|
 A Pedagógusok Demokratikus Szervezete ma kétórás sztájkot hirdetett (megszervezni csak részlegesen tudta) annak demonstrálására, hogy nem tehet a kormány velük azt, amit akar (fölösleges adminisztráció, díjazás nélküli pluszmunka, az intézmények ellehetetlenítése stb.). Ezúttal azt sorolom föl, amivel nem értek egyet annak ellenére, hogy évtizedeken át dolgoztam a katedra mindkét oldalán.
Mindent tudok a pálya szépségéről és nehézségéről, alulfinanszírozottságáról és fennkölt céljairól, a jövőért vállalt felelősségéről. De. Valamikor a tanító lámpás volt, mégis házalnia kellett a járandóságáért. Valamikor kötelező volt részt vennie úttörőmunkában, fémgyűjtésben, facsemete-ültetésben. Ellenőrizték, hogy írt-e vázlatot, kijavította-e a füzeteket, amelyeket előzőleg gondosan előírt. Valamikor a semmi fizetés ellenére elvárták, hogy csinos, ápolt legyen, olvasson, értsen mindenhez, kérvényt írjon Jóska bácsi helyett.... Ma a kézikönyvben megtalálja a feladatok megoldását, a versek elemzését, megrendeltetheti az iskolával a kész szemléltetőábrákat, fóliákat. Nem kell tollbamondáson, témazáró feladatokon töprengnie, hiszen a tankönyvkiadók, taneszközgyártók a kedvét keresik, amit ki se gondolt, már azt is készen kínálják. Nincs kötelező mozgalmi munka, nem maguk dekorálják a tantermeket (az óvodai csoportszobákat igen).
Elolvadt az ötvenszázalékos fizetésemelés? De magmaradt, ha nem is jön hozzá ugyanannyi! Van létbizonytalanság, félni kell iskolabezárásoktól, -összevonásoktól? Igen, de melyik társadalmi réteg poziciója biztos? Most kell sztrájkolni, amikor a szülő, a legközelebbi nevelési partner nála is nagyobb bajban van? Azt hiszem, bár ezzel koránt sem vagyok népszerű, hogy az előttünk álló nehezebb éveket át kell tudni vészelni. Hogy utána jobb legyen. Mindenkinek!
|
