|
 A nagyhírű (e lap hasábjain is többször emlegetett) komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola május 24-én ünnepelte fennállásának 70., a zenetagozat megalakulásának 50. évfordulóját. Bekerült hát éves programjába a dátum, és elkezdődött az alapos felkészülést, szervezést igénylő aprómunka. Mindenki magától értetődően vette ki a részét, készen arra, hogy még többet vállaljon. Miközben csökkentették az énekórák számát, sok településen iskolákat vontak össze, zenetagozatot szüneteltettek vagy zártak be. Miközben a sajtó tanárverésekről, gyermek-megalázásokról, kényszerpályára szorult pedagógusokról adott sokkoló hírt..., itt ellenszolgáltatás nélkül, egymást segítve tették a dolgukat a nemzet napszámosai. Tették és teszik, mert így tanulták s mert maguk is így látják jónak.
Piano.
Hosszabb és rövidebb távú tervek készültek a tantestületben, amellett megszakítás nélkül tanítottak, dolgozatokat írattak, javítottak, erdei táborba, kirándulásra, versenyre készítették fel és kísérték el a gyerekeket, óvodásoknak, leendő elsősöknek és szüleiknek mutatták be az intézményt, kompetenciát mértek. Egyszer a hátrányos helyzetű Jóskáért, Pannikáért, másszor saját munkahelyükért, netán az ünnepség sikeréért izgultak - a hosszabb időre betegszabadságra kényszerült igazgatónő távollétében a mindenessé előlépett helyettes iskolavezető irányításával. A korábbn is jó csapat még igazabb közösség lett. Ötletek merültek föl és enyésztek el, miután kiválasztották közülük a legjobbakat. Hogy alig pár napja már hagyományosnak számító műsorral mutatkozott be az iskola a színházban, hogy alig néhány hét van a tanév lezárásáig és a XIX. kórusfesztivál kezdetéig? - Nem probléma! Megy minden a maga rendjében.
Crescendo.
Elmentek a meghívók, visszaérkeztek az örömteli jelentkezések, összeállt a műsor, felbolydult méhkas a tanoda. "- Tudom a szólamomat, bár a hangom jóval mélyebb, mint akkor volt. Azt nem lehet elfelejteni, ahogy a biciklizést sem" - hallható lépten-nyomon. Amerikából, Németországból váltottak jegyet a nagy alkalomra. Kata három kicsijével csak azért jött el, hogy részt vehessen Feri bácsi egy-két próbáján, jóllehet a koncertre már nem tud maradni. Kinga és testvérei sokat autóztak, hogy találkozhassanak a többiekkel. A színész Vókó János Egerből vonatozott idáig, hogy felléphessen egykori tanárai, osztálytársai előtt. Sásdon már elszorult a szíve, úgy érezte, az elszaladt negyven év után újra ITTHON van, és ez maga a boldogság... A magánénekes Sárkány Kázmér meghallva a hírt, egy pillanatig sem tétovázott, nem keresett, pedig bőven talált volna távolmaradására kibúvót. Ehelyett operaházi fellépéseit tetette át más időpontra, mert Komló hazavárta messzire került, de lélekben soha el nem szakadt fiát. És jött a Liszt-díjas fuvolaművész, Gyöngyössy Zoltán, aki míves szavakkal köszöntötte a számára szellemi közeget jelentő zenetagozatot, az iskolát, amelyben - kagylóhoz hasonlóan - a hétköznapok megfeszítő munkája révén nemegyszer igazgyöngy született. Vallomása szerint itt kapta, innen vitte tovább magyarsága tudatát, innen erednek erőt adó gyökerei, innen datálódnak hagyományai, itt élte át először a zene örömét, itt él az édesanyja és itt áll (remélhetőleg még sokáig) az őt elindító ISKOLA. Szabaddá tette magát erre az estére a világot járó zongora- és orgonaművész, egyetemi docens, a szintén Liszt-díjas Király Csaba, aki a zene és a saját humorát is megcsillogtatta ifjú partnerével, Fuchs Diánával előadott négykezesben.
Forte.
A díszvendégeket, Kodály Zoltánné Péczely Saroltát és édesanyját, dr. Péczely Lászlóné Sárika nénit már a belépésükkor megtapsolta közönség. Az ő egykori pécsi zeneestéiken kezdődött minden. Ott találkozott a Mesterrel az akkor még nagyon fiatal Tóth Ferenc, hogy szülőhelyén megmutassa, igenis lehet valaki próféta a saját hazájában is. Szorgalommal, szaktudással, tehetséggel, hittel, a zene iránti mélységes alázattal, gyermekszeretettel, a bányászváros nyújtotta biztos háttérrel. Az évtizedek erőfeszítései beértek. Az igazgatóhelyettes Cseke Gabriella áttekintette a tündérléptekkel elsuhant évtizedeket, az alpolgármester Jégl Zoltán meleg szavakkal ismerte el a törekvéseket, virágai azoknál is többet mondtak a címzetteknek és a közönségnek. A gratulációk és laudációk közül érdemes kiemelni néhányat. Tillai Aurél ny. főiskolai tanár Liszt-díjas karnagy szerint zenével könnyebb az élet nehézségeit elviselni. Vadász Ágnes, a KÓTA egyik vezetője, aki mindig, de most különösen otthonosan érezte magát Komlón, azt javasolta a jelenlévőknek, hogy kövessék Tóth Feri példáját. Dr.- Makráné Kónya Melinda, a nagykórus irányítója három szál piros rózsával köszönte meg a tantestületnek és karnagy társainak a munkájához nyújtott sok-sok segítséget. Sárika néni és Kodály Zoltánné pedig telefonon köszönte meg újra a meghívást, kijelentve, hogy jól döntöttek, amikor nem Galánta, hanem Komló felé kormányozták autójukat.
Fortissimo.
A többórás műsor csak egy pillanatnak tűnt. Ahol valamennyi fellépő egykor kodályos volt, ott minden flottul megy. Növendék volt a színészetre készülő budapesti szakközépiskolás Korbuly Kata, a műsorközlő. Elég végigsorolni a fellépőket, hogy az Olvasó sejthesse, mi történt akkor szombaton a komlói színházban. Korbuly István, az intézmény vezetője egy Kányádi-verssel alapozta meg a hangulatot. Bobály Viktória, a Nemzeti Táncjáték Fesztivál különdíjasa A szivárványon túl című koreográfiával örvendeztette meg a nézőket. A Nagyszalontai köszöntőt a most diplomázó Tóth Sarolta dirigálta, akinek "kezdőként fantasztikus élmény volt ez a lehetőség." A Villőt Lakatos Judit hívta életre, akinek sásdi normál kórusa tudja a Pünkösdölőt is. A Gergely-járás megszólaltatója dr. Gállné Gróh Ilona, Forrai Katalain-díjas énektanár. Ő is itt kapott a zenei alapok mellé emberi tartást, mintát egy életre következetességből, helytállásból, tisztességből, következetességből. Itt tanulta meg kitörölhetetlenül, mi a jó, mi a rossz, mi az a zsinórmérték, amelybe kapaszkodhat. Tóth Ferenc Liszt-díjas karnagy az 1962-ben a komlói gyerekeknek komponált Kodály-művet, a Harasztosi legénynek címűt vezényelte. Pauza Viktória a Picinyek kórusával olasz madrigált, Pleszné Fényes Edit Kiskórusával az Ave Mariát adta elő. Utánuk művészeti szakközépiskolások szerepeltek: Fór Zoltán trombitán, Fuchs Diána zongorán játszott, Plesz Barbara, több országos népdalverseny győztese népdalokat énekelt. Őket követték a "nagyok", a már említett Király Csaba, Gyöngyössy Zoltán, a magánénekes Kopjás Éva, Sárkány Kázmér, videoról a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött Mózes Balázs szavalt, majd Vókó János szerzett kellemes perceket Tevjeként. Sikert aratott Feri bácsi fia, Tóth Gábor, aki barátaival közösen népdalokat interpretált jazz-feldolgozásban. Mit tagadjam, nagy sikerük volt!
Vivace.
Az est egyik legmeghatóbb pillanataként bizonyára az a kép marad meg a jelenlévők emlékeiben, amelyben két idős ember, két barát, a képzőművész Soltra Elemér és a zenész Tóth Ferenc összeölelkezett. Soltra Elemér ugyanis itt adta át az erre az alkalomra készített bronzplakettjét. Egyik oldalán Feri bácsi arcképe, a másikon érzékeny vezénylő keze. A mesterpéldány az iskoláé, alapja lesz a később készítendő nyomatoknak. Okos felhasználásukról a tantestület dönt. Elemér bácsi elérzékenyülten emlegette a Péczely-házban töltött közös szerdákat, a hasznos munkás éveket és ezt a nagy pillanatot, amikor hoszú kihagyás után újra találkozhattak. Szerinte Feri (bácsi) múlhatatlan érdeme, hogy "világgá röpítette a város hírét. Csoda ez? - Bizony nem, hiszen a valamikori közös próbák alatt megtanulták, "hogyan kell a partitúrában a saját szólamukat követnni, egyszersmind a másikra figyelni, mert csak így szólhat hitelesen a mű". A parabolát a mindennapokra lefordítva: egymás nélkül kevesek vagyunk...
Andante maestoso.
 S mi más lehetett volna méltóbb befejezés, mint a dr. Makráné Kónya Melinda vezényletével felhangzó Pünkösdölő? A színpad egyre kisebbé vált, miután sok régi tag elfoglalta a maiak közt a helyét. Az egykori "kicsikék" pedig ezúttal közösen énekelték a szólót. Csupán a kákán is csomót kereső lát a dologban némi ellentmondást...
A záró számba Feri bácsi kérésére a közönség nagy része is bekapcsolódott, így együtt énekeltek nagyszülők, szülők, gyerekek, unokák, illetve tanárok és diákok: "Nem sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz tesz csuda dolgokat." - zengett messzire a dal.
Tutti, tutti.
|
