|
 Nem mindennapi esemény tanúi lehettek, akik jegyet váltottak a komlói színház két vendég-előadására. A hétfő délutánit diákoknak ajánlották, az esti - teltházas - programnak nagyrészt felnőttek voltak a vendégei. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata mutatta be Rideg Sándor - Tímár Péter darabját, a könyvből, filmből sokak számára ismerős történetet Indul a bakterház címmel.
A ma határon túli intémény története csaknem egyidős a vajdasági település fellendülésével. 1779-ben Mária Terézia szabad királyi várossá nyilvánította Szabadkát. Rá egy évre került sor az első hivatásos színházi előadásra, melyhez a pesti Kelemen Lászlótól kértek szakmai segítséget. A többé-kevésbé rendszeresen fellépő művészek 1854-ben foglalhatták el a számukra épített színház- és szállodaépületet. Később hol a tűzvész, hol a történelem állta útját a szárnyalásnak. A második világháború után újraszerveződött a színház horvát, szerb (szerbhorvát) és magyar társulattal egy helyen. Hosszabb-rövidebb megszakítások után 1994 óta működik színvonalasan a Magyar Társulat. Tagjai játszanak anyaszínházukban, részt vesznek fesztiválokon, tájolnak a környéken és vendégszerepelnek Magyarországon. Az idén például Hódmezővásárhelyen, Törökbálinton, illetve nálunk mutatták be az emberi butaságot kifigurázó humoros történetet, amely nyelvi bravúr egyben, hiszen mulattatóan keveredik benne a tájszólás és az olykor drasztikus-erotikusba hajló argó, ahogy mindig jelen vannak a népmesei fordulatok mellett az élet földre húzó nehézségein felülkerekedni vágyó, de rendszerint csak bukdácsoló szándék, melyet egy-egy aktuális kiszólás tesz maivá.
Bendegúz (Szőke Attila) ezúttal nem folyamatosan elmeséli-kommentálja, hanem visszatekintve rá feleleveníti élete nagy kalandját, csibész csínytevéseit, furfangos erőfeszítéseit egy-egy tál ételért, némi megbecsülésért, mikor miért, ami azzal kapcsolatos, hogy Toppancs (Mess Attila) közbenjárására elszegődött a falusi bakterhez, Szabó úrhoz (Kovács Frigyes Jászai-díjas, Pataki Gyűrű-díjas) és családjához mindenesnek negyedévenként hat pengőért, mely hatalmas összegből természetesen két pengő Tappancsnak jár.
A díszlettervező Znamenák István m.v. szándékosan egyhangúságot, nyomort, elhanyagoltságot árasztó színpadképe egyszer élénkül meg, amikor kivilágítva, pöfögve elindul, igazi mozdonyként nekilódul. (Minek is?)
A Jászai-díjas rendező Hernyák György mindvégig remekül mozgatja a figurákat, csaknem észrevétlenül vezényli őket szituációról szituációra, érzi és érzékelteti a humort, oldja, vagy éppen tetézi valami remek ötlettel, többször zenével. Cselényi Nóra jelmezei telitalálatok. A férfiak hol lecsúszó nadrágja, hol foltos gúnyája azonban meg se közelíti a szellemesen pocsék női ruhákat, Roziét (G. Erdélyi Hermina) és Borcsa asszonyét (Pesitz Mónika), miközben egészen elviselhető a banyáé (Vicei Natália).
Remek darab, remek előadás, remek szórakozás - elismerés érte a szabadkaiaknak!
|
