|
 Dél-Baranyából nézve Sárospatak messze van. Csaknem nyolc óra alatt értem el a Rákócziak fellegvárának számító történelmi várost, amely mostantól kezdve szívem egyik csücskének számít. Más volt diákként megcsodálni a várat, lélegzetvisszafojtva lapozgatni régi-régi fóliánsokat, felidézni Petőfi Úti leveleit, merengni hazán, múlton, terveket szőni a jövőre. Más volt konferencia résztvevőjeként nézegetni a kazettás famennyezetet. Más volt..., de minek soroljam? Nézzük, ami most van!
 Meghívtak a Mozaik Kiadó néhány más szerzőjével együtt előadást tartani. Mindenekelőtt ismertetni törekvéseinket, bemutatni az azokat tükröző kaidványainkat, előre jelezni a közeljövőben napvilágot látó legújabb fejlesztéseinket, találkozni, szót váltani, szót érteni azokkal, akik választják és használják majd ezeket. Ők tőlünk, mi tőlük várjuk a közös sikert - mielőbb.
Tőlem az előbbieken kívül egy konkrét téma, a tulajdonnevek témakörének bemutatását is kérték. Kezdetben az lepett meg, milyen sokan rangsorolták úgy tennivalóikat, hogy eljöhessenek. Magyartanárok a városból és a környékről, az átmenet problémái iránt érdeklődő tanítók és - meglepetésemre - sok-sok diák, köztük minden bizonnyal nem egy leendő kolléga. Felemelő érzés mosolyogva figyelő szemükben megpillantani valamit, ami Ady szerint Éhe a Szépnek, Éhe a Szónak.... Érdekelte őket, hogy miért ír az ember, József Attila szerint azért, mert "különben meghajolna a világ gyémántttengelye", édesapám szerint azért, mert valami belső kényszer erre ösztönöz, szerintem pedig azért, mert ellenállhatatlanul erős az a vágy, mely a falszaporodott tudás és tapasztalat megosztásásra ösztönöz. Így hát nem volt nehéz nyelvfilozófiai indokokkal magyarázni azt, hogy a nem elsősorban nyelvészeti, hanem pszichológiai és szociológiai megfontolásból létrejött tulajdonnevek miért foglalnak el a szóbeli és írásbeli kommunikációban olyan nagy szerepet. Bizonyítani, hogy nem általánosítanak, mint a köznevek, hanem azonosítják a tér és idő koordináták metszéspontjában létezőt egyediként akkor is, ha többes számban fordulnak elő, mint az Árpádok vagy a Kovácsék név, illetve akkor is, ha az adott nevet többen viselik (Tóth, Szabó, Ágnes, Roland). Beláttatni, miként érhető el az identifikációval az, hogy mindig arról a bizonyosról, arról az egyetlenről legyen szó! Felmerültek a nyelvhasználatin kívül helyesírási kérdések, ahogy terítékre kerültek a mai névhasználat anomáliái vagy éppen a cégnevek olykor megmosolyogtató sokszínűsége. Ám az idővel és a türelemmel nem szabad visszaélni!
Talán minden kedves Olvasó sejti, miért zártam a szívembe a sok kedves sárospataki kollégát, miért tartozom különösen nagy köszönettel annak, aki formabontó módon elhozta magával tanítványait is. Vivát, Patak!
|
