|
 A Gondolat Kiadó és a Nagy Imre Alapítvány jóvoltából kezünkbe vehetjük az ötvenedik évforduló tiszteletére első ízben megjelentetett Snagovi jegyzeteket. Vele egy időben olvasható a Napvilág Kiadónak a Magyar Országos Levéltár közreműködésével készített hasonlóan szép kiállítású kötete A snagovi foglyok címmel. Sok mindent megtudhatunk a mintegy 900 oldalas anyagból. Pár héttel a nemzeti ünnep előtt figyelemkeltés szándékával szemezgetünk belőlük.
Az előbbi könyv előszavában Kende Péter jelzi, hogy Nagy Imre 1956-57-ben papírra vetett naplója egyfajta "védőbeszéd... arról, hogy miért kellett neki, a Szovjetunióból hazatért kommunista politikusnak, az 1945. évi földosztó miniszternek, az 1953-ban Moszkva által az élre helyezett, de másfél évre rá csúfosan eltávolított kormányfőnek az 1956. októberi vész napjaiban a felkelők oldalára állnia, s a beözönlő szovjet csapatok ellenében a nemzeti forradalom mellett letenni a garast." Az alapos bevezető tanulmányt Vida István írta, amelyből megtudhatjuk, hogy a vezetésből kiszorult miniszterelnök és társai előbb a budapesti jugoszláv nagykövetségen kaptak menedéket. Mivel ott nem voltak hajlandók önkritikát gyakorolni és a Kádár-kormányt a nyilvánosság előtt támogatni, számukra egyetlen lehetőség maradt, Románia, Snagov. Ott azonban közel sem az ígéreteknek megfelelően alakultak a dolgok. A politikusok egymással nem találkozhattak, otthonról híreket alig kaptak, a címzetthez nem továbbított leveleikre választ hiába vártak. Nem csoda, hogy a bizonytalan helyzet egyre inkább felőrölte idegeiket és megviselte a velük együtt lévő családtagjaikat.
Nagy Imre jegyzeteiből egy felelősségteljes ember, egy nagyszerű gondolkodó képe rajzolódik ki, miközben beleláthatunk a tragédiával véződő szituáció valóságába, érzékelhetjük a kor hangulatát, a hatalmat bitorlók és moszkvai gazdáik szavahihetetlenségét, cinizmusát. A forradalom elkerülhetetlenségét a volt miniszterelnök utólag így értékeli: "A magyar tragédiának az a lényege, hogy a szocializmus és a nemzeti függetlenség eszméje szembekerültek egymással. A magyar felkelés értelme az volt, hogy megkeresse és megtalálja ennek az ellentétnek a megszüntetését és megteremtse a kettő egységét, teljes összhangját. Nem lehet kétséges, hogy ezt a problémát meg kell oldani. Csupán az a kérdés, bölcs előrelátással békés és demokratikus módon történik-e ez meg vagy fegyveres harcban. Nálunk - nem a magyar kommunisták és nem a magyar nép hibájából - fegyveres harcra került a sor." Kiállás és vállalás ez a javából, egy kitűnő ember és kiváló politikus mély elkötelezettsége a pozitív változások mellett. Nem rajta múlt, hogy aminek az élére állt, az nem győzött, mert abban a történelmi konstellációban nem győzhetett.
 A másik könyv emberközelibb és olvasmányosabb akkor is, ha a beszélgetéseket utóbb fordították magyarra. Érdekes a különböző személyiségek összevetése, a jellemek szilárdságának vagy éppen változékonyságának megfigyelése utólag. E helyen legalább a nevüket érdemes felsorolni az életrajzi jegyzetek alfabetikus rendjében: Donáth Ferenc, fiai: Ferenc, László, Mátyás, felesége és a soha nem politizáló édesanyja, Erdős Péterné és lánya, Ágnes, Fazekas György, Haraszti Sándor és felesége, Jánosi Ferenc (Nagy Imre veje), felesége: Nagy Erzsébet, fiuk, Ferenc, lányuk, Katalin, Losonczy Géza, felesége és lánya, Anna, Lukács György és felesége, Nagy Imre és felesége, Rajk Lászlóné és fia, László, Szántó Zoltán és felesége, Szilágyi József, felesége, fia, József, lánya, Júlia, Tánczos Gábor és felesége, Vas Zoltán és felesége, Vásárhelyi Miklós, felesége és három gyermeke, Júlia, Mária, István.
A történelem utólag igazságot szolgáltatott. Nekünk az a dolgunk, hogy emlékezzünk rájuk, példájukból erőt merítsünk a tisztességes és hasznos élethez.
|
