|
 Ez a különleges szóösszetétel a címe a fában önmagát megformázó szoborra utalva a komlói Közösségek Háza legutóbbi kiállításának, amelyen az Erdélyből elszármazott Balázs Balázs szobrászművész és a pécsváradi Baumann Mihály fotóművész mukáit láthatta az a sok érdeklődő, akinek a jelenlétében Rónaky Edit Apáczai-díjas pedagógus mondta el tárlatnyitó gondolatait.
Edit - régi kolleganőm, innen a bizalmasnak tűnő megnevezés - azzal kezdte mondandóját, hogy vajon miért jár az ember kiállításra, mi készteti elgondolkodásra egy-egy szobor vagy fotó láttán. S a hallgatóság véleményével rokon következtetésre jutott: mert ott látunk valami szépet, valami többletet, amely nekük és rólunk szól az egyre inkább ember embernek farkasa üvöltő világában. A műalkotások békét, nyugalmat, az anyag és a munka tiszteletét sugározzák. Itt magunk is megújulunk, megtisztulunk, s utána friss erővel folytatjuk az életünket azzal a tapasztalattal, hogy a befogadott élmények révén különbek lehetünk korábbi önmagunknál.
 Balázs Balázs napjaink Kakukk Marcijaként mindenhol otthon van, mindent kipróbál, mindenre rámosolyog, mindennek örülni tud: fának, kőnek, kerámiának, embernek, utazásnak, különös és megszokott feladatnak és persze az eredménynek. A sokak által megszeretett szobroknak, a régebben a feleségével közösen vezetett iskolának, az általa elindított mohácsi művészeti képzésnek, a polgármesterként megerősített erdősmároki településnek, a külföldön élő, de magyar gyökereiket meg nem tagadó gyerekeinek, egyre okosodó unokáinak, hímesházi otthonának. Kiállított munkái közül aligha lehet kiválasztani a MŰVET, hiszen mindegyik önmagáért értékes. Érdekes viszont az a megmunkálatlan kődarab, amelyet valaki a jelenlévők közül megnyer majd, de mire kézhez kapja, addigra szoborrá válik a művész szerszámainak közreműködésével.
 A délután másik vendége Baumann Mihály, aki eredetileg gépészmérnök. Mindenre van ideje: az egyetemi oktatás, az önkormányzati képviselőség és a német kisebbség ügyeinek intézése mellett a fotózás a hobbija. Ő kísérte nyomon fényképezőgépével, hogyan váltak műalkotássá a pécsváradi táborban munkálkodó alkotók, köztük Balázs Balázs keze nyomán a formátlan anyagok. Hogyan lényegültek át az izzadságcseppek szépséggé, hogyan simultak kifinomult formákká a szétpattanó forgácsoktól megszabadult fadarabok, hogyan csendesedtek el dolguk végeztén a szerszámok....
A következő hetekben érdemes lesz rányitni a tárlatra az ajtót az arra járóknak!
|
