|
 130 évvel ezelőtt született Magyarországon, közel hetvenöt éve halt meg a tengeren túl. És százéves A Pál utcai fiúk c. remekműve, amely a kezdetek óta nemzeti mítoszunk része. A drága grund a haza jelképe, Nemecsek az önfeláldozás szimbóluma mindörökre.
Az első igazi budapesti írónk, aki szinte minden műfajban maradandót alkotott. Színpadi műveit sok színház tartja repertoárján. Novelláit, apróbb sziporkáit ma már kevesen olvassák. Boka és Áts Feri története azonban kötelező olvasmány. Aligha lehet nagy fiú (nagyfiú?) nélküle bárki is...
Életének eseményeit - rá jellemző szellemességgel - fordított időrendben szedte sorba: "1878. január 12-én születtem Budapesten. Ezután ötévi szünet következett, majd gyors egymásutánban tizenhat évig jártam különféle iskolákba. Legtöbb időt, nyolc évet, a református gimnáziumban töltöttem, legkevesebbet a Budapesti Királyi Tudományegyetemen, ahonnan helyszűke miatt a Centrál kávéházba vonultam vissza jogi tanulmányaimat elvégezni. Egy évet a genfi egyetemen tanultam, ahol büntetőjoggal és statisztikával foglakoztam, mert jogtudós akartam lenni, írtam is egy büntetőjogi cikket a Pesti Hírlapba. Első elbeszéléseim és verseim az Urambátyám című lapban jelentek meg. 1896-ban váratlanul megjelentem a Pesti Hírlap szerkesztőségében, hogy újságíró legyek. De az akkori szerkesztő éppen vadászaton lévén, vártam, amíg visszajön, és így csak tizennégy év múlva foglalhattam el állásomat, amelyben ma is működöm. A közbeeső időt a Budapesti Naplónál és a Pesti Naplónál töltöttem. Ez idő alatt szabad óráimban elbeszéléseket, regényeket, színdarabokat írtam. (...) Első nagyobb színpadi munkám a Kék barlang című látványos dráma volt, amely (...) Feiks Jenő barátom nyolc forint értékű házi színpadán került színre szép sikerrel, az általa festett papirosbábuk kitűnő előadásában, az általam festett díszletekkel. Tartalma az volt, hogy - atyám orvos lévén - házi gyógyszertárunkban eltörött egy sötétkék orvosságos üveg, s a nnak egy darabja mögé égő gyertyát állítva kék fényt voltunk képesek előállítani, miközben drámám alakjai "Huj, huj, most gyövök én!" - kiáltásokkal ugráltak. (...) Bárhogy erőltetem a memóriámat, ennél több fontos dolgot életrajzom számára nem találok a múltamban. Még csak annyit, hogy most harmincöt éves vagyok, s ellentétben a föntebb említett jogtudományi ambícióimmal, az írói pályára készülök." Sietek hozzátenni: szerencsére!
1921-ben egy őt meginterjúvoló újságíró az életbölcselete iránt érdeklődött. Így válaszolt neki: "Életbölcseletem: jónak kellene lenni. Úgy jutottam el ehhez, hogy észrevettem magamon, hogy nem vagyok jó. Érzem, hogy sose leszek olyan jó, mint a született jó emberek, de minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy megközelítsem őket. Fájdalmas tapasztalatom, hogy azt majdnem lehetetlen megtanulni. Csak az vigasztal, hogy aki erre nézve mindent elkövet, az teljesítette kötelességét ezen a földön." Ezt a végszót mindenkinek érdemes megjegyeznie és követnie!
|
