvény, a könyv ünnepe. Programjainak színessége, az alkalomra és környékére időzítve megjelentetett kiadványok száma és színvonala azonban megőrzi fiatalosságát. Magam is vásároltam néhány új darabot.
Mindenekelőtt a szokásos sorozataimat igyekeztem feltölteni: az esszéket, novellákat, drámákat, verseket tartalmazókat. Az utóbbi, a Szép versek több kellemes meglepetéssel szolgált. Ismerős külleme biztonságot nyújt, lapjai az első néhány forgatáskor nem hullanak szét. Kortárs költőink mellett olyanok is helyet kaptak benne (Bella István, Illyés Gyula, Petri György és mások), akiknek a hagyatékából igazi csemegék kerültek elő 2007-ben. Egyébként oly nehéz megmondani, ki a mai, ki nem...
Érdeklődéssel olvastam bele Konrád György Az inga, Závada Pál Idegen testünk című regényébe. Ismét elbűvöl távoli rokonom, Szomory Dezső Gyuri című - általam eddig nem ismert - könyve. Igazi csemegének számít A 100 éves Nyugat 34 évfolyamából szerkesztett válogatás, címlapján az eredetit idéző Mikes Kelemen képecskével. Milyen jó lett volna, ha az idei érettségizők néhány héttel korábban már láthatták volna! Megtaláltam az első Kossuth-díjasok közül Hatvany Lajos életrajzi trilógiájának, az Urak és embereknek a II. kötetét. Kovács Mónika Erika Pártalálás és Kaposi Gergely Kórusépítés - karvezetés című munkáját ajándéknak szánom. Hankiss Elemér az Ikarosz bukásának Lét és Sors az európai civilizációban alcímet adta. Későbbi estéken lesz miben elmélyednem.
A szemezgetésnek csak az idő és a pénz szab határt. Idézni a noran Kiadó egy eddig nem említett csinos kötetecskéjéből szeretnék, melynek kézirata évtizedekig az Országos Széchenyi Könyvtárban pihent.
Valamikor 1945 után írta Szép Ernő, aki a Natália címet adta neki. A fiatal költőtanonc így vall reménybeli hivatásáról:
"Óh, a vers. Az érdekel engemet a legjobban a világon. Az az én lélegzetem, a szívem dobogása. Az én mániám, a nyughatatlanságom altatója, kínlódásomnak, csalódásomnak vigasztalója.... Az a muzsikás beszélés, a beszéd hintálása, lovagolása, tánca, szavainknak a játékos egymás után való rakása. Az a szánk szólásának a cserdítése, mintha az ostorral cserget meg újra cserget a kondásgyerek a maga mulattatására, úgy, hogy egy cserdítés a másikat várja, a másik visszafelel az elsőnek. Onnét ered az, hogy a gyerek kedvét leli a ringatózó szóban, hogy alig kezdett el beszélni, máris elkívánja a füle a rímet? Avval felelhetek, hogy anyánk, aki a bölcsőt rengette, danolt, dudorászott a rengetés mellé, azt mink már hallottuk, hallgattuk. A bölcsőnek a rengése maga is olyan valami, mint az ingó-ringó anyai hang, a vérünk, agyunk azt abban a korban fölfogja, megszokja, s azután szükségét is érzi. ..." Akinek ma is ezt teszi az anyukája, az később vers- és dalszerető ember lesz. É talán jobb is önmagánál!
|
