|
Jó estét, felnőttek! Ágyban vagytok már? Fogat is mostatok? A tévét kikapcsolhatjátok, csak a megszokott bugyuta sorozat vagy valami trágár ordibálással tarkított csihi-puhi megy benne. Helyette hallgassatok meg egy majdnem végig szép valóságmesét! Aztán gondolkodjatok, vajon ti hogyan fejeztétek volna be a történetet!
Még a kora tavasszal jelent meg a hirdetés az interneten egy csodakörnyezetben lévő, minden elképzelt és elképzelhetetlen igényt kielégítő magánszanatóriumról. Félre az egészségügyi reformmal, félre a pénztelenséggel, a mindenbe belefáradt-fásult személyzettel, itt minden (fizetőképes) beteg és kísérője megtapasztalhatja, milyen az igazi, a személyre szabott, a tejjel-mézzel folyó, fájdalom- és gondmentes gyógyítás ma Magyarországon. Aki ott volt, élvezte a kényeztetést, az örökös terülj-terülj, asztalkámat, a fogkrémreklámnak beillő mosolyt. Tényleg van ilyen? Csípjetek meg, hátha alszom! - gondolhatta, aki csak hallott róla élőben vagy az egyik kereskedelmi televízió reggeli adásában.
Teltek-múltak az egyre szűkebbre szabott hetek, hónapok. Visszavágyott, aki akkor ott volt. Igazi gyógyulást remélve, amilyet az állami intézmények, a borítékot már el nem fogadó szakorvosok mind kisebb meggyőződéssel ígértek... Hátha mégis?
A park, a berendezés ugyanaz volt, a nap ugyanúgy sütött. Séta helyett már tolókocsi, orvos helyett csak nővér. Valami, de nem az igazi! Mert a főorvos úr sok kilométerrel arrébb szabadságát töltötte, születésnapja lévén, társaságot hívott. A szintén távol lakó természetgyógyásznak, aki "a legreménytelenebb esetekeben is segíteni tud", ugyan megadta a mobilszámát, de valószínűleg ő is éppen pihent valahol. Helyben patikaszer, gyógykenőcs nem lévén, a hozzátartozó autózott több helységen át, keresve a nélkülözhetetlen szereket. Hat-hét nap helyett a negyediken úgy döntött, kivel mással, mint önmagával megkonzultálva a tarthatatlan helyzetet, hogy visszaviszi a feleségét a 150-160 kilométerre lévő tüdőkórházba, ahol... már tényleg nem lehetett segíteni rajta.
Tudjátok, gyerekek, mit érdemel az a bűnös, akinek a zálogja a kezemben van?
|
