|
 Javítják, építik, nem tudom mit csinálnak a vágánnyal vagy az elöregedett híddal. Egy biztos: a Pécs-Budapest vasútvonal egy szakaszán az IC vonatokat autóbuszok pótolják. A hangosbemondó szerint arra is érvényesek a megváltott jegyek. Még szerencse, hogy a kellemetlenségért nem kérnek külön díjazást! Az átszállás kényelmetlenségei között mi mással foglalhatnám el magam, szociológiai terepmunkát végzek, magyarul: figyelem, ki mit csinál.
Miközben jég és eső felváltva szakad, egy erős testalkatú úrra leszek figyelmes. Fekete bőrkabátja (vajon mennyibe kerülhetett?) a bokáját veri, mobiltelefonján állandóan intézkedik. Bizonyára ő a fontos ember. Mellette lohol kissé meghajlított derékkal egy ifjú titán fekete öltönyben, óriási ernyőt tartva hősünk drága feje fölé, egy csöpp se hulljon rá. Visszaszállva a vonatra, egymással szemben ülve beszélgetnek, már amikor nem szakítja őket félbe a már említett kézikészülék. Nemhivatalos vizsgálataimban kényszerszünet áll be, amikor a Keletiben kiszállunk. Úticélunk eltér egymástól ugyanis.
Sebaj, este, a visszafelé járaton befejezhetem a vizsgálódást! Fontos úr most egyedül jön, igaz, csapadék nincs. Átszállás, mobilozás, mint előbb. Illetve nem egészen. Testközelbe érve hallom, mit mond a távoli beszédtársnak: "Hát nem mondom mindig, b... meg..." Egy (nem túl nagy) világ omlott össze bennem! Mivégre a fennhordott orr, a divatos öltözék, az ernyőt tartó mindenes, ha ilyen kicsik a nagyok?
|
