|
Nem tévedés a címbeli adat! Most, ötven évvel a forradalom után egy olyan könyv került a kezembe, mely 1996-ban jelent meg. Regényesen elbeszélt visszaemlékezés önéletrajzi elemekkel, valóságos színhelyekkel, igazi szereplőkkel. Közülük sok IGAZIval!
 Végh Antal Fekete szivárvány című művének egy fiatal tanító a főszereplője. Ő az egyetlen, akit nem nevez meg a szerző, hiszen a saját alteregójáról van szó. Szereti az iskolát, a gyerekeket, a verseket, a lányokat. Ezt a felhőtlennek induló pályát fordítja meg többször is a hazai történelem. A különböző idősíkokat váltogató, ügyesen szerkesztett eseménysor egyes részei egymásnak felelnek, egymást magyarázzák, hogy az olvasó előtt végül szabályos rendbe szerveződjön minden. Olyan rendbe, amelyben olykor bizony kevéssé szabályosak a dolgok!
"Az Úr 1957-es esztendejének februárjában" a gáborjáni iskolából egy rozzant rendőrségi járművön két pufajkás elvitte a "rohadt, büdös ellenforradalmár" tanítót. Csak később derült ki, hogy azokban a szép napokban ő lett a falu forradalmi bizottmányának egyik vezetője, aki mindvégig vigyázott a forradalom tisztaságára, a község rendjére, az emberek nyugalmára. Ám a fordulat után - számára (is) teljességgel érthetetlenül - bűnözőnek tekintették, akire Kistarcsa várt, annak józan ésszel felfoghatatlan, elképzelhetetlen valamennyi nehézségével, a végkifejlet teljes bizonytalanságával. Majd a több szálon futó történet váratlan kiszabadulással, megaláztatások után szerencsés újrakezdéssel, továbbtanulással fejeződik be. De az ide vezető út nagyon göröngyös!
A volt miniszterelnök kivégzéséről a tanító már idekint értesült. "Másnap, hogy összejött a tantestület az évet záró értekezletre, a Nagy Imre kivégzéséről nem esett egyetlen szó sem...
De az emberek arcán azért valami mégis látszott.
A tűrés és a fájdalom mély, arcmögötti jelei.
- Mi legalább elgyászoltuk - mondta később az igazgató. - Elgyászolja ezáltal az ember a maga szégyenét is! És megemlékezik a saját gyalázatáról.(...)
Az arra alkalmas emberek továbbra is szállították (a beszervezőknek) a híreket, az információkat, egybeszedve, csokorra kötve.
De már Nyíregyházára (a rendőrségre) nem rendeltek be akkoriban senkit.
Mintha Nagy Imre a halálával megváltotta volna a további bűnhődéseket. Mintha ő valóban az országért szenvedett volna nagy, jelképes mártíromságot.
Merthogy neki az országért, a népért, a nemzetért kellett meghalnia...
Jézus Krisztus édestestvéreként."
Az ilyen gondolatokért (is) érdemes kézbe venni a kötetet, megjelenése után tíz évvel.
|
