Második alkalommal adott helyet a komlói múzeum a Bicsérdi Nemzetközi Művésztelep Egyesület tematikus kiállításának, ezúttal a KERT címűnek. A rangos eseményre sokan ellátogattak állomáshelyükről is, köztük a művészeti vezető H. Barakonyi Klára, illetve (számukra nem szokatla-nul) a település polgármestere, Vér József. A kedves fogadtatással, az üdvözlő műsorral és a rendkívül színvonalas bevezető előadással együtt kivételes élményt nyújtottak a képek.
Szép szavaival Jakab Józsefné intézményvezető üdvözölte a vendégeket, később szintén ő adta át az ajándékokat.
Utána a Zengő Kamaraegyüttes ( Gálné dr. Makra Ildikó, Bertaldó Józsefné, Kormos Bálint, Takács Dóra, Takács Péter) Vivaldi Concertojának két tételét adta elő igen színvonalasan.
A zenét követően dr. Szirtes Gábor a Pro Pannonia Kiadó igazgatója folytatta a programot. Előre megírt szövege az itt és most akualitásával hatott, a hallgató úgy érezhette, az elmondással egy időben, a helyzettel tökéletes összhangban, annak minden aspektusával adekvátan éppen neki fogalmazódik a gondolatsor. Szirtes Gábos elöljáróban sietett leszögezni, hogy lehet művészi élmények nélkül is létezni, de magasabb rendű életet megélni aligha. Hamar feltette az ebből adóddó kérdést: vajon miért alkot a művész. És sorolta a lehetséges válaszokat: azért, hogy maga is megértse és másokkal megértesse a világot; azért, hogy a mű önmaga fejezze ki a másként elmondhatatlant úgy, ahogy alkotója látja, értelmezi, egyszersmind teremti is azt, azért hogy a lehető legtöbb embernek sikerüljön megmutatni mindezt. Ha pedig azonos áramkörbe kerül alkotó és befogadó, akkor és csakis akkor a néző-hallgató-olvasó felismeri a saját életéhez, tapasztalataihoz hasonló jelzéseket, azonosul velük, vagyis elfogadja a művész üzenetét, amelyet katarzisként él át. S ennek kiváltása a művészet igazi küldetése! Ezután kikerülhetelenül felmerül a következő kérdés: vajon miért éppen a kert a téma. Hányféle kert létezik, és mivégre egyik-másik? A képcímek segítenek a sorra vételben: Gyümölcsöskert, Titkok kertje, Régi díszkert, Valaha kert volt és illat stb. Abban mind közösek, hogy a négy őselemhez való kapcsolódásuk törvényszerű; a kert életforrás, életszimbólum Mindegyik nyugalmat ad, szépséget, rendet, harmóniát, akár az ősi természet maga teremtette, akár a civilizált ember alkotta, mindenképpen jó együttélni vele, belefeledkezni, benne létezni, alkotni, általa új erőkkel, érzelmekkel töltekezni. S mindezekhez segítenek az ezúttal bennünket körülvevő, a témát sokoldalúan körüljáró, de teljességgel soha ki nem merítő képek. A polgármester úrtól egyébként megtudhattuk, hogy az ihletet bicsérdi, pécsi, hetényi és komlói kertekből merítették a művészek. A látható képeknek nemcsak a konkrét témájuk változatos, hanem a megformálásuk módja, technikája, stílusa, a felhasznált anyaguk is. Van már hagyományosnak számító olajfestmény, van akvarell, van farostra festett kép, ahogy van tűzzománc és fotó; van naturalisztikus és van elvontabb alkotás.
Ki-ki megtalálhatja hát az ízlésének, elképzelésének leginkább megfelelőt. A kiállítást, melynek alkotó résztvevői: D. Szabó Margit, Gyurkovics Hunor, H. Barakonyi Klára, Herczeg László, Hidasi Ágnes, K.Krawczun Halina, Kutnyánszky Géza, Márkus Ilona., Pandur József, Soltra Elemér, Szilvási Sándor, Zsáki István - azt hiszem - látni kell!
|